Ifj. Kozma István és Stanislav Georgiev triplázott

 

A galoppszezon utolsó előtti versenynapjának legrangosabb versenye az Elit osztályú Szunyogh István Emlékverseny Hendikep volt, amit Dárdahegy nagyszerű hajrával, meglepően könnyen nyert meg. Ezen a napon futották a Vigasz Díjat (II.kat.) is, ami Óbuda biztos győzelmét hozta.

Két futamot is rendeztek vasárnap a kis képességű lovak számára, a nap az osztott V/b-s hendikep második részével indult, amit a topsúllyal versenyző Momento (ifj. Kozma I.) nagyon könnyen nyert meg. Mögötte nagy küzdelem alakult ki a helyezésekért, végül Starlit Sky (Varga Anita am.) lett a második, Nexus (Kövesdy Zs. am.) a harmadik.

Nem kellett megküzdenie nyeretlenségének elvesztéséért a második futam nyerőjének sem, Nádor (ifj. Kozma I.) ugyanis nagy fölénnyel nyerte a nyeretlen csikófutamot, tíz hosszat vert rá a második helyezett Dabiango-ra (S. Georgiev). Mögöttük az eddig mindig pénzért futó, de helyezést korábban még nem szerzett Seherezádé (Kiss S.) lett a harmadik.

Két részt láthattunk a negyedosztályú mérföldes hendikepből is, az első rész szenttamási sikert hozott, Springing Baroness (ifj. Kozma I.) szinte végig vezetve biztosan nyerte ezt a futamot. A falon támadó Sasfiók (Tormási Gy.) lett a második, Galagonya (Bakos G.) a harmadik. A nyerő ló lovasa a nap elején alaposan bekezdett, ifj. Kozma István ezzel a sikerével három futam után már három győzelemnél tartott.

És nem sok hiányzott a negyedikhez sem, mindössze egy nyakhossznyi. Az 1200 méteres ötödosztályú hendikepben Gianina (Varga Z.) küzdelmet követően ennyivel volt ugyanis Apple Stone (ifj. Kozma I.) előtt, így zsokébravúr helyett a négyéves kanca idei első győzelmét láthattuk. Nagy küzdelem folyt a harmadik helyért is, amit végül a jól hajrázó Kamaftu (Virág A. am.) szerzett meg.

A homokpályán maximálisan megengedett tizenkét lóval startolt a Vigasz Díj (II.kat.) mezőnye. A mérföldes versenyben Óbuda (S. Georgiev) már a túlsó oldal végén az élre állt, egy darabig növelte előnyét, majd az utolsó százon már védekezett, de azt jól tette, mert a célban maradt még egy hossznyi az előnyéből. A helyezésekért hatalmas küzdelem alakult ki, végül a hároméves Ajánlott (Bakos G.) lett a második, a szlovák tréningből érkező My Great (ifj. Kozma I.) a harmadik.

Az osztott negyedosztályú hendikep második része következett ezután, ahol Blue Imp-nek (S. Georgiev) most nem gyűlt meg a baja a kanyarokkal, így topsúllyal futó mén könnyű győzelmet aratott. Mögötte két kis súllyal futó telivér szerzett még helyezést, második lett Szélforgó (Varga Z.), harmadik Mutatványos (Nagy T.).

A másik osztott futammal, az „ötbés” hendikep második részével folytatódott a program, amit a szürke Tita (S. Georgiev) nagyon könnyen nyert meg. A második helyet rövid küzdelem után Belle Lord (Virág A. am.) szerezte meg, a harmadik helyen pedig Ifiasszony (Kocka Á. am.) végzett. Ez a győzelem egy újabb zsoké mesterhármast jelentett, Stanislav Georgiev ugyanis egymás után harmadik győzelmét szerezte ebben a futamban.

A szabad felállítású Szunyogh István Emlékverseny Hendikep (Elit o.) volt a napi főfutam, a versenyben kilenc telivér állt startgépbe. Az 1600 méteres futamban a kanyarban még arra számítottunk, hogy nagy küzdelem lesz a győzelemért, azonban ez végül elmaradt, mert Dárdahegy (Varga Z.) az utolsó kétszázon nagyon erősnek bizonyult, így könnyen, három hosszal nyerte a futamot. Mögötte a Vimar Dvorníky istálló két lova szerzett helyezést, második lett Viva La Diva (Bakos G.), harmadik Fiery Wing (ifj. Kozma I.).

Harmadosztályú, 1300 méteres hendikep zárta a napot, ahol Marcus (J. Havlík) a célegyenes bejáratánál állt az élre, és bár többen is támadták, a hároméves mén biztosan őrizte első helyét. A második helyen a ritkán futó Perfect Hill (Mészáros Zs.), a harmadikon Mennydörgés (ifj. fejes L.) végzett.

Ellentétes képet mutat a győzelmek zsokék és idomárok szerinti megoszlása, a lovasoknál négyen, a trénereknél nyolcan osztoztak a kilenc futamgyőzelmen. Két zsoké, ifj. Kozma István és Stanislav Georgiev is triplázni tudott, és egy nappal a vége előtt ez a két lovas áll a ranglista első két helyén. A kettejük közt a különbség kilenc győzelem a bolgár zsoké javára, így a 2012-es championátus gyakorlatilag már eldőlt. Folytatás november utolsó vasárnapján a pótnappal, ahol a 2100 méteres Téli Díj (III.kat.) lesz a napi főverseny.

A versenynap hivatalos eredményeit itt olvashatják: http://195.228.135.95/web/versenyek/GEREDMEN12-11-18.HTM

A fotókat pedig itt tekinthetik meg: http://indafoto.hu/tavoszlop/image/17327361-fa9208c2

  

A bejegyzés trackback címe:

https://tavoszlop.blog.hu/api/trackback/id/tr34917847

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása