Elkezdődött...

2013.01.29. 11:02

Jogging (Varga Sándor) nyerte az Évnyitó Díjat

 

Hét magyar és három – nem akármilyen – francia futammal indult a 2013-as ügetőszezon. A legnagyobb izgalommal természetesen a debütáló fogadási rendszert vártuk, mely elengedhetetlen feltétele volt a további előrelépésnek a játék terén. A bemutatkozás vegyesre sikerült, egyelőre szinte mindenki ismerkedik az új szisztémával, de bízunk benne, hogy néhány hét elteltével minden felmerülő probléma elhárul, és a fogadások zökkenőmentesen zajlanak majd. A magyar futamom kis mezőnyökkel startoltak el, Vincennes-ben nem volt ilyen probléma, a várva várt Grand Prix d’Amériqe-ben maximális létszám jött össze, a címvédés azonban elmaradt, Ready Cash nem tudott triplázni, a befutóban kissé elbizonytalanodó favoritot Royal Dream hajrázta le, és aratott megérdemelt győzelmet.

A nyitónap legrangosabb futamában, az Évnyitó Díjban mindössze hatan sorakoztak fel a startautó mögött, közülük Pina Starlight tűnt a leggyorsabbnak, de néhány méter megtétele után hibázott és kiesett a versenyből. Ezután Montgomery volt az, aki az élre állt, de előnyét csak a befutó elejéig tudta tartani, ekkor előzte meg a Szilveszterkor nyerő, azóta új tréningbe került Őrangyal, de a versenyt nem ő, hanem a nagyon jól finiselő Jogging szerezte meg Varga Sándorral. A hűséges, immár tízéves herélt tavaly is nagyon hasznosan futkosott, jó formáját át tudta menteni a szezonnyitóra is. Magic Diamond Way sokáig közel látszott, de a befutó elején hibázott, így a nehezen lábrakapó Luca lett a messzi negyedik.

A Megnyitó Verseny teljes papírforma sorrendet hozott. A top favorit Palkó már év végén jelezte, hogy lassan ismét a régi, most végig dominált, és trénere, Kovács Dóra irányításával biztosan sétált haza. Paladin TIM az egész futam alatt üldözte, de komoly veszélyt nem jelentett rá, az utolsó százon Nobile-vel kellett megküzdenie az ezüstéremért. A többiek közül egyedül Norman mutatkozott, a befutóban azonban nem tudott lépést tartani a vezető trióval.

Szintén jól futottak a kedvencek a Hidalgó Hendikepben. A hosszútávú verseny első méterein Harpia Bege vezetett, majd elsüvített mellette tréningtársa, Kiskegyed, és ettől kezdve már nem is engedte ki „kezei” közül a győzelmet. Kele Judit lovát a befutóban Napfény támadta meg, folyamatosan közelített hozzá, de csak megszorongatni tudta, Kiskegyed rövid fejhosszal hazaért. Jackson Junior ismét szerzett egy helyezést, lassan megérik a győzelemre. Omar Sharif gyengébb kezdés után jól zárkózott, míg Magic Boy korrigálta hibáit, legközelebb eredményesebb lehet.

Nem történt meglepetés a Filótás Díjban sem. Szilveszter napján mutatkozott be a Kincsem Parkban, de a hatalmas köd miatt akkor keveset láttunk Onze De Mayo-ból. Most tisztán látszott, hogy a Padovában, még 2010-ben kvalifikáló mén nem ebbe a társaságba való, ifj. Döme Imre csak az utolsó kétszázon engedte el kissé a fejét, ez is elég volt egy igen könnyű és látványos győzelemhez. Pimri talán idén bepótol valamennyit abból, amit tavaly elmulasztott, igazolva jó formáját, ismét szerzett egy második helyezést. Ici Love is egyre erősebb, újra dobogóra állhatott, ehhez a sokáig vezető Paula-Dream-et kellett megelőznie. Polaroid Saf ugyanabba a folyóba lépett, mint ezt megelőzően kétszer, a befutóban, a küzdelem hevében ugrott.

Az idei Újlengyeli Lovas Klub Kupa is elstartolt, az első állomásán Oscar Wilde a vártnál nehezebben, de hozta a kötelezőt. Németh Viktória nem diktált túl komoly tempót a mezőnynek, és erre majdnem ráfázott, mert így a befutóra érve meg tudta támadni a végig közel helyezkedő Inspe, aki azonban szétesett és ugrott, így Oscar Wilde üldöző nélkül aratott megérdemelt győzelmet. Ida June-t előzetesen a második helyre vártuk, ezt a pozíciót pedig meg is szerezte, mögötte a bronzéremért volt nagy csata a starttól elkéső Klasszikus és Larissza között. Jolly Guardian végig bizonytalannak tűnt, sokat is ment kívül.

Karácsonykor tért vissza hosszú kényszerpihenője után Ninette, akkor még nem játszott szerepet. Most nagyon sokan bíztak jó futásában és nem is hiányzott sok ahhoz, hogy megnyerje a versenyt, de Nagy Ferenc II. lovai nem hagyták magukat. A befutóban belül Marót, kívül Jópofi támadta az élen ügető lovat, végül Marót-nak sikerült is megvernie. Jonatán is veszélyes lehetett volna a frontra, de az egyenes elején hibázott. Lady Sakura és Kitti a verseny elején rontott.

Az élről forduló kettős, Overnight és Őszi Fény egymás között döntötte el az Ákos Hendikepet. A végig elöl ügető Overnight sokáig nyerőnek tűnt, de rossz szokása szerint hibázott az utolsó egyenesben, így Őszi Fény ellenfél nélkül maradt és nyerte a futamot Nagyváry Andreával. A dobogó alsó fokain két tréningtárs, Hurry Up Star és Háry János osztozott, mögöttük a gyengén kezdő Napraforgó végzett. Magiszter is lassan kapott lábra, így is korrigált.

A bejegyzés trackback címe:

https://tavoszlop.blog.hu/api/trackback/id/tr285050761

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása