Ollyan nincs ismét robbantott

2012.08.23. 10:04

Ollyan nincs (Fazekas Andrea am.) nyerte a Szent István Díjat

 

Változatos versenyt és némi meglepetést hozott a kétfutásos Szent István Díj. Az első rész startja meglehetősen kaotikusra sikerült, a négyéves trió egy ütemmel később tudott csak befordulni, ezt követően pedig a jól induló Poéta kivételével, mindenki hibázott, amire elég ritkán látunk példát. Ez persze nem zavarta a Derby második helyezettjét, sőt! Komoly iramot diktált, így hiába eredt az üldözésére Orlando Bloom és Ollyan nincs, nem jelentettek komoly veszélyt rá. Juhász Balázs idomítottja elfáradt ugyan a célig, így is biztosan ért haza Ollyan nincs előtt, aki a befutóban hagyta maga mögött Orlando Bloom-ot. A második futam már más forgatókönyvet hozott. Poéta ugyan vezetett másfél körön keresztül, akkor azonban elsüvített mellette Ollyan nincs és Orlando Bloom, Fazekas Andrea lova pedig ezúttal is erősebb volt, megnyerte a futamot, ezzel pedig biztosan szerezte meg az összetett elsőséget is. A két futam alapján felmerülhet a kérdés, hogy, vajon Ollyan nincs felért Orlando Bloom mellé, esetleg már jobb is lenne nála? A következő közös versenyükben egyértelmű választ kaphatunk a felvetésre, mindenesetre Kaszás Gergőnek volt oka mosolyogni a díjátadáson, hiszen Naná is hozta megszokott jó formáját a futamok során. Poéta bizonyította, hogy az egyik legjobb hároméves, a második futás most még kicsit sok volt számára.

ollyan nincs - szt istván.jpg

A Kabala Díj befutója is sokakat váratlanul ért. Joyous Woman formájára persze eddig sem lehetett panasz, most pedig, Kele Judittal végig vezetve, különösebb gond nélkül sétált haza az erős mezőnyben. Lehet, hogy izgalmasabb lett volna a finis, ha a túlsó oldalon Wale zárkózása zavartalanabbul sikerül, de mivel sokat ment harmadik spúrban, az utolsó métereken már csak a közeli harmadik hely jutott neki tréningtársa, Nobody mögött. Jackpot Star nem ment igazán jól, így is ötödik lett.

Az Opal River Díj remek versenyt ígért, és utólag elmondhatjuk, hogy a lefutási idő tekintetében még felül is múlta a várakozásokat. Orinoco (Veres László) idén hatalmasat javult, most tovább lépett előre és 16,1-es, új korosztályos pályarekordot ügetve verte meg a sokáig elöl ügető Nixont és Numero Uno-t. Nevegal komoly momentummal zárkózott, de a gyors versenyben nem fért fel a dobogóra. Miklós kitűnt, a két galoppozó ló kivételével mindenki remek formát ügetett.

Az első két futamban egyaránt a favorit lovak domináltak, Guernica (Lakatos Csaba) és Cartagena (Cser László) sikere is papírízű volt. Előbbi a befutóban verte Ibi Lobell-t és Noble Rose-t, utóbbi szinte végig elöl volt, Kentucky Girl és az utolsó kétszázon elfáradó Jólelkű nem jelentett veszélyt rá. Off Road és Postagalamb néhány hete már összecsapott, a Nyeretlenek Versenye most is kettejük küzdelméről szólt. Az utolsó lépések ismét Off Road-nak jöttek ki jobban, így Varga Sándor lova számára jöhetnek a komolyabb feladatok, de bizonyára Postagalamb sem marad sokáig nyeretlen. Májusi eső javította két igen gyenge formáját, és bár nagyon megállt a végén, megőrizte harmadik helyét a biztató futással kezdő Paladin TIM ellenében. Odry elugrálta esélyét, O’Sulivan jó pozícióban, az utolsó fordulóban rontott, a versenyt követően ráadásul elfulladt, de szerencsére saját lábán hagyta el a pályát. Az Amatőrverseny Hendikepben Mon Amie villant ismét, és Kelemen Viktóriával a kocsijában, megint azt az arcát mutatta, amit tavaly ősszel. Végig elöl volt, és bár Kitty Magic folyamatosan, szinte az egész verseny alatt támadta, megelőzni nem tudta. Knock a befutóban jött fel harmadiknak Norah Jones elé. Kaméliás Hölgy jobb beállításból sokkal eredményesebb lehet legközelebb. Egy órát kellett várni az utolsó futamra, ezt követően is csak részlegesen jött vissza az „elveszett” áram. A verseny a hosszú kényszerszünet ellenére reális eredményt hozott, Kisasszony (Boros Károly) javulással, start-célban verte Káleb-et és az egyre erősebbnek tűnő Oro Noble-t. Utóbbi Nariwa és Nótás Fanti duóját érte utol és előzte meg a befutóban.

A bejegyzés trackback címe:

https://tavoszlop.blog.hu/api/trackback/id/tr464727322

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása