November második versenynapján a Lóversenyzést Felügyelő Bizottság Díja lesz a napi főverseny, az 1600 méteres futamban tizenkét telivér áll starthoz.

A 10:30-kor kezdődő versenynapon csak homokpályás versenyeket rendeznek, élőben kilenc futamot látunk, és szokás szerint fogadhatunk egy francia futamra is. Hat hendikep, két nyeretlen kétéves verseny és az I. kategóriás LFB Díj lesz a program, a kilenc futamból négy is nemzetközi lesz, mivel Szlovákiából és Csehországból is érkeznek indulók. A hendikepekben – a kilencindulós utolsó futam kivételével – nyolclovas mezőnyöket látunk, a két csikófutamban pedig összesen tizenkilencen próbálnak megszabadulni nyeretlenségüktől. A főfutamban viszont tele lesz a homok pálya, a maximális létszámot, tizenkét lovat neveztek a díjra.

A topsúlyt Makaam (V. Janácek) viszi, a négyéves sárga futott már ilyen távra, júniusban a Gróf Batthyány Emlékversenyben a harmadik helyen végzett. Legutóbb nem tudtuk meg mire lett volna képes, mert elcsúszott rajta a nyereg, így lovasa nem tudta támogatni őt, de így is a hatodik helyen végzett. Ribárszki Sándor idomítottja a verseny egyik esélyese. A kettes startszámot Csillaghullás (J. Havlík) viseli, a tavalyi derbynyerő a múlt héten futott a Lovaregyleti Díjban, de sokallta a távot és kiszakadt utolsóként ért célba. Előtte azonban 1800 méterre magas formával egy harmadik helyet szerzett, ha azt a formát ismételni tudná, akkor meglephetné a favoritokat. Kérdés mennyit vett ki belőle a múlt heti futás. Rusworth (Mészáros Zs.) is ott lesz a mezőnyben, tőle már egy pénzes futás is nagy meglepetés lenne, az idén ugyanis nagyon nem megy a négyévesnek. A szlovák klasszis Ypsilon Kingtől (J. Línek) viszont mindenképp jó futást várunk. Három hete Varsóban futott, erős mezőnyben placcra ért, idén a Kincsem Parkban legjobb eredményét az Imperiál Díjban érte el, ott is harmadik volt. Majdnem öt hónap kényszerpihenő után fut újra az ötös programszámú Bluff (L. Kasal). A Perla istálló ménjét az idén még nem láttuk a Kincsem Parkban, tavalyi eredményei alapján számolni kellene vele, azonban a sok kihagyás nem szól mellette. És ha már szóba került a tavalyi év, 2009-ben az LFB Díjat Out Loud (S. Georgiev) nyerte. A hétéves mén három hete versenyt nyert 2000 méterre, majd táv ellen futva lemaradt a sprintversenyben. Aranyláz (Varga Z.) a futam hetedik résztvevője, az ötéves mén az idén még nyeretlen, augusztus végén erre a távra, ebben a kategóriában volt egy második helyezése. Az idén még csak másodszor startoló Bugenwillea (Nagy T.) is ott lesz a mezőnyben, a hatéves sárga az elmúlt két évben állandóan sérüléssel bajlódott, idei egyetlen futásakor egy 2000 méteres versenyben helyezetlen volt, azonban sokáig jól tartotta magát. Közben elérkeztünk a kis súllyal futó lovakhoz, Hősnő (ifj. Kozma I.) már csak 55,5 kg-ot visz, ami a jó helyezésre esélyesek közé emeli a kancát. Az ötéves sárga idén még nyeretlen, legutóbb a Köztársasági Díjban volt negyedik. Két szlovák és egy cseh ló van már csak hátra, szerencsére mindhármuknak van szlovák hendikepszáma, így össze lehet hasonlítani őket (a szlovák skála néhány kilóval a magyar fölött van). Ez Rosen Rot (P. Hodán) esetében 52, Cox Orionnál (F. Drozda) 70, a cseh Just Chiefnél (Z. Smida) pedig 72. Ráadásul a cseh ló mindössze 52 kg-ot visz.

A versenynap programját itt olvashatják:

http://www.kincsempark.com/versenyek/galopp.pdf

Úgy néz ki, hogy az időjárással még ezen a versenynapon szerencsénk lesz, néhány napig tart még az évszakhoz képest meleg idő. Holnap derült idő várható, a főfutam idejére akár 18 fokra is felmehet a hőmérséklet. Szóval ha rám hallgatnak kijönnek a Kincsem Parkba.

A bejegyzés trackback címe:

https://tavoszlop.blog.hu/api/trackback/id/tr352446652

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása