Molnár Kata Orsolya, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. humánpolitikai igazgatója megkeresésünkre a következő tájékoztatást adta:

Holnap kerül sor a a Nemzeti Vagyongazdálkodási Tanács ülésére, amelyen a két lóversenyvállalat ügyvezetői posztjainak kérdése is napirenden lesz.

Mi szerepel az előterjesztésben?

Az előterjesztés szerint Vajtó Lajos és Farkas Ferenc ügyvezetők további 60 napra kapnak megbízást a két társaság vezetésére.

Úgy tudjuk, hogy több lóversenyzésben érdekelt egyesület, köztük az Összefogás a Magyar Lóversenyzés Jövőjéért Egyesület is levélben fordult önökhöz, hogy ne szavazzanak bizalmat a mostani vezetésnek.

Így igaz, az említett egyesület titkárát, Horváth Zalánt telefonon is tájékoztattam az ügyben. Elmondtam, hogy csupán technikai jellegű meghosszabbatásról van szó, amíg a hétvégi kormányalakítást követően rendeződnek az új viszonyok.

A lóversenyzésben dolgozók és résztvevők között óriási lesz a felháborodás, ha Vajtóék tovább maradhatnak, nem zavarja ez önöket?

Sajnos, nem tehetünk másként. A vállalatok nem maradhatnak vezetők nélkül, ezért döntenünk kell. Viszont a rövid határidő lehetőséget ad a következő tulajdonosi jogokat gyakorló vezetésnek, ha akar, válthat.

Ezek szerint 100%-osra vehetjük a holnapi döntést?

Nem tudok a hét vagyontanácsi tag fejével gondolkodni, de úgy vélem, át fog menni ez az előterjesztés.

A MNV Zrt. jogászi köréből úgy tudjuk, nem lenne akadálya átmeneti ügyvezető kijelölésének. Miért nem élnek ezzel a lehetőséggel, ha egyszer ilyen nagy az ellenállás Vajtó Lajos és Farkas Ferenc kinevezésével kapcsolatban?

Mint említettem, pusztán adminisztratív okai vannak, a cégbírósági bejegyzés sem futna át ilyen rövid idő alatt, így nincs értelme más kinevezésének.

A bejegyzés trackback címe:

https://tavoszlop.blog.hu/api/trackback/id/tr352030286

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása