Pozsonyi szubjektív

2010.07.20. 01:14

 

"Félig otthon érzem magam"

Mikor, ha nem most?! Évek óta tervezem, de töredelmesen bevallom, most jártam először a pozsonyi szentélyben. Minden adottnak tűnt e remek vasárnapi elfoglaltsághoz. Szlovák Derby, ütős, színvonalas keretprogram és természetesen népes magyar küldöttség, élén Dózival.

Szombat éjjel alig aludtam valamicskét. Forgolódtam, cikáztak a gondolataim. Az út, az előttem álló új élmény, a futamok, Overdose, Steady, Tutanhamon…Az indulást nyolcra terveztem, de már hatkor kipattantam az ágyból, rendeztem a sorokat, ellenőriztem a menetfelszerelést. Utolsó egyeztetés az utasokkal, kit, mikor, hol szedek össze. Végre indulunk! A kilométerek egyre csak maradnak el a hátunk mögött, hirtelen már Mosonmagyaróvárnál járunk. Jól jönne egy kis pihenő. Megállunk egy benzinkútnál. A parkolóban ismerősök hangolnak. Varga Zoli sem tűnik idegesnek. Miért is lenne az? Rocky számára ez is csak egy újabb kötelező házi feladat. Honnan is gondolhattuk volna, hogy ez lesz a vége?

Dél körül megérkezünk a Kutlikova utcához. Izgatottan mérem fel a terepet. Nagyjából azt látom, amire számítottam. Hangulatos, rendezett pálya, családias légkör, lassan minden a helyére kerül. De a feszültséget már tapintani lehet. A parkoló pedig egyre csak telik a folyamatosan érkező autókkal. Felülünk a lelátóra, élvezzük a készülődés pillanatait, a látványt, a büféből áradó fenséges illatot és folyamatosan az óránkat nézzük. Zengős, Brill, Tempo A Calypso. Kezdődik!

Father’s Dream révén majdnem megvan az első magyar győzelem. Sebaj, ami késik, nem múlik! A jártató körül egyre csak nő a tömeg. Rengeteg a magyar ismerős. Hivatalos közegek, hajtók, idomárok, törzsközönség a Kincsem Parkból. Félig otthon érzem magam. Jönnek a csikók, jön Alfkona, itt meglehet az első magyar siker, de Exciting Life-tól kicsit tartunk. Mégiscsak győzelemmel kezdett Varsóban!  Janaceket azonban ma sem lehet megverni, hatalmas tapsvihar, üdvrivalgás a célbaérkezés után. Ekkor még mindenki boldog, minden rendben! Ide nekünk az oroszlánt is! Rendezvous az esélytelenek nyugalmával indul. Age Of Jape a favorit. Néhányan baseballsapkában a tiszteletére. De vajon hol lehet ilyet venni? Ryan a címvédő, elkaphatja a csodalovat? De miket is beszélek! Dehogy csodaló. Ő csak később indul, a hatodik futamban. Mert ugye minden rendben? Megnyugtatnak, igen, futunk, semmi pánik. Nem hozok szerencsét AOJ-nek, Ryan lesétálja. Jön a kancafutam, már alig lehet látni valamit a ringből, akkora a tumultus. Mezzanine és Cemberlitas közül előbbitől akár első díjat is remélünk, de nem jön össze, még a helyezés sem. Megint Janacek, ki más?!

A szerencsés tizenharmadik

Szinte még be sem ért a mezőny a célba, futás a jártatóhoz, hogy legyen helyünk, mert most oda kell férjünk! Overdose-t ketten vezetik. A közvélemény megoszlott az elmúlt hetekben, vajon mire számíthatunk? Mégsem tudja senki komolyan elképzelni azt, hogy ne legyen meg a tizenharmadik. Szerencseszám. A mini lelátókon hömpölyög, zúg a tömeg, szerencsére én kilátok a fejek fölött. Start! Alig telik el pár méter, Murano rosszul lép, de ekkor még mindenki másra figyel. A „Rakéta” megint az élen! De ugye le tud csukni az „öreg”, szürke Lunar Wind-nek a kanyarban?! Gyere, gyere! Hajrá Dózi! Ezernyi magyar torokból szakad ki az üvöltés a célban. Mindenki tapsol, ujjong. Nem volt könnyű, de megvan! Hind a végén már nem erőlteti, így a célban mindössze fél hossz az előny. Kit érdekel, a lényeg a visszatérés! Mikóczy Zoltán mosolyog, van rá oka, két héten belül már másodszor. De ez a mosoly most egész más.

„Steady-vel valami gond van!”

Néhány perccel a futam után már nincs annyira jókedvünk, mert jön a hír, Murano-val elég nagy a baj. Az egyik kedvencem a sárga, hatalmas jövőt jósoltam neki. Hihetetlen. Közben már újabb magyar himnuszban reménykedük, hisz’ Steady következik. Bekapok egy szendvicset, szalad az idő. Úgy döntünk váltunk, a „VIP” lelátó korlátjához lopjuk be magunkat, innen mégiscsak jobban látni. Rocky úgy kezd, mint legutóbb, könnyedén tartja magát a frontban, Varga Zolinak az okoz kisebb gondot, hogy ne engedje idő előtt világgá. Egyszer csak valaki felkiált: „Steady-vel valami gond van!” Riadtan keressük a kivetítő képét. Úristen. Ez nem lehet igaz! Mi van itt?! Döbbent, síri csend. A helyiek ünneplik Trinity-t és Lineket. A magyar tábor pedig a mennyből hirtelen a pokol bugyraiba száll alá. Az egyik szemünk nevetését elhomályosítják a másik könnyei…

De az élet megy tovább, jön a várva várt Derby. Talgado nem fut? Nem fut! Tutanhamon így egyre komolyabb esélyesnek tűnik, ráadásul önmagához képest egész jól kezd. A túloldalon elindítja Sanna. Talán kicsit korán. A befutóra érve lankadni látszik, Innovator elszáguld mellette és Miracle Match-et verve, Övé a kékszalag. Srnec gyalog sétál a tribün előtt, fogadja a tapsot, de a háromévesre mutogat. A „Fáraó” a harmadik, újabb éremmel gyarapítja a Derby-kollekcióját, mégis picit keserű a szánk íze. Közben fürkésszük, hallgatjuk a bennfenteseket, hátha tudnak valamit a két sérült állapotáról. De tudjuk, érezzük, hiszen láttuk, hogy ez nagyon komoly. Nincsenek csodák.

Pozsonyban sem. A pálya szinte elnéptelenedik az ünnepség után, pedig van még hátra két futam. Csendben üldögélünk az első sorban. Ideo pont a célban teríti le ellenfelét, három a magyar igazság! A helyi „sheriff” letessékel minket a kongó „víájpí” részlegből. Úgyis indulunk haza. Hosszú lesz az út. A kezdeti némaság után kivesézzük az élményeket. Szép volt, jó volt, tetszett, de mégsem erre számítottunk. Jövünk legközelebb is.

Kényelmesen, százhússzal gurulunk a külső sávban. Túl sok volt a balesetből mára.

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://tavoszlop.blog.hu/api/trackback/id/tr792162605

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kovács Ödön Pejkó 2010.07.20. 17:55:51

Remek írás, Smulo... Szakma és érzelmek egy helyen. :)

smulo 2010.07.27. 21:33:34

Bocs fiúk, remélem nem voltam túl pesszimista!
Előre! :-)

thury 2010.07.28. 16:16:01

@smulo:
Ne aggódj, nem voltál túl pesszimista. :)
süti beállítások módosítása