Kovács Sándor négy győzelemnek örülhetett

Kettős Gyolai sikert és kis híján nagy meglepetést hozott az év utolsó kiemelt csikóversenye, sokáig ugyanis úgy tűnt, hogy az istálló kevésbé esélyes lova Billy Tiger képes lesz a célig tartani első helyét, a végén azonban Springolina erősebbnek bizonyult. A nap másik rangos versenye a Köztársasági Díj volt, amit Gárdakapitány biztosan nyert meg, a négyéves sárga ezzel a sikerrel idén már negyedik győzelmét aratta.

Távoszlop-Tipp 2012

2012.10.20. 17:56

Galopp 2012-10-21

 

A múlt héten blogunk újabb győzelmet szerzett, így folytattuk a zárkózást, igazán kár, hogy késői ez a hajrá.

 

Ifj. Kozma István triplázott

 

Hatalmas küzdelmet és meglepetés-nyerőt láthattunk a Kállai Pál Emlékverseny – Budapesti Díjban (Listed). A győzelmet fejhossz különbséggel a nagyot hajrázó Dancing Hussy szerezte meg, a szenttamási kanca legutóbb két évvel ezelőtt, még csikókorában tudott ilyen rangos versenyt nyerni.

Távoszlop-Tipp 2012

2012.10.13. 21:42

Galopp 2012-10-14

 

Erős küzdelem után orrhosszas győzelem, ez történt a tippjátékban a múlt héten, mikor blogunk minimális különbséggel jobbnak bizonyult a szaklapnál.

Folytatta nagyszerű szereplését Completta, aki a Magyar Kancadíj, és a Kovács Mihály Ev. – Magyar Háromévesek Nagydíja után sorozatban a harmadik kiemelt versenyét, a Magyar St. Legert is megnyerte. A sárga kanca végig vezetve biztosan nyerte a 2800 méteres futamot, győzelme azt is jelenti, hogy hat év után újra magyar tenyésztésű telivér lett a legjobb az év leghosszabb távú klasszikus versenyében.

Radium Boy (Veljko Mazsity) a 79. Kétévesek Nagydíját is megnyerte

 

Poetica Saf (Dejan Katanic) győzött az Őszi Kanca Díjban

 

Hajnal Tibor idomítottjai öt versenyt nyertek

 

A Szalay János Emlékverseny győztese, Radium Boy sikerét hozta a 79. Kétévesek Nagydíja. Veljko Mazsity lova második startjára hibával futott, most viszont nagyon magabiztos volt, és start-célban verte ellenfeleit. Ruby Reeves is remek szezont zár majd, minden futására, így most is döntős volt, értékes második helyet szerzett, míg a favorit Rózsakert az első kanyarban vétett hibája ellenére harmadiknak jött fel, a győzelemért azonban így nem tudott küzdeni Radium Boy-jal. Racing Athlete szintén ugrott, a helyezetteken kívül Rozy la bush és Reine Fille ment jól.

Remek versenynek és a hároméves Poetica Saf győzelmének tapsolhattunk az Őszi Kanca Díjat követően. Sejteni lehetett, hogy izgalmas futam vár ránk, ennek megfelelően szinte egymás hátán érkezett a mezőny a finisre. Végül a második pályára már elsőként forduló Poetica Saf érte el elsőként a célt, kocsijában Dejan Katanic vendéghajtóval. A helyezéseken, minimális különbséggel a nyerő mögött, a két ötéves, a kívül rohamozó Wale és a címvédő Naná osztozott.

Távoszlop-Tipp 2012

2012.10.06. 14:51

Galopp 2012-10-07

Jól jöttek a tippek a múlt héten, blogunk a szezon legmagasabb pontszámát produkálta, de mégsem jött össze a triplázás, mert a szaklap is alaposan kitett magáért.

Dancing Hussy a Báró Wesselényi Miklós, Ypsilon King a Bérczi Károly Emlékverseny győztese

 

Az elmaradt versenynap miatt különösen gazdag program várta az érdeklődőket múlt vasárnap a Kincsem Parkban. Kiemelt versenyből kettőt is futottak, a kancák Gróf Széchenyi István Emlékversenyét Seperate Opinion, a kétévesek Szent László Díját Vincellér nyerte, mindkét telivért Kerekes Károly lovagolta.

Távoszlop-Tipp 2012

2012.09.29. 17:55

Galopp 2012-09-30

Biztos győzelemmel folytatta blogunk a felzárkózást két héttel ezelőtt, de még bőven van mit faragni a hátrányból.

Sajnálatos tény, hogy a jobb sorsra érdemes magyar lóverseny sport életében ritkán adatik meg az a lehetőség, hogy szemtől szembe összemérjük lovaink tudását a nemzetközi élvonal legjobbjaival.

Hogy ne menjünk messze a népszerűbb sportágak környékén, vajon mikor nyílik lehetőség a Debrecen, FTC vagy Újpest együttese előtt, hogy éles meccsen találkozzon mondjuk a Bundesliga aktuális bajnokcsapatával (Bayern München)? Nem sűrűn, valljuk meg. Nos, a jelenlegi legjobb képességű magyar galopp versenyló, Ostinato jövő szerdán, Berlinben élete kihívásával néz szembe, amikor egy futamban indul az idei Német Derby győztesével, Pastoriussal. Nem akármilyen megmérettetésnek nézünk tehát elébe!

Az előzetes kiírásnak megfelelően, a szeptember 30-i programmal folytatódnak a galopp versenyek, vasárnap!

Elmaradnak a hétvégére tervezett lóversenyfutamok valamint a Lovaspóló Fesztivál technikai okok miatt a Kincsem Parkban.

Forrás: http://www.kincsempark.hu/

Viva La Diva a BBAG Baden-Baden Díj nyerője

 

Változatos lefolyású versenyt hozott a kétéves kancák nagydíja. Az 1300 méteres futamban a győzelmet végül a favorit Szonáta szerezte meg, az ESDE istálló csikója nagyszerű hajrával biztosan győzött, folytatva eddigi jó szereplését. A versenynap másik rangos futamában a BBAG Baden-Baden Díjban borult a papírforma, itt a hároméves Viva La Diva szerezte meg a győzelmet.

Mesterhármas

2012.09.18. 11:22

Nick Nolte (Váradi Sándor) nyerte az Uli Díjat

 

Váradi Sándor mesterhármasa

 

Nick Nolte és Váradi Sándor volt a múlt szombati versenynap két főszereplője. Az ötéves mén idén bombaformában versenyez, egyértelmű favoritja volt az Uli Díjnak. A verseny nem hozott meglepetést, Nick Nolte gyorsan élre állt, relatíve közepes tempót diktált, így is folyamatosan tartotta minimális előnyét az üldözőkkel szemben. A befutóban aztán meghúzott, és hiába közelített hozzá Naomi, a látottnál biztosabban ért haza. A harmadik helyre a folyamatosan formát futó Jorvik Viking érkezett meg. Váradi Sándor rendkívül higgadtan hajtotta lovát, pont annyit kért tőle, amennyi a győzelemhez feltétlenül kellett. Így tett a másik két hajtásakor is, százszázalékos teljesítménnyel zárta a napot.Nick Nolte-Váradi.jpg

Távoszlop-Tipp 2012

2012.09.15. 15:15

Galopp 2012-09-16

Blogunk szépített a múlt héten, ha minimális különbséggel is, de sikerült megnyerni a hetet.

Naná vigasztalódott

2012.09.13. 12:11

Naná (Fazekas Imre) nyerte a Virágos Díjat

 

Hajnal Tibor duplája

 

Az idén tíz versenyben már futott, de komolyabb futamot nem nyert ügetők álltak starthoz a napi főfutamban, a Virágos Díjban. A mezőnyből klasszisa révén kiemelkedett Lali Király, Naná és Mellby Schwim triója, szinte mindenki az ő küzdelmüket jósolta. A verseny papírformának megfelelően alakult, Lali Király diktálta az iramot, őt szorosan követte Naná és Mellby Schwim, majd a libasort folytatva Jorvik Viking vezetésével következtek a többiek. A hajrához közeledve a favoritok távolodni kezdtek, az egyenesre még Lali Király hozta a kis csapatot, de Naná (Fazekas Imre) erősített, és könnyedén váltotta győzelemre stabil, remek formáit. Mellby Schwim szombaton gyilkos tempóban kezdett, most sokkal jobb beosztással versenyzett, jól jött a befutóban és második helyezést szerzett Lali Királyt előzve. Jorvik Viking végig negyedikként ügetett, ezt a pozícióját nem veszélyeztette senki.

A favoritok helyett Gipsy Dream-ről szólt a Kincsem Park Díja, a hároméves kanca ugyanis további javulást mutatva nagyon könnyen nyerte a múlt vasárnapi főversenyt. A BIH-MA Kft. lova már a távoszlopnál biztos nyerőnek tűnt, az utolsó kétszázon már csak a győzelem mértéke volt kérdéses.

42 éve várják az angolok a csodát

Címkék: derby

2012.09.10. 23:44

article-0-009D4914000004B0-80_468x310.jpgUtoljára 1970-ben történt meg Angliában, hogy egy versenyló megcsinálta a turf "Grand Slam"-jének tartott hármas sorozatot, az un. Triple Crownt (Hármas Korona). Camelot, ez a veretlen hároméves telivér most a 2000 Guinas Stakes és az Epsom Derby után minden valószínűség szerint behúzhatja a St Leger 2800 méteres futamát is a doncasteri pályán szombaton. Miért nagy jelentőségű ez a teljesítmény? Nos, 1853 óta csupán 12 versenylónak sikerült elhódítani egymás után mindhárom trófeát, amelyet három különböző távon, három különböző pályán és időben öt hónapnyi csúcsforma időzítéssel lehet csak kiérdemelni.

Fantasztikus finissel a fiatal Zala Csaba idomítottja Seperate Opinion nyerte Pozsonyban a 2000 méteres Kancadíjat. Az angol importot a célegyenes elején, a mezőny végéről tette kívülre Kerekes Károly és verte meg az erős nemzetközi mezőnyt.

Ollyan nincs (Fazekas Andrea am.) a 98. Hungária Díjat is megnyerte

 

Malandro Mader (Rudolf Haller) vitte haza a Marschall József Emlékverseny trófeáját

 

Ollyan nincs ismét bizonyította, hogy évjárata élére ugrott, Fazekas Andreával, a Szent István Díj megnyerését követően, a 98. Hungária Díjban sem talált legyőzőre. A versenyben sokáig az élről induló háromévesek domináltak, közülük is a két vendég, Principessa Ovi és Arrived Dream, de a második körre fordulva már a négyévesek is megérkeztek, Orlando Bloom és Ollyan nincs felment a vezető lovakhoz, és a befutó elején már látszott, hogy ők döntik el a versenyt. Kétszáz méterrel a cél előtt még Orlando Bloom látszott elöl, de Ollyan nincs ismét nagyon erős volt a végén, és biztosan előzte meg tréningtársát, méghozzá 17,1-es új, kategóriás pályarekordot ügetve. Kaszás Gergő tenyésztő-tulajdonos joggal lehet boldog, Naná után ismét komoly klasszist adott C’est la Guerre. Ollyan nincs az év hátralévő részében újabb kiemelt versenyeket nyerhet, ha így folytatja. Orlando Bloom-ra sem lehet panasz, nagyot futott ő is, mögötte a szlovén Principessa Ovi-nak jutott a harmadik hely, akit két másik hároméves, Arrived Dream és a nagyot javuló Conway Boko követett a célban. A gyors versenynek köszönhetően az „öregek” nem tudtak küzdelembe érni.

Szenzációs mezőny gyűlt össze az idei Marschall József Emlékversenyben, bár sajnos két lovat nem engedtek át a határon, így tizenegyen álltak végül starthoz. A mezőnyben mindössze három magyar lovat találhattunk, közülük Night Lady-nek volt esélye arra, hogy megszorítsa a külföldi klasszisokat. A start után, és tulajdonképpen az egész verseny alatt, a várakozásoknak megfelelően az Alegro – Akkon – Malandro Mader trió látszott remek pozícióban, velük csak Defender MS tudta tartani a tempót. A befutóban Alegro már nyerőnek tűnt, de a távoszlopon belül galoppozott néhány lépést, így a győzelem Malandro Mader-nek jutott, akit a világklasszis Rudi Haller hajtott. A kilométerátlag 13,6, ami új versenyrekord! Defender MS sokkal jobban ment, mint egy hónapja, a címvédő Akkon-t előzve bejött másodiknak. Night Lady nem futott teljesen zavartalan versenyt, így is hozta remek formáját és értékes negyedik helyezést szerzett.

Távoszlop-Tipp 2012

2012.09.08. 23:52

Galopp 2012-09-09

Heti tippek a hajtás után.

Zizania a Blaskovich Emlékverseny nyerője

 

Három Listed verseny és egy Elit kategóriás díj a csikók számára, egy ilyen versenynap láttán azt hiszem a legkényesebb ízlésű galopprajongók is elégedettek lehettek múlt vasárnap. A nagydíjakban különösebb meglepetés nem született, a Kincsem Díj Ostinato, a Kovács Mihály Emlékverseny Completta, az Imperiál Díj Makaam győzelmét hozta, egyedül a csikók részére kiírt Blaskovich Emlékversenyben született kisebb meglepetés, amit Zizania nyert meg. A nap Kovács Sándor szempontjából különösen sikeresnek mondható, a champion idomár által trenírozott lovak ugyanis három győzelmet is szereztek, a Kovács Mihály Emlékversenyben pedig az istállójából futó négy telivér az első négy helyen végzett.

16616783_332848c5081a0a3b095ddfb91ee80b2a_m.jpg

A Sárközi Péter nevével fémjelzett A36 versenyistálló újabb komoly sikert könyvelhetett el vasárnap a Kincsem Parkban, amikor a tavalyi második hely után idén Ostinato ellenállhatatlan volt a Kincsem Díjban és a Németországból hazalátogató Kerekes Károllyal a nyergében 3/4 hosszal győzött Latin Lover előtt.

A tavalyi és az idei Derby győztesek várható csatája előzetesen már kellő mértékben felfokozta a hangulatot a pesti lóversenyközönség soraiban és ki-ki a saját kedvence mellett tette le a voksát, no meg helyezte el tétjeit a kasszáknál. A 2400 méteres futam nem csak díjazásánál fogva az év második legmagasabban jegyzett versenye (7,4 millió Ft összdíjazás), hanem a galopp versenyrendszerben is kitüntetett a szerepe, hiszen itt nyílik először alkalom arra, hogy a Derby győztes és helyezettek ugyanezen a távon találkozzanak az idősebb évjáratok legjobbjaival. 

Távoszlop-Tipp 2012

2012.09.01. 19:14

Galopp 2012-09-02

Heti tippek a hajtás után.

ostinatomill.jpgVasárnap összecsap a tavalyi és az idei Derby nyerő a 2400 méteres Kincsem Díjban. A négyéves Ostinato (tavalyi Derby hős és egyben az "év lova", képen a Millenniumi Díj győzeme) nyergében először láthatjuk Kerekes Károlyt, míg a hároméves Latin Lover-t Jaroslav Línek lovagolja. Mellettük az előző évi Deby harmadik cseh Wallisto (Radek Koplik) valamint az idei második Category Five (Nicol Polli) és a harmadik Raphael Santi (Bakos Gábor) is ott lesz a startnál. Olvashatjuk a kincsempark.hu beharangozójában.

Tény és való, a Kincsem Díj minden évben a pálya legjobb hosszútávú lovainak seregszemléje, és egyben az év egyik kiemelkedő díjazású galopp futama. Idén 7,4 millió forint kerül kiosztásra a verseny első öt helyezettje között, amiből a győztes ló tulajdonosa (vagy futtatói társasága, mint pl. az Ostinatot birtokló A36 szindikátus) a tekintélyesnek mondható 3,7 millió forinttal lesz gazdagabb. A 2400 méteres megmérettetésben hét válogatott telivér áll starthoz vasárnap 16:35-kor és túlzás nélkül mondhatjuk hatalmas finisre van kilátás. No, de mik az esélyek?

süti beállítások módosítása