Vasárnap rendezték Dunakeszi-Alagon a Kinizsi sportpályán a galopposok-ügetősök labdarúgó mérkőzést. Az eseményről Csordás Emil beszámolóját olvashatják:

Reggel már nem tudtam aludni hajnali 7 órakor, és indultam főzni Dunakeszire a focistáknak. De mint megtudtam, nem én vagyok a legkorábban érkező. Volt olyan játékos, aki már pénteken kihelyezte edzőtáborát Dunakeszire és azóta készült erre a nagy összecsapásra (Silki (Nagy István – szerk.)). Megérkezvén 8 órakor se híre, se hamva senkinek! Próbáltam fellelni szakácstársamat (Torma), aki az előző napi póker partyra hivatkozva nem a top formájával jelentkezett. Egy RedBull-al szerettem volna a formáján javítani, de ez nem sikerült: egész nap tartotta a rossz formáját és már reggel fél 10 magasságában csereszakácsot hozott maga helyett. Majd el kezdtek szállingózni focistáink és 10 órakor meg is kezdődött a meccs. Ekkor még az üst mellől csak gyanúsan néztem, hogy a bíró galoppos, és hogy az ügetősök mindössze 7-en érkeztek, és hogy majd kipótolják tehetséges galoppos utánpótlásokkal az ügetősök csapatát... 10:03 perckor Silki felhívott, hogy ne keverjem tovább a kondért, hanem azonnal menjek át, legalább kapusnak. Ugyanis 3 perc alatt már 3:0-ra égtünk. Átmásztam két kerítést; egy szögesdrótos és egy betont, és csapatom kapuja mögött földet értem a Kinizsi pályán. Rögtön rám erőltettek egy számmal kisebb cipőt és egy megmaradt, hosszú ujjú, magas nyakú, garbós, piros mezt... Addig is próbáltam a bírót inzultálni a kerítés tetejéről, mint drukker, nem tudtam, hogy ennek még komoly következményei lesznek... Óvatosan becsorogtam a jobbhátvéd szerepkörébe, ahol a későbbiek folyamán szenzációs futballtudásommal kitűntem mind az ellenfél, mind a saját csapatomból (rólam már csak két gólt rúgtak) pedig jól megválasztottam a kispadunkat: a pálya legárnyékosabb részét, gondoltam, hogy ez még előnyünkre válhat. Csak miután megnéztem, hogy a kispadon kik ülnek (Rosival és Mikóczy), nem gondoltam, hogy Ők be fognak állni az ügetősök közé, így cserénk egy sem volt. Ellenben csapatunk rettenetesen erős focistákból állt; a Lakatos Csaba és fia, valamint Bárányos (NB-I-ből igazoltuk) voltak ott, mint csatársor - középpályánk tengelyét személyesen Filigrán (Fodor László – a szerk.), valamint Huszárik alkotta - a balhátvéd szerepkörében Orsó csillogott (vagy a Metaxa, amit megivott) - szerény személyem pedig a jobb szélen próbálta megfékezni a rendkívül gyors törpördögök rohamát. Kivéve talán Mátrahegyi nőtt nagyobbra a többieknél, aki minden szabadrúgásnál megjelent és 8 méterről agyon rúgott a labdával, és azt hittem, hogy a kamionjával tolatott vissza rám. Akkor kaptam észbe a napsütéstől először, amikor a spori felmutatta nekem a rózsaszín lapját egy teljesen ártalmatlan szituációban. Pedig én csak a nagy elődöktől tanulva (Maradona) alkalmaztam az "Isten bal keze" hadműveletet. Ekkor felcsillant a remény számomra, hogy megmenekültem és mégsem kell kihívni hozzám a rohammentőket. Persze a nap egyetlen kiállított játékosa voltam. Biztos ezt a bírót is az ügető V.I. képezte ki. Kikúsztam a partjelző zászlóig, és ott a zászló árnyékában meghúzódva úgy éreztem, hogy majd 20-30 perc múlva fel tudok állni, mire is a spori ekkor odakocogott és közölte, hogy csak 2 percre lettem kiállítva. Egy világ omlott össze bennem. Csapatunkból még meg kell említenünk Deák Gyurit, valamint kapusunkat T.Lac-ot, aki sokkal több gólt bírt volna hárítani, ha egy picit magasabbra nő. Az ellenfél csapatát is meg kell, hogy említsük, aki 5 év után győzelmet bírt aratni a hiányos ügetősök felett; Kovács Sanyi, aki szerencsére nem a derby-formájával érkezett - Mészi, aki nem tudom, honnan bír ennyit futni - Vanka nem-talál-hármast Krisztán, Mátrahegyi Gyula, valamint a kis Bakos. A meccs fordulópontja az én kiállításom, valamint a Lakatos Csaba által kihagyott 11-es, amit a két Prutkay még mindig videón néz és elemez. A kapus kiütötte a bal szélre a 11-est, én ezt megláttam a kezdő körből és gondoltam, hogy egy hősi rohammal ezt én még a szögletzászló előtt elérem, vissza is passzoltam az alapvonalról a kapu elé, ahol is 3 válogatott csatárunk egymást akadályozva az üres kaput ki bírták kerülni. Ekkor éreztem, hogy vagy bunda, vagy elúszott a meccs... Mindezek után a bíró úgy gondolta, hogy nekünk ebben a csendes, hűvös vasárnap délelőttön 4x20 percet kell játszanunk. Ekkor már biztos voltam benne, hogy a spori nem éri meg a holnap reggelt, de minimum 2 deci ricinust öntök a bablevesébe. Az első szálka az volt a szemembe a részéről, hogy kijelentette, mivel nincs partjelzője, így nincs les; azonnal kaptunk két les gólt. A meccs végén már csak azt próbáltam nézni, hogy honnan törnek ránk ezért a tipp-mix csalásért az álarcos kommandósok, és ha jönnek, én merre meneküljek. Az eredmény egyesek szerint 6:4, mások szerint 7:4, valójában szerintem 8:4 lett. UI: A babgulyás amit nem én főztem nagyon szuper lett. És ezt az egész szervezést köszönjük Silkinek.....Meg azt hogy egy hétig nem bírok menni.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.