Vasárnap Nemzeti Díj

2012.05.12. 14:40

Holnap újra a háromévesekre fókuszálunk, hisz a napi főverseny az évjárat egyik klasszikus versenye, a Nemzeti Díj (Listed) lesz.

A múlt héthez hasonlóan most is tíz magyar és egy francia futamot láthatunk majd, holnap is öt hendikepet, két nyeretlen versenyt és három díjat futnak a Kincsem Parkban. A hendikepek közül az V. osztályú, 1900 méteres futam egy kicsit más lesz, mint a többi, egyúttal ugyanis ez a futam az engedményes és amatőr lovasok részére kiírt Németh Ferenc Emlékkupa sorozat I. futama is.

A díjak sorát holnap négy előtt tíz perccel a Bábolnai Díj (Elit kat.) nyitja. A 2200 méteres versenyben hét telivér indul, a mezőnyből a tavalyi derbymásodik Mediplomat (N. Mackay) és a folyamatosan jól teljesítő Outrider (Kerekes K.) győzelemre esélyesnek. Szűk másfél órával később a Csekonics József Emlékversenyben (Elit kat.) a sprinterek is összemérik gyorsaságukat. Itt kilenc ló indul, a legérdekesebb résztvevő az idén már tízéves Városbíró (S. Georgiev), aki 2007-ben és 2008-ban már megnyerte ezt a versenyt, tavaly pedig második helyével a legjobb magyar volt, mivel csak a szerb vendég tudta megverni őt. Az öreg klasszis idén először fut, ha képes lesz korábbi tudását nyújtani, akkor nem lesz könnyű megverni őt.

A nap harmadik díja a főverseny, a Nemzeti Díj (Listed) lesz, amit negyed hétkor futnak majd. Kilenc telivér indul majd, nyolc hazai tréningből futó ló mellett egy szerb vendég is beáll a startgépbe. Ami az esélyeket illeti, Latin Lover (Kerekes K.) tűnik a győzelemre leginkább esélyesnek, a Gyolai istálló pej ménje tavaly a Kritérium megnyerésével búcsúzott, majd idén egy fölényes győzelemmel mutatkozott be. Nem valószínű azonban, hogy könnyű dolga lesz, ugyanis a Libanon (ifj. Fejes L.), Prince Cro (L. Kasal), Ezüstnyíl (S. Georgiev) hármas is nagyon közel látszik hozzá, bármelyikük meglepheti őt.

A versenynap hivatalos programját itt olvashatják: http://195.228.135.95/web/data/galopp.pdf

Ami az időjárást illeti, sajnos hamarosan vége a jelenlegi kellemes időnek, hirtelen lehűlés várható. Ez a hidegfront Budapestre valamikor az esti órákban érkezhet meg, így holnap napközben olyan 15-16 fokos időre számíthatunk. Viszonylag jó hír, hogy csapadék délután már valószínűleg nem fog esni.

A bejegyzés trackback címe:

https://tavoszlop.blog.hu/api/trackback/id/tr34504117

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

benithefirst 2012.05.12. 22:18:46

Sziasztok!

tudja valaki, hogy lesz belépő díj? és ha igen mennyi az ára? vagy ingyenes a belépés? köszi!

benithefirst 2012.05.13. 10:16:33

@smulo: köszi szépen! :) hol lehet ennek utánanézni a neten?? tegnap 1 órát kerestem, de egyrészt alig találtam bejegyzést az eseményről, (szomorú :/ ) másrészt sehol nem írnak a belépőjegyről. köszi még egyszer! :)
süti beállítások módosítása