Kovács Sándor négy idomítottja győzött

 

A favorit nyerte a háromévesek legnagyobb versenyét, Latin Lover a célegyenesbe fordulva állt az élre, és visszaverve a támadásokat biztos győzelmet szerzett. Nagyszerű versenyeket láthattunk a keretprogramban is, ahol Dancing Hussy, Mediplomat és Quissisana nyerték a rangosabb díjakat.

A hőség és a tűző napsütés ellenére már a napot indító negyedosztályú hendikepet is sokan követték a helyszínen. A futamot Sunny Runner (ifj. Kozma I.) nagyon könnyen nyerte, némi küzdelem csak a helyezésekért folyt. Végül a második helyet a favorit Fenix (S. Georgiev), a harmadikat meglepetésre Agapé (J. Havlík) szerezte meg.

Hasonlóan könnyen nyerte ezután Zandirhám (Varga Z.) az 1200 méteres, ötödosztályú hendikepet. A favorit győzelme már a távoszlopnál biztosnak tűnt, a célban hét hosszal verte a második Salvadort (Balogh Tímea am.). A harmadik helyet a hátulról zárkózó Ary (P. Lukascik) szerezte meg.

Legjobb sprintereink következtek ezután, akik a BEFAG – Flandorffer Tamás Emlékversenyben (I.kat.) mérték össze gyorsaságukat. Az 1200 méteres versenyt meglepetésre Dancing Hussy (Laura Pike) nyerte, aki legutóbbi versenyeiben rendre közel végzett a nyerőhöz, de győznie már rég sikerült. A második helyet Jezsuita (Kerekes K.), a harmadikat a favorit Makaam (Z. Smida) szerezte meg.

A kétévesek derbynapi díja, a Patay Sándor Emlékverseny (III.kat.) következett ezután, ahol elsősorban a már futott lovaktól vártuk a jó szereplést, azonban az újonc Pirkadatkor kelő (Suták Csenge) meglepett mindenkit, és végig vezetve biztosan nyerte a futamot. A magyar tenyésztésű csikó ezzel megismételte anyai testvére két évvel ezelőtti eredményét, aki szintén megnyerte ezt a versenyt. A helyezéseken már az esélyesebb lovak osztozkodtak, második lett Donna Prima (Z. Smida), harmadik Tickle The Queen (P. Cosgrave).

A 2800 méteres Vidékfejlesztési Miniszter Díjával (Elit kat.) folytatódott a program, a hosszú távú futam a nap legizgalmasabb befutóját hozta. Az utolsó százötven méteren négy ló végig egy hosszon belül volt, az utolsó métereken aztán ebből a négyesből kétszer kétlovas küzdelem lett, mivel az első és harmadik helyért volt célfotó. A győzelmet végül a tavalyi derbymásodik Mediplomat (N. Murru) szerezte meg, nyakhosszal verve a második Outridert (Kerekes K.). A harmadik helyért folyó küzdelemben a célfotó sem tudott igazságot tenni, Footsie (Timár Zsuzsa) és Szamóca (Varga Z.) holtversenyben értek célba.

Nem kellett lerágni a körmünket az izgalomtól ezután a másodosztályú, 1400 méteres hendikepben, amit Dárdahegy (S. Georgiev) nagyon könnyen nyert meg. Második lett a rossz startja miatt nagyon messziről zárkózó Yeti (Varga Z.), harmadik, a végig a frontban galoppozó Miss Double Six (Paizs G.).

A középtáv legjobbjai futottak ezután az Erste Bank – Buccaneer Díjban (Elit kat.), ami végül a favorit győzelmét hozta. A klasszis kanca Quissisana (Z. Smida) a távoszlopnál vette át a vezetést, előnyét a célig folyamatosan növelve biztos győzelmet szerzett. A helyezéskért óriási volt a küzdelem, négyen szinte egyszerre estek be a célba, végül második lett Choir Solo (Bakos G.), harmadik Prince Cro (Varga Z.).

Komoly mezőnyt láttunk ezután a derbyt megelőző nemzetközi amatőrversenyben, ahol tizenkilenc telivér állt startgépbe. Az 1100 méteren változatos lefolyású, izgalmas versenyt láthatunk, amit Mafumo (Lenka Duskova) nyert meg Legális (Berghoffer Szandra) és Almaszüret (Kocka Á.) előtt.

A hatalmas mezőnyű amatőrverseny nagyszerű bemelegítés volt a nap legfontosabb futamára, az MFB – 90. Magyar Derbyre (Gd-3). A 2400 méteres futamban tizenöt telivér állt rajthoz, a futam legnagyobb kérdése az volt, hogy az idén eddig mindent megnyerő Latin Lover képes lesz-e itt is diadalmaskodni. A mezőny az esélyesek vezetésével kanyarodott a befutó egyenesre, ahol aztán a favorit Latin Lover (Kerekes K.) az élre állt, és hiába próbálta támadni őt a második Category Five (N. Polli), a Gyolai istálló lova biztosan őrizte első helyét. A harmadik helyet Raphael Santi (Bakos G.) szerezte meg. A futam lefutási ideje rendkívül jó volt, mindössze négy tizedmásodperccel volt rosszabb a pályarekordnál. Latin Lover győzelmével 2001 után újra az Alagi Díj nyerője nyerte a derbyt, és mivel előtte a pej mén megnyerte a Nemzeti Díjat is, így még esélye van a Hármas Korona elhódítására is.

A derby után két futamot láthattunk még, a két részre osztott Vatinius Díjat (II.kat.), amit 2000 méterre futottak. A díj első részét a favorit Rettenthetetlen (P. Cosgrave) könnyen nyerte Danestar (Varga Z.) és Gárdakapitány (S. Georgiev) előtt.

Az osztott díj második részében csak hároméves kancák indultak, a társaság zöme az augusztusi kancadíjra készül, így ez a verseny jó erőfelmérő volt számukra. A futamban komoly küzdelem folyt az első helyért, végül fejhossz különbséggel Gipsy Dream (Varga Z.) győzött Finálé (J. Havlík) előtt. Mögöttük több hosszal Frog House (Laura Pike) szerzett még helyezést.

Ez volt a 2012-es Derby Day, ahol a versenyzőknek nem csak egymással, hanem a kánikulával is meg kellett küzdeniük. A nap folyamán a lovasok egyenletesen osztoztak a győzelmeken, a tizenegy futamnak tíz nyerője volt, egyedül Varga Zoltán tudott duplázni. A trénereknél más volt a helyzet, itt Kovács Sándor négy idomítottja is győzött, azt gondolom azonban, hogy ennek ellenére vasárnap mégsem ő volt a legboldogabb idomár. És ha már a tréner téma szóba került, köztudomású, hogy a derbynyerő három héttel a nagy futam előtt került új idomárhoz, így a versenyt már Jozef Roszival tréningjéből nyerte. Erről Roszival mester sem feledkezett meg, futam utáni nyilatkozatában rendkívül sportszerű módon, először is elődje munkáját köszönte meg. Most egy kis szünet következik, legközelebb július 22-én láthatunk galopp futamokat a Kincsem Parkban.

A bejegyzés trackback címe:

https://tavoszlop.blog.hu/api/trackback/id/tr524625841

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása