Egy héttel a Nemzeti Díj fesztivál után kilenc magyar futam várja a galopp szerelmeseit a Kincsem Parkban. A napi főverseny az I. kategóriás Székkutasi Díj lesz, az 1400 méteres futamban nyolc telivér küzd az elsőségért.

A nap egy 1600 méteres negyedosztályú hendikeppel indul, a futam érdekessége, hogy a kilenc indulóból négyen is nyerés után futnak. Ebből a négyből hárman két héttel ezelőtt gyűjtötték be győzelmüket, szóval aki a friss formákat szereti játszani, lesz miből válogatnia. A következő futam indulóinak eddig egyetlen versenyt sem sikerült nyerni, pedig a nyolc induló pályafutása alatt összesen eddig 25 alkalommal próbálkozott. Persze ha valaki nyert volna, akkor nem lehetne itt a mezőnyben, mivel ez a derbyévjárat nyeretlen lovainak versenye lesz, a futam távja 1900 méter.

Egy teljes kört, plusz kétszáz métert futnak ezután a lovak a gyepen, a harmadik futam ugyanis a 2200 méteres Május Díj (IV. kat.), ahol kilenc telivér méri össze erejét. Az 1600 méteres negyedosztályú hendikep második részével folytatódik a program, majd egy másodosztályú 1400 méteres hendikep következik, ebben a futamban láthatjuk a nap legnagyobb mezőnyét, tizenkét indulót. A verseny lefutása után ki-ki eldöntheti, hogy ebédelni, uzsonnázni, vagy tévét nézni szeretne, ugyanis egy francia futam következik. Majd az 1600 méteres Eleki Díjat (II. kat.) futják, ahol a fő kérdés azt hiszem az lesz, hogy Coir Solo (Németh S.) folytatja-e fantasztikus sorozatát. A négyéves kancát ugyanis majd’ egy éve nem tudják legyőzni, sorozatban már az ötödik győzelménél tart.

Elek és Székkutas közt 60 km a távolság, az Eleki és a Székkutasi Díj indítása közt percben pont fele ennyi lesz a különbség, a nap következő versenye ugyanis az 1400 méteres Székkutasi Díj lesz. Az indulók:

Jezsuita (Kerekes K.) – három futásból két második hely és egy győzelem az idei mérlege. Legutóbb egy 1100 méteres versenyben mutatta meg, hogy fantasztikus hajrára képes, mert megkésett, nehezen kapott lábra, de a végén mintha csak a japán szuperexpresszt, a Shinkansen-t láttuk volna a Kincsem Parkban.

Csillaghullás (Nagy L.) – a 2009-es Derby nyerője győzelemmel kezdte az évet, küzdelemben verte Jezsuitát, majd négyszázzal hosszabbra épp csak lemaradt a dobogóról. Ha tartani tudja formáját akkor holnap is könnyen főszereplő lehet.

Eliza Griffith (Bakos G.) – a címvédő, tavaly ugyanis első futására ő nyerte a díjat. Egy darabig úgy tűnt, hogy ezzel el is lőtte a puskaporát, ugyanis nem tudta ismételni jó futását, de nyár végén nyert egy 1600-as futamot. Idén egyszer futott, a Káposztásmegyeri Díjban lett negyedik.

Bugenwillea (Tormási Gy.) – a hétéves egykori klasszis egy hendikepben győzelemmel kezdte az évet, majd díjban lemaradt. Ilyen rövidre életében kétszer futott, akkor eredményesen, de azok a futások több mint három évvel ezelőtt voltak.

Kevios (L. Kasal) – nem sok szerencséje volt az idén: két futásból két második hely, mindkét alkalommal küzdelemben volt az első helyért, mindkétszer csak fél hosszal volt a győztes mögött. Először fut I. kategóriában, eddig – egy nyeretlen verseny megnyerésén kívül - alacsonyabb osztályú díjakban versenyzett, ahol egy kivétellel mindig második lett.

Zadar (ifj. Kozma I.) – a nyitónapon ötödik lett egy I. osztályú hedikepben, majd második lett Jezsuita mögött a nála már említett 1100 méteres díjban. Általában rövidebb távon szokott versenyezni, de tavaly nyert versenyt erre a távra is, igaz gyengébb mezőnyben.

Admirális (Kovács Viola) – idén még csak egyszer futott, a nyitónapon a Pestmegyei hedikepben csak hatodik lett. Tavaly viszont nyert versenyt erre a távra, és a szintén 1400 méteres Kállai Pál Ev-Budapesti Díjban (Listed) harmadik tudott lenni.

Aranyláz (Németh S.) – egy ötödik és egy negyedik hely az idei mérlege. Legutóbb együtt futott Csillaghullással és Jezsuitával, akkor elég messze volt tőlük, de most súlyban jobban áll, és új lovast is kapott.

A főfutamot a nap egyetlen sprintversenye követi, az 1200 méteres homokpályás hendikepben kilencen versenyeznek majd. Zárásképp pedig a nap „ötbés” hendikepét tizenegyen próbálják megnyerni. A versenynap részletes programját itt olvashatják: http://www.kincsempark.com/versenyek/galopp.pdf Valamikor délután pedig felkerülnek az oldala a heti Távoszlop-Tippek is.

Úgy néz ki, hogy az időjárással megint nem lehetünk maradéktalanul elégedettek. A hőmérséklettel talán nem lesz gond, az 20 fok körül várható, viszont csapadékra megint lehet számítani. Komoly eső nem lesz, időjósaink szerint valamikor délutántól fordulhatnak elő záporok-zivatarok. Reméljük röviden és nem túl sokszor fog esni.

A bejegyzés trackback címe:

https://tavoszlop.blog.hu/api/trackback/id/tr472903398

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása