Kovács Sándor triplázott

 

Véget ért a 2012-es szezon a galoppon, az utolsó nap legrangosabb díja a 2100 méteres Téli Díj (III.kat.) volt, amit a trénerével versenyző Danestar könnyen nyert meg. A zárónapon ezen kívül mégy egy kisebb díjat rendeztek, ebben Fanbuddytastic küzdelem után győzött.

Tíz magyar futamot láthattunk az utolsó novemberi hétvégén a Kincsem Parkban, amely egy osztott negyedosztályú hendikep második részével indult. Az 1900 méteres versenyben a távoszlopnál egy darabig küzdött egymással az első két helyen végző telivér, de az utolsó métereken a legkisebb súllyal futó Mutatványos (Nagy T.) győzelme már biztos volt a két osztályt felfelé lépő Jennifer (Tormási Gy.) előtt. A harmadik helyet Falcon Wing (Kiss S.) szerezte meg.

Kisebb meglepetést hozott ezután a nyeretlen csikóverseny. A győztes Sasheverő (Fézer R.) eddig ugyan mindig pénzért futott és legutóbb helyezést is szerzett, azt azonban mégsem vártuk tőle, hogy megelőzi a két Telivér Farmos kétévest. De megtette, így a két leginkább favorizált csikónak a helyezésekkel kellett beérnie, második lett Császár (ifj. Kozma I.), harmadik Remete (Bakos Szilvia).

Könnyen nyerte az 1100 méteres ötödosztályú hendikepet Almaszüret (Kocka Á. am.). Az Althaus istálló négyévese jobb mezőnyökhöz szokott, ez meg is látszott a futamon, ugyanis a topsúly ellenére már a célegyenes elején biztosnak tűnt győzelme. A második helyen Okosság (Suták Csenge), a harmadikon Ben Hur (S. Georgiev) végzett.

Jutott szép osztalék az utolsó versenynapra is, ahol a mérföldes nyeretlen versenyben született komoly meglepetés. Győzött az eddig keveset futó Nomád (Nagy T.), második lett a mostanában mindig közel végző Aspasia Lokhovo (Rácz A.), harmadik a pályafutását csak most kezdő L’Ame du Desert (J. Havlík). Ami pedig az osztalékokat illeti, már a nyerő majdnem 6 ezer forintos tét nyereménye is nagyon szép, a majdnem 160 ezres sima befutó pedig már a toplistára is került. A hármas ugyan nem került be a tíz legnagyobb osztalékba, de azt hiszem a nyertest a 386 ezer forintos tikett kárpótolta ezért.

Nagyon könnyen, szinte feltartva nyerte ezután a másodosztályú, 1400 méteres hendikepet Perfect Hill (Mészáros Zs.). Mögötte a második helyen Jessie (Tormási Gy.) végzett, a futam érdekessége volt, hogy az első két helyen végző telivérek nagyon gyenge startot vettek, a túlsó egyenes végén már elég komoly volt a hátrányuk, de mindez nem akadályozta meg őket a jó eredmény elérésében. A harmadik helyet Zylan (Libertényi P.) szerezte meg.

Két kisebb díjat rendeztek a zárónapon, ezek közül először a Pót Díjat (IV.kat.) láthattuk. Az 1400 verseny komoly küzdelmet hozott, az első két helyen végző telivér szinte a teljes célegyenest fej-fejt tette meg, végül aztán a topsúlyt cipelő Fanbuddytastic (Varga Z.) rövid nyakhosszal előrébb végzett Lagrisinél (Ján Alexandra), így az ősszel nagy formába lendült háromévesnek két győzelem után egy második hellyel kellett megelégednie. Mögöttük több hosszal Színarany (ifj. Kozma I.) szerzett még helyezést.

Az osztott negyedosztályú hendikep első részével folytatódott a program, a hosszú távú verseny izgalmas befutót hozott, végül az utolsó százon nagyon erős Aula (ifj. Kozma I.) szerezte meg a győzelmet. A helyezésekért küzdelem folyt, végül Bayann (Bakos G.) egy második hellyel feledtette legutóbbi kisiklását, a harmadik helyen pedig a vendég Prince Henry (S. Georgiev) végzett.

Ritkán várunk olyan nagy érdeklődéssel V/b-s futamot mint vasárnap, ugyanis a mérföldes versenyben az alagi zsokéiskola tanulói és két versenyt nem nyert amatőrök ültek nyeregbe. Az apprentisz futam komoly küzdelmet, és a zsokéiskolások sikerét hozta, az első három helyen ugyanis az iskola tanulói végeztek. Nagy küzdelmet követően a falon visszatámadó Golden Sun (Szentes Barbara) győzött, a távoszlopnál már nyerőnek tűnő Művészlélek (Popovics Nikolett) lett a második, Amica Luna (Benkő Á.) pedig a harmadik.

A nap legmagasabban díjazott versenye a Téli Díj (III.kat.) volt, melyet 2100 méterre futottak. A futam Danestar (Tormási Gy.) könnyű győzelmét hozta, az ötéves ménnel trénere a távoszlopnál állt élre, ettől kezdve biztosan növelte előnyét egészen a célig. A második helyet a befutó egyenes elején még vezető High Season (Bakos G.) szerezte meg, a harmadik helyen a jól hajrázó Insagi (ifj. Kozma I.) végzett.

Egy mérföldes, harmadosztályú hendikeppel és szlovák sikerrel búcsúzott a 2012-es szezon. Izgalmas utolsó kétszázat követően győzött az északi szomszédunktól érkező Izop (R. Sara), második lett a megbízható Rézkígyó (Varga Z.), harmadik a mezőny hátsó feléből zárkózó Grand Csarló (Tormási Gy.).

Egy triplázót találunk a zárónapon, a tréneknél azt a Kovács Sándort, aki az idén újra idomár champion tudott lenni. A lovasoknál Nagy Tihamér tudott egynél többet nyerni, azt gondolom azonban, hogy a legboldogabb lovas Szentes Barbara volt, aki a lovastanulók részére kiírt futamban tudott győzni. Most hosszú szünet következik, találkozunk 2013 tavaszán.

A zárónap hivatalos eredményeit itt olvashatják: http://195.228.135.95/web/versenyek/GEREDMEN12-11-25.HTM

A fotókat itt tekinthetik meg: http://indafoto.hu/tavoszlop/image/17385267-38ac9c0e

 

A bejegyzés trackback címe:

https://tavoszlop.blog.hu/api/trackback/id/tr404931126

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása