Thury György beszámolója

Május első versenynapja ideális kirándulóidővel várta azokat a lóversenyrajongókat, akik  célpontul vasárnap a Kincsem Parkot választották.

A nap egy negyedosztályú hendikeppel és komoly hármasbefutó osztalékkal indult. A magas (majd’ százezer forintos) osztalék a favorit Tenkes Kapitánya betlijének és Alara váratlan harmadik helyének volt köszönhető. A futamot a szlovák vendég Ramil Ai (L. Kasal) nyerte, aki ott folytatta, ahol tavaly abbahagyta, második Kagán (Varga Z.), harmadik a már említett Alara (Dobrovitz B.). "Ötbés" hendikeppel folytatódott a nap, amit a katasztrofálisan startoló Dicsőség (ifj. Kozma I.) nyert meg a favorit Kim Possible (Németh S.) előtt, harmadik lett Aula (Deczki A.)

Nagy mezőny, jó származások, ezt láthattuk a Turfban az importok számára megrendezett Nyeretlenek versenye előtt. Aztán hosszas startprocedúra, szerszámbaleset, indító rendelkezésére nem induló lovak – ezt hozta a start előtti néhány perc. Végül egy meglepetés nélküli futam: Murano (J. Línek) – Kevios (L. Kasal) – Choir Solo (Varga Z.) befutási sorrenddel.  
 
A belföldi tenyésztésű lovak számára kiírt Nyeretlenek versenye a start után párszáz méterrel okozott komolyabb izgalmakat, ugyanis a túlsó egyenes közepén Lendület megvált lovasától Németh Sándortól. Szerencsére a tavaly champion címet elért zsokénak nem lett baja. A futam befutási sorrendje pedig: Swing (Bakos G.) – Spartacus (S. Georgiev) – Rachel (Nagy T.).
 
A Majális hendikep (II. o.) Anzola (S. Georgiev) start-cél győzelmét hozta. De milyen start-cél győzelmet! Az Esztergomi istálló sárgája ugyan végig vezetett, de a célban már a lehető legkisebb, egy orrhossz volt az előnye a második helyezett Zengős (Bakos Szilvia) előtt. A harmadik helyet Miss Double Six (L. Kasal) szerezte meg, a versenyről sokat elmond, hogy az első hat helyezett 2,5 hosszon belül ért célba.
 
Favorit győzelmet hozott a Sarlóspusztai Díj, győzött Makaam (L. Kasal) a szürke Latin (Mészáros Zs.) előtt, a harmadik helyet némi meglepetésre Taliasin (Kovács Viola) szerezte meg. Az amatőrök küzdöttek egymással a nap hetedik futamában. Az utolsó száz méter hatalmas csatát hozott, végül Vincent (Farkas L.) győzött Titok (Orbay Cs.) és Brisbaine (Bokori T.) előtt, a különbség rövid fejhossz, rövid fejhossz.
 
A Listed besorolású Batthyány-Hunyady Díj volt a napi főfutam, ahol hét telivér küzdött az elsőségért. A távoszlopig a győzelmeit rövidebb távon elérő King of Abas vezetett, ott vette át tőle a vezetést Boheme Wango. A GK Blaskan istálló kiválósága egy darabig még védekezett, de a célban már az M & Racing ménje volt biztosan elöl. Befutási sorrend: Boheme Wango (J. Línek) – King of Abas (Z. Smida) – Művész Úr (L. Kasal). A winner’s circle-ben Kovács Sándor is boldogan mosolyoghatott, hisz az első két helyezett telivér az ő idomításában áll.
 
Harmadosztályú hendikeppel zárult a nap, az egyenes pályás futam is izgalmas befutót hozott, annyira, hogy az első három helyen négy telivér végzett. Győzött Beatles (Németh S.), második Morgana (ifj. Fejes L.), harmadik holtversenyben Ad Memoriam (Paizs G.) és Lord Benjamin (Mészáros Zs.).
 
Folytatás vasárnap a hármas korona első ágával, a Nemzeti Díjjal. Érdemes lesz kijönni a Kincsem Parkba!

A bejegyzés trackback címe:

https://tavoszlop.blog.hu/api/trackback/id/tr881971420

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

gkilo 2010.05.07. 09:56:30

Ahogy látom angol telivérek győztek.
Az indulok listája elérhető-e, illetve az eredmények valahol fent vannak-e?

gkilo 2010.05.08. 16:10:22

@gkilo:
Ez nagyon eltévedt a blog útvesztőjében, természtesen Gyuri vágtás beszámolójához írtam.

Üdv

thury 2010.05.08. 17:06:23

A vagta.hu oldalon vannak eredmények, de sajnos nem túl részletesen.
süti beállítások módosítása