Május 13-án, délután 14.40 perckor állt starthoz az 53. Dante Stakes öt lovas mezőnye. Az eredetileg hatlovasra tervezett versenyből a mai napon törölték Fair Trade-et. A napos, csapadék mentes, enyhén felhős időjárás ideális körülményeket teremtett egy zavartalan Derby-próba lefutásához.

 

A start után, a verseny remek tempójáról a helyből gyors Circumvent gondoskodott. Coordinated Cut és Cape Blanco száguldott a nyomában, szorosan mögöttük Workforce, a mezőny végén Chabal galoppozott. Ebben a sorrendben haladtak a telivérek 6 furlong-on keresztül, de amint befordultak a York-i pálya 800 méter hosszú célegyenesébe, Jamie Spencer megindította a támadást Coordinated Cut nyergében. Honfitársa, Johnny Murtagh Cape Blanco-n sem csak nézelődni jött, egyből utána iramodott, nyomában Workforce-szal, s az elszánt Ryan Moore-ral. A Circumvent-et ülő Paul Hanagan itt már lélekben az öltözőben kávézgatott, mint pacemaker megtette a magáét, s már látszott, hogy a verseny a három támadó ló között dől majd el. Workforce remek hajrát mutatva a finisben felfutott a vezető páros mellé, s egy momentum erejéig, úgy tűnt akár nyerhet is, de a távoszlop után fantasztikus akciót mutató O'Brien idomított lelépte Khalid Abdullah háromévesét, akire az utolsó métereken veszélyes volt ugyan Coordinated Cut, de végül is ez utóbbinak meg kellett elégednie a harmadik helyezéssel.

Rögtön a verseny után borzolta a kedélyeket, hogy a győztes szemmel láthatóan sántán tartott fel, de Aidan O'Brien azonnal cáfolta a komoly sérülésről szóló spekulációkat. „Csak a csüdjét ütötte meg a ló, előfordult már vele ilyesmi, semmi különösebb baja nincs.”

 

A szaúdi herceg racing managere, Teddy Grimthorpe, Workforce futását nem értékelte kudarcnak, nem zárta ki a Derby szereplést, s a végső döntést diplomatikusan az idomárra bízta. Őt idézzük: „Workforce egy nagy csecsemő..., jobban szereti a kicsit lazább talajt, Sir Michael majd dönt, mi legyen vele [a Derby-ben].” A futam nagy vesztese a Dante 7/4-es favoritja, Chabal és Frankie Dettori, aki nyilatkozatában nem is próbálta palástolni csalódottságát, sőt a ló Derby szereplését is megkérdőjelezte.

 

Az ír születésű Cape Blanco-t (Galileo – Laurel Delight, Presidium) nem a jeles tenyésztő hírében is álló tulajdonosainál (Magnier, Smith, Tabor), hanem Jack Ronan-nél született és nevelkedett, s ő adta el a csikót a triónak 33.000 euróért. Az eddigi négy futásából négyszer diadalmaskodó sárga mén életnyereménye a mai nappal meghaladta a 202.000 font sterlinget.

 

Az ír szupersztár, Johnny Murtagh e lovaglásával újabb Derby-esélyest adott a Ballydoyle-i tréningtelepnek. O'Brien mester öt komoly lova aspirál az Epsom Downs-i klasszikus verseny megnyerésére (Saint Nicholas Abbey, Midas Touch, Fencing Master, Jan Vermeer, s mától Cape Blanco). Johnny előtt az a kellemes, de nehéz feladat áll, hogy első zsoké lévén e lovak közül kell majd választania legkésőbb június 5-ig, és jól kell választania, ha negyedszerre is győzni szeretne a világ legpatinásabb futamában. S hogy jól választ-e majd, még nem tudhatjuk, de álljon itt kedvenc mondása, amely minden bizonnyal segíti döntésében:

Minden folyó lefelé folyik – nem szabad sürgetni semmit, ne kapkodjunk, hagyjunk szabad folyást az életben dolgainknak, mert így azok a mi javunkat szolgálják majd.” (“The river doesn’t need pushing - you don’t need to rush things, just take it easy, let things flow, things are happening for your greater benefit.”)

 

Hivatalos befutási sorrend: Cape Blanco, Workforce, Coordinated Cut.

Futottak még: Chabal, Circumvent.

Bírói ítélet: 3 ¼ hosszal nyerve, ¾ hosszal harmadik, Chabal 16 hosszal negyedik, Circumvent 11 hosszal ötödik. A verseny lefutási ideje: 2 perc 6.70 másodperc. Talaj: good to firm.

 

 
 

A bejegyzés trackback címe:

https://tavoszlop.blog.hu/api/trackback/id/tr222001303

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása