A finn Saara Sihvonen nyerte a FEGAT által szervezett Nőt Amatőrhajtó Európa Bajnokságot, amit az északi sarkkörön túl található norvég szigeten, Harstad városban rendeztek. A második helyen a belga Beatrice Demoulin, a harmadikon a svéd Asa Svensson végzett. A FEGAT tizenöt tagországából 13 vett rész az öt futamból álló pontszerző bajnokságon. Minden hajtó négy lovat hajthatott. A lovakat sorsolták. Hazánkat Nagyváry Andrea, a tavalyi chamion képviselte, aki a korábbi EB-ken már kétszer dobogón végzett, de első még nem volt soha. Most nem volt olyan szerencsés, mint legutóbb Dániában, mert ugyan lovaival meghajtotta előző formáikat, sőt annál jobbat is, de ez kevésnek bizonyult. Végül 12, utólagos módosítás után a 13. helyen végzett. Turbucz Sándor bronzérme után ez szerény eredmény, de talán Kelemen Tamás a júliusi francia VB-n szépít hazánk átlagán.

Jövőre a Kincsem Parkban rendezik a FEGAT Kupát, amin nők és férfiak együttesen vesznek részt, országonként egy-egy fővel.

 

 

Bár a versenyeken nem értem el jó eredményt, nem vagyok elkeseredve, mert korrekt versenyek voltak. Igaz nem voltunk ott a sorsoláson -  Budapesten a hajtók közreműködésével történt a lovak sorsolása - nem hiszem, hogy bármilyen manipuláció történt volna, hiszen a norvég lány csak egy lóval nyert, méghozzá nem favorittal, a többi lova nem volt döntős. A másik négy futamot minden esetben a topfavorit ló nyerte, köztük kettőt a finn Saara. A szervezés kitűnő volt, a klíma kicsit szokatlan ( 5-10 fok között), és éjjel is világos volt. Csodálatos hajókiránduláson vettünk részt, ahol láthattuk a norvég partokat, hófedte hegyeket.

A fogadás nagyon korszerű Norvégiában. Az EB öt futama egy V5 fogadás volt, ahol az öt nyerőt kellett eltalálni. Erre már egy héttel előre lehetett a norvég internetes rendszerben fogadásokat kötni. Pont emiatt kellett a hajtókat előre kisorsolni. Norvégiában nagyon népszerű az ügető sport. Az ügető lovakon kívül, norvég hidegvérűeknek (fogadással) és póniknak is tartanak futamokat. Utóbbi egyben az utánpótlást is biztosítja, hiszen a pónikat gyerekek hajtják.

Fotók: Nyírfás Adrien

A bejegyzés trackback címe:

https://tavoszlop.blog.hu/api/trackback/id/tr852089324

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása