Egy napos májusi délelőttön P. a svábhegyi villájából nyíló kilátásban gyönyörködött olyan arckifejezést öltve, mint aki teljes mértékben meg van elégedve az élettel. Balkónja előtt terült el a székesfőváros, a Vár, Pest, a távolban a Gödöllői-dombság. Látta a Gellérthegyet, a Sashegyet, a Budai Hengermalom magas kéményiből felszálló füstöt, s szemközt Csepelt, a Weiss Manfréd birodalmat. Ha Kecskemét, sőt Szeged hegyre épült volna, P. biztosan ellátott volna odáig is.

Ábrázata nyugodt volt és derűs, szórakozottan hallgatta a természet hangjait, élvezte egyiptomi cigarettájának jellegzetesen édeskés illatát.

A távolból egy lovaskocsi hangját hozta a szél, a kocsis harsányakat kiáltott: - Jeget tessék, jeget tessék! Hő te, hő! Jeget tessék, jeget! A jégről P-nek a tél jutott az eszébe, és az a két pohár hideg pezsgő, amelyet békeidőben, csakúgy, mint aznap is, minden reggel elfogyasztott. (Azért csak békeidőben, mert tábori körülmények között nehéz volt jeget szerezni, s a legénységet is irritálta volna, ha azt látja, hogy akár egyedül, akár tiszttársaival pezsgőzget zászlóalj szemle előtt.) Kicsit megborzongott.

Reggeliző asztalán felbontatlan levelek, s a friss pesti és az előző napi bécsi újságok feküdtek. A leveleket komornyikja, alkalmasint tisztiszolgája, Petrovity Pista, akit rőt vörös haja miatt P. csak Rozsdásnak hívott, fontossági sorrendbe szortírozta: elől a család, majd a barátok és a társasági eseményekre szóló meghívók, mögöttük az értesítések banki kontóiról, leghátul a számlák. Aznap kivételesen, a sorrend valamelyest felcserélődött.

A legfelső borítékon az írnoki precizitással kanyargó betűk már a felületes szemlélőnek is elárulták, hogy a küldemény feladója előkelő úr: 

sédeni és remetei, walli és sonnenthurmi Ambrózy-Migazzi István gróf 

Nógrádverőce

P. kézbe vette a sötétkék viaszpecséttel lezárt levelet, forgatgatta egy kicsit, megszagolta, majd papírvágó késével felnyitotta a borítékot. Mindig örült régi barátja, Ambrózy Pista levelének. Ambrózyval együtt járt kadétiskolába, de ismerte a grófót szülőföldjéről is, Bars vármegyéből, úgy is mondhatjuk földik voltak. Az öreg Ambrózy comes-nak, Tihamérnak, P. családjának uradalma mellet volt vadászkastélya, a két gyerek megannyi nyarat töltött együtt mindenféle kalandban és csínytevésben osztozva egymással és az uradalom cseléd gyerekeivel.

Ambrózy-Migazzi Pista gróf, barátainak csak Stefi, üdvözletét küldte levelében P-nek és egyben szíves hogyléte felől érdeklődött. Az írásra az adott alkalmat neki, hogy hamarosan, még a tavasszal oltár elé akarta vezetni menyasszonyát a bájos Rédey Katinkát, s hogy ez az emlékezetes esemény még maradandóbb élményt nyújtson barátainak, legénybúcsúztató mulatságot szervezett családja verőcei birtokán. P-n kívül meghívta jó néhány barátját, köztük kadétosztályuk minden hallgatóját. „Meghívtam az egész szakaszt!” - lelkendezett levelében Ambrózy. P. elmosolyodott. Ragyogó osztályuk volt. Nyolc év alatt, a nyugati végeken, a Burgenland határában álló kadétiskolájukban, mindenki alaposan megismerte a másikát és remekül össze is barátkoztak. Szakaszukat végzős korukra már csak „Szertelendy Ivó szakasznak” ismerte az iskola. Ez azért volt mulatságos és egyben beszédes is, mert hivatalosan Bornemissza Gergely szakasz volt a nevük. A Bornemissza, 16 esztendős koruktól vállalhatatlan névnek bizonyult.

Századparancsnokuk és egyben osztályfőnökük, a derék Zólyomi Ferenc császári és királyi huszárőrnagy gyakran fogta a fejét miattuk, mert kisebb-nagyobb gazemberségeiket elsimítandó, sűrűn kellett kihallgatásra mennie az intézmény parancsnokához, a rettegett von Staufenberg ezredeshez. Zólyomi, akit a szakasz csak „Képzelmésznek” hívott, mert jól tudták a kadétok a nyalka főtisztről, hogy verseket ír szabadidejében, szóval Zólyomi őrnagy mindig morgósan jött ki egy-egy skandalum eltussolása után a parancsnoktól. Ilyenkor cifrán káromkodott is, a „betyárok Atyaúristenét” emlegetve, de kemény büntetést sosem osztott ki. Mindig azt mondta: - Ezer szerencséjük, hogy a parancsnok úr régi bajtársam. Bizton állíthatom, hogy ilyen bölcs ember nagy történelmi tettek véghezvitelére van predesztinálva. De ha nem ő, valamelyik pereputtya. És nem csak ez a szerencséjük – fortyogott megannyit az őrnagy, önkéntelenül is exkuzációt keresve kedvenc növendékinek - hanem az is, hogy az iskola történetében még egy ilyen cifra nevekből álló szakasz nem volt. Nomen est omen. - ahogy ezt nekem dédapám mondogatta, aki Kazinczynak volt kenyeres pajtása! - s ilyenkor mindig büszkén kihúzta magát. - Csak azért nem csapattam ki mindannyiukat, zusammen, mert perszuádé vagyok, hogy olyan nevekkel, mint a magukéi, remek hazafiakat bocsát majd útjára ez az intézmény. Alo mars! Sorakozó az alakulótéren!

De eddigre már a fél szakasz hahotázott és az oldalát fogta a nevetéstől, pedig az, hogy a helyi zsidó fűszeres kilincsét szalonnával kenték be, vagy hogy harisnyakötőt csempésztek a közeli falu katolikus templomának ostyatartójába, s a ledér ruhadarabot a rövidlátó, iszákos plébános oltári szentségként emelte a vasárnapi nagymisén a magasba, a Monarchiában, és egyáltalán az egész kulturált világban is komoly illetlenségnek számított. És mennyi ehhez hasonló volt még a rovásukon?! P. álmából felkeltve is emlékezett a pontos névsorra.

Legelső a névsorban legjobb barátja, sédeni és remetei, walli és sonnenthurmi Ambrózy-Migazzi István volt. Őt ungarschitzi, frattingi és pullitzi Berchtold Lajos követte, a derék Lojzi, aki mikor az iskolába került, alig beszélt magyarul. A pufók, szőke, német fiúból nem katona lett, hanem magas közhivatalt viselő személy, a kancellárián dolgozott először Szapáry Gyula, majd Wekerle Sándor mellett.

Nagybossányi és nagyugróczi Bossányi Kázmér, Kazi egy nagy múltú felvidéki család egyetlen fiúgyermeke volt. Szülei minden reménységüket őbelé fektették. Nagyapjának, apjának, de még magának sem lévén fivére, neki kellett megmenteni a nemesi családot a kihalástól. A jóképű Kázmér tudta ezt, s minden ritka alkalmat megragadott, az udvarlásra. A szomszédos kisváros hiába volt bő egyórás lovaglásra, Kazi gyakran vágtatott oda hűséges vasderesén Amoroso-n, hogy a nemesi leánynevelde fehér ruhás leányait kémlelje. A lányok sétaútvonalait mind ismerte már a városban, és arra kujtorogva peckesen szalutált a növendékeknek, ha útjába kerültek. A leánynevelde és a kadétiskola testvérintézmények voltak, s a minden esztendőben a hölgyeknél megrendezett, február 16-i Filippa napi bált megelőzően, csodálatos módon, Bossányi úrfi neve az összes partiképes bakfis táncrendjében szerepelt.

P. nagyot sóhajtott. Egyszer ölre ment Bossányi Kazival egy bogárszemű lány miatt. Akkor még nem tudta, hogy a bajtársiasság és a nőügyek két különböző téma. Szomszédvári és stubiczai Cikulini Ármin következett az 1870-1878 között, a kadétiskolába járt növendékek Bornemissza szakaszának névsorában. A nőies Ármin, egy igazi piperkőc volt. Szőke haja, kék szeme és nőiesen fehér, sima bőre gyakran tette őt a kadétévek elején a szakasz céltáblájává, különösen a fürdőben. Fräulein-nak szólították, sokat piszkálták, s ez csak azután szűnt meg, miután Képzelmész egyszer rajtakapta Ármint harmadévben, hogy az amúgy is spártaira szabott vacsorából, az esti mise után, fele porcióját átadja a kerítésen a mindig az iskola körül ólálkodó félkegyelmű koldusnak. Cikulini Ármin, Armand de Voisin-Châtelet néven később Párizsban telepedett le, s divattervező lett.

Radoicsicsi és kosztanyeváczi Delisimunovich Milánnak, a Vadembernek, már kilenc esztendősen serkent a bajsza. Ő volt a legerősebb hallgatója az osztálynak, mindenkinél jó fejjel magasabb volt. Senki nem mert vele ujjat húzni, pedig szelíd fickó volt, a légynek sem bírt volna ártani. Ha Milán pakkot kapott otthonról – oldal szalonnákat, kolbász füzéreket, disznósajtokat - az egész évfolyam ünnepelt. Az iskola védőszentjének napján, Szent Móric napjának estéjén, a helyi katonai és civil dignitáriusok részvételével mindig vacsorát rendeztek a szabad ég alatt, tábori körülmények között. Bár több bárányt is nyársra húztak ilyenkor, Milán, a barátainak csak Milkó, a maga felállította bogrács körül sürgölődött-forgolódott, és a hazulról küldött hozzávalókból főzött. Ritka jó szakács volt. Amikor elkészült főztjével, diadalittasan jelentette ki mindig: - Kész a bakrács, jesztyi, jesztyi golubocski (egyetek, galambocskák)! Szerinte ugyanis mi magyarok semmit sem értünk a bográcsozáshoz, és különben is a bogrács szerb, de legalábbis török szó, bakrács, és azt jelenti réz. Nyelvészeti fejtegetését senki nem tudta, vagy nem akarta, de az is lehet, hogy lapát kezeitől tartva, nem merte megcáfolni, mert hamar tele lett mindenki csajkája és szája a Milkó főzte, ízletes szerb étellel. 

Marosnémeti és nádaskai gróf Edelsheim-Gyulai Péter jött Milkó után az osztálykönyvben. Az arisztokratikus viselkedésű, fantaszta Petya, igazi különc volt. Cukrot szórt a rántottájára, nem szivarozott, nem pipázott, de még csak nem is cigarettázott. Nem szerette a sert, valósággal megvetette a kártyázást és a lóversenyt, viszont rajongott a könyvekért. Kedvence a francia Jules Verne volt. Péter, ha engedték, hosszan prédikált arról, hogy az emberiség előbb vagy utóbb kinövi a Földet, s kénytelen lesz űrhajókat – ezen mulattak P-ék a legtöbbet, micsoda marhaság! – küldeni a kozmoszba. Ezta szót: „kozmosz”, bölcs ábrázattal emlegette sokszor. Petya remek eszű fickó volt, kedvenc tantárgyai a mértan, a vegytan és a fizika voltak. Tervrajzokat készített lámpaoltás után a vaksötétben, és szentül hitte, hogy eljön az idő, amikor emberek helyett gépek, számítógépek, ahogy ő mondta kompúterek dolgoznak majd. Volt egy levelező partnere is, bizonyos Tesla Miklós, avagy Nikola Tesla, akivel később mindenféle ördöngös masinákat fabrikáltak a civil életben, Budapesten, Prágában, Párizsban majd New York-ban. Különcsége ellenére minden csínytevésben részt vett, bátor, fitt, nyílt tekintetű ifjú volt, ahol csak tudott, bajtársai szolgálatában állt.

Tolnai Festetics de la Roche Antal gróf, mindenki Tónija a szakasz leggazdagabb ifjúja volt. P. csak évek múlva tudta meg egy, a Monarchia fiskalitásaiban járatos barátjától, hogy Antoine de la Roche de Festetich de Tolna már kadét korában 80.000 Korona apanázst kapott monden évben otthonról. Ez megegyezett a mindig aktuális miniszterelnök éves keresetével. Festetics Tóni, mint az ország egyik legrégebbi családjának tagja, mint vérbeli arisztokrata, magától értetődőnek vette, hogy katonai iskolába adták, s már a kezdetek kezdetekor pontosan tudta, hogy a kadétiskola után a jogot végzi majd el, ezt követően három éves világ körüli útra indul (a Szentföld, Afrika, Ceylon, Polinézia, a Nyugat-Indiák), majd bekerül a képviselőházba, s az ott eltöltött egy-két ciklus után diplomáciai, s azután kormányzati pozíciót vállal. Sugárzott belőle a magabiztosság, s ha Tóni azt mondta: - Kérlek ez lehetetlen. - akkor mindenki tudta, hogy ha az ég a földdel egybeér, az, az a bizonyos dolog, az tényleg lehetetlen. Tóni legjobb barátja, és egyben többszörös unokafivére, (kicsit előreszaladunk névsorban) nagykárolyi Károlyi Julián gróf volt. Az erősen raccsoló Julián, egyszerűbben csak Gyuszi, akárcsak kuzinja, tisztán, és hasonlóképen látta maga előtt karrierjét. Bár csakúgy, mint a hadseregben, az iskolában is szigorúan tilos volt politizálni, kiskamasz koruk óta mindketten szenvedélyes, és általában legitimista, azaz királypárti szónoklatokat tartottak szakasztársaiknak minden parlamenti évad megnyitása előtt, s ilyenkor Gyuszi szárnyalt. Agitált, érvelt, kardoskodott. És többnyire igaza is volt.

Hartig Rajmund, Hatzfeld Ottó és Lambert Flórián, a három német ajkú jó barát képviselte a szakaszban a pesti polgárságot. Mindhárman német származásúak voltak. Bár eleik Mária Terézia királyasszony kora óta Magyarországon laktak, s mindhárman tökéletesen értettek magyarul, még akkor is németül válaszoltak, ha társaik magyarul, csehül, szerbül vagy horvátul szóltak hozzájuk. Mindhárom német fiú szőke volt, kék szemű, atletikus termetű és a legkisebb érzelmi változások, de főleg a harag, az öröm és a szemérmes zavar, veres pírt varázsolt orcájukra. Bálványozták von Staufenberg ezredest, aki egy kicsit kivételezett is velük, hiszen csak ők mehettek el a Kaiser, I. Vilmos császár születésnapján, március 22-én, minden évebn megtartott uzsonnára a parancsnok családjához. Amikor egyszer, valamikor maturálás előtt P. viccesen, s tegyük hozzá igencsak spiccesen azt találta mondani a német fiúknak, hogy a porosz királyok névválasztása meglehetősen fantáziátlan, ugyanis vagy Frigyesnek, vagy Vilmosnak, vagy Frigyes Vilmosnak hívták az összeset, s gondolni sem mer arra, hogy mi más lesz az elkövetkezendő császárok neve, Lambert Flórit Festetics Tóninak kellett visszatartania attól, hogy komoly konfliktus, ne adja Isten párbaj legyen a dologból. P. soha nem felejtette el Festeticsnek, amikor Lambert és a németek elé állva azt mondta magyarul: - Legyen eszed, Flórián! Itt akkor párbajoztok, kérlek, amikor én mondom!

Nem azért, volt hálás P. Tóninak, mert közé és az ugrásra készen álló németek elé állt. Nem. P-be gyermekkora óta elég vakmerőség szorult, s egy állig felfegyverkezett teuton dragonyos ezred elé is kiállt volna egymaga egy száll karddal, jobbkezében cigarettát sodorgatva. Azért gondolt, még innen is, a Svábhegyről hálásan Festeticsre, mert az magyar nyelven szólva állt ki mellette. Pedig Tóni édesanyja német volt.

Villei Messey Edmond János gróf volt a szakasz benjáminja. A huncut szemű, jó svádájú, vékony dongájú, bajszos fiú körül szerveződtek a kártyapartik. Elég volt csak annyit mondania: - Nálam a bank! - s máris csapot-papot ott hagyva ültek köré a kadétok. Edmond zsebében, málhazsákjában, térképtáskájában, mindig volt egy játszatlan pakli Piatnik. Francia, és magyar. Nem volt olyan telivér a Monarchiában, akinek ne tudta volna fejből a pedigréjét, minden magyar nótát ismert, minden lányba szerelmes lett, aki csak egyszer rámosolygott. Mindannyiuk közül ő bírta legjobban a bort. Özvegy édesanyjának három fia közül ő volt a legfiatalabb. Apja egy átmúlatott éjszaka után, mikor is a família minden pénzét elkártyázta, főbe lőtte magát. Edusnak közvetlenül az iskola elvégzése után nyoma veszett, s csak később tudták meg bajtársai, hogy az angol-zulu háborúban a brit koronáért harcolt tizenkilenc esztendősen. Hőstetteiért és bátorságáért megkapta a harctéren adományozható legmagasabb brit birodalmi kitüntetést, a Viktória Keresztet. Magyar nemestől szokatlan módon, de aki ismerte, azt mondta, hogy reá oly jellemzően, az adományozó bizottságnak nem a saját nevét, hanem álnevet adott meg: Edmund John Fowler tizedes.

Barsbesei Pejkovich Ödön báróról most csak annyit írunk, hogy Messey Edust ő tanította meg angolul. S csak annyit még, hogy Messeyéknek volt egy régi barátjuk, egy bizonyos Gáliczky Attila nevű zsoké. A tehetséges lovas, aki később Derby-t is nyert, egyszer egy lóverseny programot felejtett az istállóban Pesten, ahol P. és Messey lábatlankodott a nyári szünidőben. A siheder P. másnap, egy csütörtöki napon, a versenylapot a hóna alatt szorongatva állt a turf szélén. Elbűvölte a forgatag, a zsokék színes dresszei, a telivérek elegáns mozgása a ringben és a gyepen. P. sosem felejtette el azt a napot, 1876-ban, amikor Edmond a jártatóban be akarta mutatni neki a Messey család egy távoli rokonát: - Ernest bátyám, kérlek engedd meg, hogy bemutassam bajtársamat P-t. Pejkókám, ez itt von Blaskovich úr... De mire ismét az elegáns gentleman-re néztek a fiúk, az faképnél hagyta a két legényt, s nagy léptekkel sárga kancájának idomárja, Joe Hesp felé vette az irányt.

Ostenburg-Moravek György, Gyurka gróf a cseh arisztokráciát képviselte a szakaszban. Remekül, de nagyon mulatságos akcentussal beszélte a magyar nyelvet, s ha két napig nem kapott sört, a legmerészebb cselekedetekre is képes volt. Nem úgy, ha puska, kard vagy kartács került a kezébe, vagy ha az évente kétszer megrendezett hadgyakorlatok valamelyikén, puskaporos lett körülötte a levegő. Egyszer, egy felső-ausztriai Manöver alkalmával, amelyen Ferenc József császár és király is részt vett, Képzelmész a hadtáposoktól hozta a cseh fiút  vissza, der Hinterland-ból, ahol knédlit majszolgatott, s eljátszotta, hogy ő csak egy sebesült honvéd, feltörte a lábát a csizma. A szakasz egyetlen izraelita tagja, Schönfeld Mózes Simon, akit Képzelmész maga mellé vett, hogy a Gyurkát megkeressék, őrjöngött. A debreceni zsidó fiú szívügyének tekintette a Monarchia szolgálatát. Ha az őrnagy nem lép közbe, ott helyben felpofozza Moraveket.

Schönfeld Móse osztályelső volt. Remekül lőtt, kardforgatásban is kitűnően megállta a helyét. Mindannyiuknál többet, hét nyelvet beszélt folyékonyan, szüleiről és két gyönyörű húgáról, Ráchelről és Sáráról mindig rajongva beszélt. Sokszor mondogatta, hogy magyarosítani akarja a nevét Szépmezeire, de mikor Festetics Tóni azt mondta neki: - Ne tedd Móse, mi így szeretünk. - az letett róla. Tóni szavát nem lehetett felülírni. Bár nem Schönfeld volt az egyetlen polgári származású fiú, mégis csak az ő neve elé írta be az iskola írnoka az osztálykönyvbe, hogy s. nob, azaz sine nobilis. Nem nemes. Amikor ez ötödévben tudatosult a szakasz többi tagjában, elcsenték a könyvet, és veres tintával mindenki egyenként odaírta a maga neve elé a rövidítést, ugyanúgy. A következő évben a sznob írnok, Löwentahl százados már lehagyta a megkülönböztetést.

Yusupoff Arkád zárta a névsort P. kadétiskolai szakaszában. Alacsony, sűrű fekete hajú, kissé vágott szemű fiú volt, ő volt az egyetlen, akinek sohasem látták a szüleit a többiek, sem levelet, sem csomagot nem kapott soha senkitől. A szünidőket eleinte az iskolában töltötte, de később mindig meghívta magához valaki az osztályból. Franciásan írt orosz nevében a Yusup, vagyis a Juszuf arra utalt, hogy mohamedán, de ez csak spekuláció volt, mert templomba járt a többiekkel, tartotta a húsvétot, a karácsonyt, s a keresztény böjtöket. Az a tény, hogy hol jobbról, hol balról veti a keresztet pont úgy gazdagította az Arkád (barátainak Árkágyij) körül terjengő misztériumot, mint az, hogy első évben grófnak, a másodikban hercegnek, harmadiktól felfelé nagyhercegnek volt feltüntetve a névsorban. Olykor-olykor, ha nem volt más, undorral ráfanyalodott a szalonnára. Ilyenkor érthetetlen nyelven maga elé dörmögött. Remekül lovagolt, mindannyiuk közül a legjobban, s annyira rajongott a fegyverekért, hogy még a párnája alatt is jókora tőrt tartott. Arkád, egy elszegényedett magyar grófkisasszonyt vett felségül, népes családja lett, s lótenyésztéssel kezdett foglalkozni. Hogy a pénzt ehhez honnan vette, éppolyan titok maradt, mint származása.

Delet harangoztak a pesti és budai templomok. A szerviták kezdték, a ferencesek folytatták, a Krisztinavárosból, majd a Tabánból érkezett rá válasz. Bimm-bamm, bimm-bamm. P-nek majdnem a körmére égett a ki tudja hányadik cigarettája. Rozsdás lábatlankodott az asztal körül.

- Már mindent becsomagoltam, főhadnagy úr. - mondta tétovázva. - Hová mész fiam? Talán Ravalpindibe? Esetleg az Orient Expresszel Sztambulba? Vagy a kairói szultán hívott meg oroszlánvadászatra? Beszélj! - mondta P. kicsit türelmetlenül. - Engedelmével, emlékeztetném a főhadnagy urat, - válaszolt Rozsdás kicsit méltatlankodva - hogy kettőkor Kelenföldről Bécsbe indulunk, ahol ezredünk megalapításának századik évfordulóját ünnepeljük majd. És itt egy sürgöny is Mándoky méltóságos úrtól, Németországból. Arra kéri a főhadnagy urat, hogy várja meg Bécsben.

P. elmosolyodott. - Dohányunk, pálinkánk, és aranyunk van elég? - kérdezte. - Van méltóságos uram. - válaszolta a káplár. - és összecsapta a bokáját. - Akkor nagy baj már nem érhet minket, gyerünk fiam, hívj egy kocsit!

A P-ről szóló történetek újabb epizódja ezzel befejeződött. Fordítsuk figyelmünket a lónevekre. Angol telivérek elnevezéséről már régóta készültünk egy időszerű és egyben népszerűsítő dolgozatot írni, talán azóta, mióta első méneskönyveinket megvásároltuk egy régipapír illatú belvárosi antikváriumban, és azt hazavívén napokig böngésztük az ódon kiadványokat. Talán nem érdektelen, hogy a Magyar Méneskönyv I – IV. köteteiről van szó, amely az 1919 és 1930 közötti időszakot dolgozza fel. Napokig, sőt talán hetekig nem foglalkoztunk mással, mert egy-egy lovat kiválasztva (Vatinius, Lavandel, Naplopó, Bűvész) s a Lovaregylet évkönyveit, Őszi Kornél és Marschalkó Teofil otthon meglévő Turfkrónikáit elővéve, megelevenedett a magyar lóversenytörténelem hőskora, azok az évek, amikor az Osztrák-Magyar Monarchia felbomlása után az önálló magyar versenyüzem elindult hosszú, máig tartó, rögös útján. Csodálatos történeteket találtunk. Nagyon nehéz ellenállni a kísértésnek, hogy elmondjuk mi a közös például az 1921-es, első Magyar Derby-t megnyerő Vatiniusban, az 1876-os Epsom Derby-ben első és egyetlen magyarként diadalmaskodó Kisbérben és Habsburg-Lotharingiai Rudolf Ferenc Károly, egyszerűbben Rudolf trónörökös 1889-es Mayerling-i halálában. Ellenállunk azonban, mert más feladatunk van ma.

A magyarországi angol telivér lovak elnevezésének legavatottabb, hivatalban lévő ismerője, Bélley Márta vár bennünket a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatalban (továbbiakban Hivatal).

Buda II. kerületének egy csendes, úri negyedében, a Keleti Károly utcában várjuk, hogy két óra legyen. A megbeszélt találkozóra pont annyival érkeztünk hamarabb, hogy még van időnk felületesen elgondolkodni nem csak a Hivatal nevét érintő, de a környéken történt aktuális névváltozáson és névadáson: Moszkva, Széll Kálmán, Elvis Presley.

Röviddel a megbeszélt időpont előtt lépek be a patinás, békebeli hangulatot árasztó épületbe. Nehéz ajtók, gránit, tömör fa, kovácsoltvas, kicsit pergő máz itt-ott az enteriőr. A portán egyenruhás, udvarias idős úr teljesít szolgálatot, kérdezi mi járatban vagyok, telefonál és irányít tovább. Ide-oda kanyargó, vastag, magas fehér ajtókkal szegett földszinti folyosón jutok a méneskönyveket vezető tisztviselő, Bélley Márta irodájáig. Ha nem beszéltünk volna telefonon, itt érne az első meglepetés. De nem ér. A környezet tökéletes kontrasztjaként élénk tekintetű, kedves mosolyú, filigrán fiatal hölgy áll előttem és tessékel irodájába. Igazi lóverseny szentélybe csöppentem. Imperiál és Kincsem szobra, százéves akvarellek néznek a belépőre. Bélley Márta olyan büszkén mutatja a Kincsem szobrot, Vastagh Gyögy alkotását, a pesti pályán álló emlékmű kicsinyített mását, mintha sajátja lenne. Az asztalon számítógép, sokat használt szakkönyvek, hivatalos iratok.

Kérdeznem sem kell, a ménesköny vezető lendületesen kezd ismertetni az alapokkal: az angol telivér fajta fogalma, törzskönyvezési szabályzat hatálya, fedezőmén használat, tenyészkancák, kancafedezések nyilvántartása, tenyészeredmény-bejelentés, csikók törzskönyvezése, s még tengernyi fogalom. Olyan természetességgel és könnyedséggel beszél a tisztviselő, mint amikor sokan azt mondjuk, Petőfi Sándor: Nemzeti dal. Nem nehéz rájönni, hogy mestere szakmájának, de stílusa egy kicsivel többet is elárul. Különös fény csillan Bélley Márta szemében, s elmosolyodik, amikor olyan szavakat mond ki, mint: egyedszám, behozatali jegyzék, nevezéktan. Nevezéktan. Megérkeztünk témánkhoz.

Aki azt gondolja, – bár a szakmában ritka az ilyen – hogy versenylovát akárhogy elnevezheti, az nagyot téved. Magyarországon a legfontosabb irányelv az, hogy telivér csikót anyja nevének kezdőbetűje után kell elnevezni. Például: Bugenwillea (Dembinszky – Bonyodalom), Amigos (Glenstal – Amarilis). Ez a hazánkban született és az ide név nélkül (N.N. - no name) importált lovakra is igaz. Nem volt ez mindig így. 1973-ban született a máig érvényes, német modelt követő rendelkezés. Előtte, tehát 1972-ig, méncsikót apja, kancacsikót anyja nevének kezdőbetűje után regisztráltak Magyarországon. Például: Iglói diák (Imi – Kalamajka), Íjász (Imperiál – Ámbátor), vagy Anda (Imperiál – Ambo), és hogy ne csak Derby nyerőkről beszéljünk: Singapur (Nótás kapitány – Sister). Még régebbre visszatekintve már nehezebb összefüggéseket találni. Bérczy Károly 1865-ös, első méneskönyvéből, és az ezt követőkből úgy látja a szemlélődő, hogy akkor nem volt ilyen kikötés. Az egyszerűség kedvéért – bárcsak ennyire egyszerű lenne minden: Kisbér (Bucaneer – Mineral), Kincsem (Cambuscan – Waternymph). Ez utóbbi rendszer talán az angol példát követi, ahol sosem volt, a mai napig sincs ilyen restrikció névadáskor. Az 1972-ig érvényes szabály fokozatosan alakult ki a XX. század második évtizede után.

A mindennapi életben nagy hatalma van az írott szónak, de versenylovaknál már a betűnek is. A magyar nyelv sajátosságaiból fakadó, adott esetekben más, idegen nyelvekhez viszonyított különbségéből keletkező irányelvekről kell szólnunk. Ezek anyanyelvünk következő betűkkel kezdődő szavait érintik: C, Cs, G, Gy, N, Ny, S, Sz, T, Ty, V, W, Z, Zs. A Magyar Méneskönyvben található számos példa mutatja, hogy csikó elnevezésénél, bizonyos esetekben, csak az első betű számít, a kiejtés nem, kivéve a V, W párost, ahol V-ből lehet W, de W-ből nem V. Például: Cecil Groom (Jolly Groom – Chintz), Gizelle (Königslöwe – Gyöngykaláris), Nyugalom (Well Directed – Napnyugta), Sibone (Bilbao – Szilánk), Tyuhaj (Guarde Royale - Tiszta), Viszlát (San Bedrnardino – Walnut), Zsuzsa (Rapallo – Zatravka).

A D, Dz, D, Dzs, L, Ly betűk, s az így kezdődő szavak a szűk keresztmetszet. Mivel elvileg lehetne e betűkkel kezdődő neveket adni, de nagyon kevés szópár kezdődik e kombinációkkal, a Dz, Dzs és Ly betűkkel kezdődő nevek használata nem javasolt.

Nem tértünk ki rá külön pédákkal, de a hosszú és a rövid magánhangzók közötti különbség a Magyar Méneskönyv és a névadás, egyik legabsztraktabb területe. Az A, Á, E, É, I, Í, O, Ó, Ö, Ő, U, Ú, Ü, Ű betűket érintő jelenlegi szabályok szigorúak. Amikor azt mondom jelenlegi, Bélley Márta munkásságára gondolok. A nemzetközi konferenciákon gyakori vendég szakember ragaszkodik a magyar helyesírás szabályaihoz, s ezért számára éles különbség van rövid és hosszú magánhangzó között. Ugyan hozhatnánk példákat a múltból, amikor ez az irányelv nem érvényesült, de ez már történelem. Világosan látszik, új szelek fújdogálnak Ö,Ő, U, Ú stb. között, s amikor arról faggatom a Magyar Méneskönyv vezetőjét, hogy tenne-e kivételt, sejtelmes mosollyal csak ennyit mond: lehet. (Egy kicsit elmosolyodok, magam is, mert tudom, hogy amint a népszerű bölcselet tartja: ha egy diplomata azt mondja, igen, azt azt jelenti, lehet, ha azt mondja, lehet, az azt jelenti, hogy nem, és egy igazi dipolomata soha nem mond nemet.) A magánhangzókról többet nem hallok, viszont megtudom hogy Ph-ból nem lehet F, s ez fordítva is igaz.

Ha a tenyésztő vagy tulajdonos túltette magát az iménti megszorításokon, egy következővel, és messze nem a legutolsóval is szembe kell nézie. 2012-es szabályok szerint angol telivér ló neve nem lehet tizennyolc karakternél több. A „karakter” kifejezést még egy olyan hagyományos sportág, mint a lóversenyzés sem tudja mással helyettesíteni a mai, számítógépek uralta világban. A tizennyolc karakterbe, de tisztesség ne essék szólva, írásjegybe, beletartozik a szóköz és egyéb írásjelek is. Magyarul: egy olyan fiktív név, mint a Manchester England (Valaki – Másvalaki) még pont elfogadható. A betűk számát tekintve alsó határ nincs. (Nem tudjuk persze mi lenne a Hivatal döntése, ha valamelyik tulajdonostársunk Ó vagy Ő néven szeretné törzskönyveztetni lovát.) A kötőjel és az aposztróf  megengedett, de tabunak számítanak a  / \ : ; & # ( ) @ $ Ł jelek, sőt a ! és a ? is. - Au! (Horatio Luro – Acrobate) és Mi legyen? (Jolly Groom – Moonlight Girl) – illegitim nevű lovak, tudálékoskodom. - Mint életünkben mindenütt – kapom a választ - , telivérek elnevezésekor is változnak, változtak és még változhatnak is irányelvek, szabályok. Versenylovak névadásánál, a precedens nem számít. És erre jó ok van. Képzelje csak el, ha az írásjelek használata eszkallálódna, s egy nap azzal állnának elő, hogy Heló : ), vagy $$$ legyen a ló neve! – kacagott fel a méneskönyv vezető.

Mi lenne a verdikt, ha csikómat Skandinávia iránti rajongásom miatt Øre, vagy az évszázados lengyel-magyar barátság mementójaként Łodz néven akarnám nyilvántartásba vétetni. – kérdem. Őre, vagy Lodz szerepelne a magyar könyvekben. Számtalan hasonló példával állhatnánk elő, az egyszerűsítés lesz a mérvadó. – válaszolta Bélley Márta. Hamar megtudom azt is, hogy kettő- és többtagú nevek második szavát, illetve az azt követő szavak kezdőbetűit kis-, de nagybetűvel is lehet kezdeni. Az angol példa azonban a csupa nagy betűt preferálja, s ezt illik, de nem kötelező betartani.

- Nem csak a Távoszlop olvasóira, de minden munkatársára is jellemző a kincstári optimizmus. Ha újszülött csikómat Overdose-ként, vagy Ostinato-ként szeretném törzskönyveztetni Önnél, így adva meg a bizalmat a ló jövőbeni jó telejesítményének, mit szólna hozzá? – kérdezem. – Nem engedném! – jött a szigorú, rövid válasz. – És ha hetven év múlva kérném ugyanezt? – akadékoskodom. – Akkor sem, de mivel remélem, hogy ezt a beszélgetést meg tudjuk ismételni ennyi idő múlva, lennének engedményeim. – Mik ezek? –érdeklődtem. A válasz több volt, mint alapos.

Az International Federation of Horseracing Authorities által levédett nevek (http://www.horseracingintfed.com/resources/NP_2012.pdf ) felkerülnek egy nemzetközi listára, s ezek mind védettséget élveznek. A 2002-es Epsom Derby-t megnyerő High Chaparral (Sadler’s Wells - Kasora) nevét nem viselheti versenyló többé. E szabály betartásáról az International Agreement on Breeding, Racing and Wagering-ben (Nemzetközi Tenyésztési, Versenyzési és Fogadási Egyezmény) állapodtak meg az aláíró felek, köztük Magyarország is. Csak egy példát említünk: Kincsem. A csatolt lista naprakészségét érdemes időről-időre ellenőrizni, mert egy folyamatosan bővülő adatbázisról van szó, s elképzelhetők bizonyos lemaradások is.

Azok okulására, akik talpraesett, furfangos, csavaros észjárású embernek gondolják magukat, itt tesszük hozzá, hogy aki egy Prix de l’Arc de Triumph-ot nyerő ló nevétől helyesírásában különböző, de kietjésben azonos (és vice versa) nevet adna szépreményű és hűséges lovának, az rövid úton elutasíttatik.

A további szigorítások rendkívül kifinomultak. Három kategóriáról kell beszélnünk: fedezőmének, tenyészkancák és egyéb angol telivér és magasfélvér lovak. Az egyéb angol telivér kategória is két részre oszlik, de erről majd később.

Fedezőmének esetében kimúlásukat, vagy utolsó fedezési idényüket követő tizenöt évet megelőzően nem lehet nevüket ismét másnak adni. A szabály úgy folytatódik, hogy ha az iménti tizenöt éves megszorítás nem alkalmazható, akkor a fedezőmén születését követő harmincöt esztendő az irányadó. Úgy látszik, a politikai korrektség még nem érte el az évszázados hagyományokkal rendelkező telivér tenyésztést, mert kancáknál más a helyzet. Tenyészkanca neve nem adható ki ugyanis utolsó ellési vagy fedeztetési idényét követő, csupán tíz esztendőn belül, s ha ezt a szabályt alkalmazni nem tudják, a kanca születése után röpke huszonöt esztendőt is elég várni, mire megegyező nevű kanca ismét szerepelhet a Magyar Mésneskönyvben csakúgy, mint a nemzetközi szerződést aláíró államok nyilvántartásaiban. A nemek közötti egyenlőtlenséget – és most a Távoszlop teszi le a garast a political correctness mellett – a józan  ész diktálja, hiszen a tenyésztés természeténél fogva a mének sokkal több utódot hagynak maguk után, hosszabb ideig aktívak, mint a kancák, így nyilván az ő nevük sokkal több évjárati intervallumban jelenik majd meg.

Egyéb esetekben, amikor egy tulajdonos nem tudott kitalálni olyan nevet, amely addig ne szerepelt volna Bélley Márta könyveiben, s a kiválasztott név sem fedezőmén, sem tenyészkanca neve addig nem volt, várnia kell, amíg a hasonló nevű egyed kimúlása után eltelik öt esztendő, de ha a hasonló nevű egyed törzskönyvezése után már eltellt húsz év, s az még mindig vígan ropogtatja valahol az abrakot, nem kell tovább törnie a fejét tulajdonosunknak, jöhet az azonos a név.

Hadd szóljunk egy jelentéktelennek tűnő, de a Hivatal rugalmasságát bizonyító kitételről is. Azon egyéb névválasztások esetében, amikor minden eddigi kritériumnak megfelel az elnevezés, és a csikó még az előtt múlna ki, hogy versenyeredménnyel rendelkezne, a tulajdonos – de hangsúlyozottan csak az eredeti nevet adó személy – kérelmezheti a név újbóli bejegyzését.

Olyan szabály is van, amely kimondja, a Magyar Méneskönyvben szereplő akármilyen nevű ló nevéhez hangzásban, vagy helyesírásában hasonló nevet (pl.: Bugenvilea, Osztinátó) az adott egyed születését követő tíz éven belül nem lehet törzskönyveztetni.

A szabályok továbbra is kíméletlenül exaktak, és minden angol telivérre igaznak kell lenni, hogy saját szülője vagy testvére nevét nem viselheti, nevében sem római, sem arab szám nem lehet. Intermezzo II. (Caissot – Alcyone) ma már csak Intermezzo lehetne.

Minden eddig felsorolt kikötésen túl, a versenyló neve mellett, írásban, fel kell tüntetni születési helyének hárombetűs (kivéve GB, FR) kódját. Ettől a szabálytól eltérhet a versenyszervező. Magyarul, ha egy telivér Magyrországon született, a Magyar Turfban nem kell kiírni a neve mellé azt a „HUN” kódot, amelyet a ló útlevelében és egyéb hivatalos dokumentumokban kötelező érvénnyel fel kell tüntetni.

És aki azt hiszi, hogy lovat futtathat Horogkereszt vagy Mussolini néven, az nagyot téved. A lónév vallási felekezetekhez, etnikai csoportokhoz vagy akármilyen kisebbséghez tartozó személyek becsületét nem sértheti. S nem sértheti a jóízlést sem. Ez utóbbi egy kodifikálatlan fogalom, de betartására nem lehetett volna alkalmasabb személyt választani Bélley Mártánál. Nem nevezhetünk el versenylovat nemzetközi vagy hazai márkanevekről sem. Híres emberekről már inkább, ha a kiválasztott személy már nem él. Élő közéleti szereplő (public person) nevét ló nem viselheti. Vannak ugyan olyan méneskönyvek is, ahol huszonöt évet kellene várni, mire egy Freddy Mercury nevű csikót bejegyeznének, de a magyar nem ilyen.

Érdekes lehet egy olyan eset is, amikor a tulajdonos nem lévén megelégedve a megvásárolt ló nevével, újat szeretne neki adni. Ha lova nem futott még, vagy tenyésztésbe nem került, kedvére találhat jószágának új nevet. Bele se kezdjen azonban a névváltoztatási procedúrába az, aki nem nézi majd jó szemmel, hogy lova új neve mellett ott szerepel majd a régi név is a hivatalos dokumentumokban az ex. vagy e. előtag után. Pl.: Ez Lett (ex. Ez Volt). Ha azonban a ló már versenyzett vagy tenyésztésbe került, jobban teszi a ló nevével elégedetlen tulajdonos, ha hozzászokik annak akármilyen barátságtalanul is csengő nevéhez, mert ez esetben a ló nevét nem lehet, tilos megváltoztatni. Ez alól nincs kivétel.

Kérdéseimre válaszolva Bélley Márta elmondja, hogy szeret minden névadóval, minden lónévről egyenként diskurálni, nagyon fontos számára az emberi kapcsolat, a kommunikáció. A legjobban lónevek akkor születnek szerinte, ha a tulajdonos több opcióval, ha úgy tetszik négy-öt neves listával áll elő, és van idő az összeset alaposan átbeszélni. Nem tagadja, van olyan makacs gazda, akit nem lehet meggyőzni egy-egy amúgy szabályos név helytelenségéről, sőt olyan eset is volt már öt esztendeje folytatott praxisában, amikor rezgett a léc, de a tulajdonos javaslatának visszautasítására köztisztviselőként nem volt lehetősége. (Rám pillant, tudom, s szerintem Olvasóink is tudják, hogy kire gondol.)

A rengeteg információtól zsong a fejem, de hirtelen eszembe jut még egy kérdés: - Mi a helyzet a versenyfélvérekkel. – Mindenben megegyeznek a szabályok, de a ló neve mellett fel kell tüntetni zárójelben az FV betűket . – kapom a választ.

Beszélgetésünk végén saját személyéről faggatom Bélley Mártát. Szerény mosollyal említi, hogy 2004 óta, a Gödöllői Agrártudományi Egyetem elvégzése után kezdett el dolgozni a Hivatalban. Akkor áll össze bennem teljes egésszé a méneskönyv vezetőről alkotott kép, amikor azt is megtudom, hogy Bélley Márta családi hagyományokat folytatva lépett a pályára. Nagyapja Bélley Ferenc, sokaknak csak egyszerűen Feri bácsi, az Országos Lótenyésztési Felügyelőség meghatározó egyénisége volt. Unokája mehetett volna sok helyre a diplomájával, nyelvtudásával, hívták is sokfelé, de egy percig sem vacillált, amikor az Országos Mezőgazdasági Minősítő Intézetben adódott lehetősége dolgozni.

Elbúcsúzásunk után az épületből kilépve a Margit körút (ex. Mártírok útja) felé veszem az irányt és már előre örülök annak a jó néhány előttem álló hétnek, amit ismét a lónevekről szóló hosszabb-rövidebb elmélkedéseimmel tölthetek.

Nem csupán a névadás rítusa érdekel ugyanis. Több, mint egy évtizede vezetek egy folyamatosan bővülő gyűjteményt, amely olyan lóneveket tartalmaz, amelyeket még nem használtak fel, s amelyet szívesen tennénk közzé valamilyen formában.

Eredeti ötletem az volt, hogy miután egy internetes felületen publikálnám a neveket, becsületkasszát nyitnék. Az innen lónevet választó tulajdonos egy tetszése szerinti, jelképes összeget bocsátana egy olyan, még megszervezendő alap számára, amely sérült zsokék megsegítését tűzi ki célul. Saját magam nem szándékozom pénzügyi tevékenységet végezni, de ha valamely non-profit szervezet felvállalná ezt a kezdeményezést, társadalmi munkában, vagy ahogy ma mondanák, önkéntes alapon, elvállalnám a tanácsadói feladatot.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.