Tímár Zsuzsa második helyen várja a folytatást!

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Városbíró egyszerűen fantasztikus! A nyolcéves sárga 2007 óta mindig az élen végzett legrangosabb sprintversenyünkben, tegnapi győzelme zsinórban a negyedik volt. Hasonlóra nincs példa a magyar lóversenyzés történelmében.

Látványos küzdelmet hozott a nap első futama, Kona (S. Georgiev) az utolsó százon verte a kanyar óta vezető Iowat (Simon F.). Mögöttük három ló szinte egyszerre esett be a célba, mint a célfotóból kiderült, közülük Tita (Varga Z.) volt legelőrébb. Érdekesen alakult a nap második futama. Figurázóval (Suták Csenge) a start után nagyon elment lovasa, a nyíregyházi telivért aztán a kanyarban beérte a mezőny, de a pej mén újítani tudott. A távoszlopon belül aztán Kim Possible (Paizs G.) erősebbnek bizonyult és megverte a fáradó vetélytársát. A harmadik helyet Katyusa (Virág A. am.) szerezte meg. Az amatőrlovas EB első futama következett ezután, amit könnyen nyert Choir Solo (Nina Wagner am.), második lett Piramis (Julie Henderson am.), harmadik Bombajó (Tímár Zsuzsa am.). A mezőny alaposan szétszóródott, az első és az utolsó közt több mint 45 hossz volt a különbség.

Nagy küzdelmet hozott a nap negyedik futama, az utolsó kétszázon az első három helyezett ló több hosszal a mezőny előtt külön versenyt vívott egymással, melynek végén Califa (Paizs G.) – Viharfelhő (Fézer R.) – Brill (S. Georgiev) befutási sorrend született. Jött az Európa Bajnokság második futama, ami meglepetést és a nap legnagyobb hármasbefutó osztalékát hozta. Szoros versenyben győzött Fanbuddytastic (Lenka Dusková am.), második lett Vincent (Victoria Barr am.), harmadik Tyrannus (Duygu Fatura am.). A győztes cseh lány nagyon boldog volt, mert ezzel élete 82. versenyében elvesztette nyeretlenségét. A placcokon sem a favoritok végeztek, így a hármasbefutó több mint 138 ezer forintot ért.

A 2000 méteres Mátrai Hendikep volt a nap hatodik futama, ahol Jareda (V. Janácek) a túlsó egyenesbe érve az élre állt, és a célegyenesben hiába támadta őt a favorit Hadúr (J. Línek), előnyéből maradt egy rövid nyakhossznyi a célban is. A harmadik helyet Out Loud (J. Pavlicek) szerezte meg. Jött a papír a belföldi tenyésztésű lovak nyeretlen versenyében. Győzött Zadar (ifj. Kozma I.), második Meredis (Paizs G.), harmadik Corona Bin (ifj. Fejes L.).

Elérkeztünk a Kozma Ferenc Emlékversenyhez, amelynek a fő kérdése az volt, hogy sikerül-e Városbírónak zsinórban negyedszer is elhódítania a címet. Elindult a futam, a címvédő nem a legjobban kezdett, de olyan háromszáz méter után már vezetett a sárga. Vezetett, de az egyenes iránnyal gondjai voltak, a tribünhöz érve Városbíró (J. Línek) már a külső korláthoz volt közel, pedig belülről, a kettes startboxból indult. Az utolsó százon aztán Makaam (V. Janácek) keményen támadta őt, de a nagy öreg szívósan védekezett és megnyerte a versenyt. A harmadik helyet a sprinterkirálynő Spinning Crystal (S. Georgiev) szerezte meg. Futam után Spinning Crystal lovasa keresztezés miatt óvott, de a Versenyintézőség – szerintem – helyes döntést hozva úgy ítélte meg, hogy ez nem befolyásolta a végeredményt, így nem módosította a befutási sorrendet. Az viszont tény, hogy Városbíró széltében bejárta az egész pályát, ezért lovasa az egyenes irány be nem tartása miatt pénzbüntetést kapott.

A Kozma Ferenc Emlékverseny befutási sorrendje:

I. Városbíró (J. Línek)

II. Makaam (V. Janácek)

III. Spinning Crystal (S. Georgiev)

IV. Naraan (ifj. Kozma I.)

V. Almarita (G. Hind) és National Nice (J. Pavlicek) (holtversenyben).

Gratulálunk a tulajdonosnak, trénernek, lovasnak, a győztest felkészítő csapatnak!

A nap zárófutama papírforma eredményt hozott, könnyen győzött Jezsuita (J. Línek), második lett a messziről zárkózó Cikázó (Paizs G.), harmadik a katasztrofálisan rajtoló Taliasin (S. Georgiev).

Ez volt tehát augusztus és a nyár utolsó versenynapja, amelyik véleményem szerint nagyon jóra sikeredett. És jól sikerült Tímár Zsuzsa két EB futama is, így a magyar lovas lány az első nap után az előkelő második helyen várja a folytatást. A versenyben a budapesti futamok után némi meglepetésre a cseh Lenka Dusková vezet 59 ponttal, őt Tímár Zsuzsa és a német Nina Wagner követi 44-44 ponttal (holtversenyben), mögöttük 39 ponttal a francia Julie Henderson áll. Ma Pozsonyban két futamot rendeznek, ezután alakul ki a végeredmény, ami jelentősen változhat, hisz a győzelem 40 pontot ér. Reméljük, hogy a magyar lánynak jól sikerül a mai két versenye is, mert kellenek a sikerek a magyar galoppsportnak.

Mint ahogy nagyon drukkolunk Overdose-nak, aki Soumillonnal a nyeregben ma 16:35-kor a 140. Goldene Peitsche 1200 méteres futamában próbál helytállni. Nehéz verseny vár a nemzet büszkeségére, most kiderül, hogy sikerült-e maradéktalanul kihevernie súlyos betegségét. Két és fél óra múlva okosabbak leszünk…. Hajrá Overdose!

A bejegyzés trackback címe:

https://tavoszlop.blog.hu/api/trackback/id/tr212256358

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Lothril 2010.08.29. 18:27:37

"Hasonlóra nincs példa a magyar lóversenyzés történelmében."
Mármint csak a galoppon, ugye? Ügetőn mintha lett volna hasonló. ;)

andras 70 2010.08.29. 21:28:32

él a fotó,városbíró gyönyörü
süti beállítások módosítása