Magyar St. Leger

2010.10.02. 19:09

Az év utolsó hároméves klasszikus versenyét rendezik vasárnap a Kincsem Parkban. Az extra hosszú távú Magyar St. Legerben nyolc telivér indul, és ha Tutanhamon a Derby második helye miatt Hármas Koronát már nem is nyerhet, de ha holnap győz, övé lehet az Év lova cím.

Megkegyelmezett a héten az időjárás a két galopp pályának, múlt vasárnap óta nem esett, így holnap újra lehet futni a homokon és a gyep állapota is javult. Sajnos azonban tovább menetelünk a tél felé, holnap már az első októberi versenynapot futják, ami azt jelenti, hogy az első futam már 12:00 órakor elrajtol. Persze lesz még ennél rosszabb is a helyzet, mikor jönnek a novemberi lóverseny matinék. Számomra érthetetlen, hogy az új Kincsem Park kialakításánál miért csak az ügető pálya kapott világítást, miért nem lehetett „belealkudni” legalább az egyik galopp pálya megvilágítását az ellentételezésbe. De ez csak egy negatívum a sok közül, a régi ügetőpálya felszámolása kapcsán, hosszasan lehetne folytatni a felsorolást, úgyhogy foglalkozzunk inkább a holnapi versenynappal.

A déli harangszó egy negyedosztályú hendikep résztvevőit köszönti a homokpálya 1600 méteres starthelyénél, a futamban nyolc telivér versenyez majd. Nagy létszámú csikófutam jön ezután, a nyeretlen kétévesek számára kiírt versenyben ugyanis tizenhárman küzdenek az elsőségért. A mezőnyből heten már rendelkeznek valamennyi versenyrutinnal, hatan azonban csak most találkoznak először versenykörülményekkel. Az extrém rövid távú Repülő hendikep lesz a nap harmadik futama, a 900 méteres versenyben hét telivér dönti el, ki az első közülük a „helyből gyors” kategóriában.

Hosszú távú homokpályás verseny lesz a nap negyedik magyar futama, a III. osztályú, 2100 méteres versenyben kilenc telivér indul, a lovak által vitt legkisebb és a legnagyobb súly közt hatalmas, 15,5 kiló a különbség. Marianne K. Elmigerre emlékezünk ezután, az 1600 méteres versenyt a Kovács család tiszteletdíjáért futja tizenkét induló. Utána jön egy ötödosztályú hendikep, amit a 2000 méteres Lesvári Díj követ majd. Az I. kategóriás versenyben erős mezőny jött össze, a kilenc induló zöme valamelyik kiemelt versenyből érkezik. A hosszú távot egy még hosszabb követi majd, hisz a nap következő magyar futama a St. Leger ezredesről elnevezett 2800 méteres klasszikus verseny lesz.

A St. Leger a háromévesek utolsó klasszikus versenye, a Hármas Korona harmadik ága. A Hármas Koronát az a telivér nyeri el, aki megnyeri a Nemzeti Díjat, a Derbyt és a St. Legert, erre a magyar lóversenyzés történetében eddig mindössze négy ló volt képes, legutóbb 2007-ben Saldenzar. Idén a Nemzeti Díjat és a Derbyt két különböző telivér nyerte, így biztosan nem lesz Hármas Korona nyerőnk. A Magyar St. Leger indulói:

Badguy (L. Kasal) – ötödik volt az Osztrák Derbyben, majd a Kincsem Parkban is bizonyított, a Szt. István Díjban a második helyen végzett. Ott a jelenlegi mezőnyből Unico is futott, akit súlyhátrányból öt hosszal vert.

Hadúr (N. Murru) – idén négy futásból egyszer tudott nyerni, egy 1800 méteres II. osztályú hendikepet. A Magyar Derbyben épp csak lemaradt a fizetős helyekről, azóta egyszer futott, egy első osztályú hendikepben volt második.

Shosholoza (S. Georgiev) – Bulgáriából érkezik, így nehéz megítélni képességét. Statisztikájában egy hivatalos versenyt találunk (a bolgár futamok nem számítanak hivatalosnak), Szerbiában 12 hosszal maradt le a Nemzeti Díjunkban harmadik Cool Marble-től.

Stewart (ifj. Kozma I.) – a Nemzeti Díjban és a Derbyben helyezetlen volt, nagyversenyben legjobb eredményét az Alagi Díjban érte el, ott a pénzes ötödik helyen végzett. Legutóbb 2200 méteren II. osztályban volt negyedik helyezett.

Tutanhamon (J. Línek) – fantasztikus eredménysort tudhat magának, megnyerte a Nemzeti és az Alagi Díjat, majd két Derby helyezés következik: a Kincsem Parkban második, Pozsonyban harmadik. Legutóbb a Kincsem Díjban második, csak a régiós klasszis Ryan tudja megelőzni. Ha a túlsúly és az extra hosszú táv nem fog ki rajta, akkor övé lehet a Hármas Korona első ága után a harmadik is.

Unico (A. Ajtebi) – a szezon kezdetétől folyamatosan javulva, egy kisebb díjban elért győzelem után jöttek a kiemelt versenyek, ahol háromszor is a harmadik helyen végzett. A Derby harmadik helye még bravúrnak számított, legutóbb a Szt. István Díj „bronzérme” inkább csalódás. Mellette szól, hogy holnap a dubai sztárzsoké üli.

Kim Possible (Bakos G.) – ki hitte volna, hogy a május 2-án rendezett V/b-s Septei hendikep második helyezettjét év végén egy kiemelt verseny indulói közt látjuk?! Kim Possible azonban végrehajtotta ezt a bravúrt, folyamatosan javulva, három győzelmet elérve, osztályról osztályra egyre feljebb kerülve ide is elért. Holnap kiderül képes-e tovább javulni.

Szamóca (Varga Z.) – a pej kanca is folyamatosan javulva araszolgatott felfelé, augusztusban egy II. kategóriás versenyben vesztette el nyeretlenségét, legutóbb a Gróf Széchenyi Emlékversenyben a harmadik helyen végzett.

Ez tehát a holnapi főfutam mezőnye, ahol az esélyeket elnézve, elsősorban Tutanhamon – Badguy összecsapásra számíthatunk. De ne felejtsük, hogy ezek a telivérek még nem futottak ilyen hosszú távon, ráadásul a zsokék közt egy igazi világsztárt is találunk, és mint tudjuk, a lóversenyen amúgy is minden megtörténhet. A napot egy „ötbés” hendikep zárja, ahol tíz telivér áll majd a startgépbe.

A versenynap részletes programját itt olvashatják: http://www.kincsempark.com/versenyek/galopp.pdf

Ami a mostanában oly sokszor átkozott időjárást illeti, végre csapadékmentes vasárnapra számíthatunk. Reggel erősen felhős lesz még az idő, délutánra néha talán a nap is kisüt, a hőmérséklet 14-16 fok körülvárható. Szóval jöhetnek nyugodtan a Kincsem Parkba, nem kell rossz időtől tartani.

A bejegyzés trackback címe:

https://tavoszlop.blog.hu/api/trackback/id/tr402340006

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása