Még mindig Lester

2011.10.26. 10:36

 Lester (Jozé Sagaj) ismét megnyerte a Köztársasági Díjat

 

Lakatos Csaba triplázott, Fazekas Imre és Jozé Sagaj két-két versenyt nyert

 

Nem túlzás azt állítani, hogy az „öreg” Lester igazi Köztársasági Díj specialista. A bombaformában lévő klasszis 2008 és 2010 után idén harmadszor nyerte meg a rangos versenyt, e sikerek között pedig egy második helyezést is szerzett. A hosszútávú versenyben most is igen erős mezőny állt starthoz, de a legkedvezőbb starthely mindenképpen Jozé Sagaj tizenötévese mellett szólt. Lester ki is használta ezt a pozícióelőnyt, gyorsan élre állt és az első helyet a célig már ki sem engedte „kezei” közül. A nagyon komoly tempó ellenére szorosan együtt haladt a mezőny, Lester mögött az öt évvel ezelőtti nyerő Inter, mellette Addington és Masterpiece versenyzett. Külső pozícióban Peter Burgerheide próbálkozott, de szinte lehetetlenség volt feljebb küzdenie magát. Abano Boy a boly végéről figyelte az eseményeket, ő is a hajrára várt. A finis elején azonban az élen haladó Lester újítani tudott és esélyt sem hagyva ellenfeleinek biztosan ért haza. Inter sokáig zsákutcában ügetett, majd onnan kiszabadulva megvédte második helyét a kívül rohamozó Youp Lucswolle-val szemben. A favorizált Addington nem sokkal, de lemaradt a dobogóról. Lester 16,2-es és Masterpiece 16,6-os ideje új korosztályos pályarekordot jelent a külföldi és a magyar tenyésztésű lovak adott kategóriájában.

Meglepetést hozott a Zádor Díj. A napi főfutam nagyon jó versenyt ígért, a legtöbben Orlando Bloom győzelmére számítottak. Csalódniuk kellett. A közel két kilométeres futam végén Csordás Emil örülhetett és azok, akik bíztak a múlt héten osztrák amatőrrel is nagyot futó Nobody-ban. A négyéves végig a frontban ügetve magabiztosan hozta el az első díjat, bár a végén nagyon megközelítette a hatalmas hajrát produkáló Opal River. Az Ádám istálló ménje futásról futásra javul és ér el egyre jobb eredményeket, ami komoly reményekre jogosíthatja a menedzsmentet. A harmadik helyre Montgomery jött fel, megelőzve a dobogóról is lemaradó Orlando Bloom-ot.

Ilarita és Balogh Bernadett győzelmét hozta az Amatőrkupa tizedik futama. A gyors kezdő kanca most sem hazudtolta meg magát, végig komoly előnnyel bírt és úgy nyert, ahogy akart. Lejtők hölgye úgy tűnik formába lendült, jó második lett, mögötte a nyerő formáját ismétlő Lady Diamond ért célba. A többiek közül Magic Boy, Norah Jones és Happy Bluejay is jó időt ért el, így sem értek azonban dobogóra.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Négy külföldi ügető jelenléte is színesítette a Diktátor Díjat. A vendégek ráadásul nem csak kirándulni jöttek, Tulipe d’Abbemont favoritnak is számított. A szerb négyéves a verseny nagy részében vezetett is, de a befutóra már a legutóbb könnyen nyerő Ollyan nincs érkezett meg elsőként. Hiába ügetett azonban 17,9-et, nem volt elég a győzelemhez. A verseny során szinte végig mögötte meghúzódó Fru Time nagyon könnyen sétált el mellette az utolsó százon, így Jozé Sagaj tökéletes mérleggel zárta a napot: két hajtás – két győzelem. A bronzérmet a falon hajrázó Bella Rosa kaparintotta meg. Osztalék a gyors versenyben szépen zárkózott, de a cél előtt elugrotta magát.

A két favorit küzdelmét hozta a nap első futama, a Mother’s Song Hendikep. Louvre kocsijában Kolozsi László nem bízott semmit a véletlenre, már az első egyenes megkezdésekor a hatéves ügetett az élen. A korábban nem túl megbízható herélt mostanában egyre meggyőzőbben teljesít, így nem volt meglepetés, hogy innentől kezdve végig uralta a versenyt és kézből ért haza az ismét jól futó Mon Amie előtt. Marót végig közel látszott és habár az utolsó kanyarban szorult pozícióba került, onnan kibontakozva feljött a harmadik helyre Number One és a sokáig biztos helyezettnek tűnő Lady Sakura elé.

Hasonló forgatókönyvet tartogatott a következő futam is. Fazekas Imre már az első kanyar bejáratához érve az élre kormányozta Lovely Beauty-t, ezután pedig már „csak” ki kellett védenie a támadásokat. Egészen pontosan csak kellett volna, mert komoly attak híján a hatéves játszi könnyedéggel nyerte idei második versenyét. Kiskegyed a befutóban indult meg és jött fel a nyerő mögé, rajta kívül a falon védekező Jákfa lett még dobogós. Jorvik Viking ismét szoros negyedik lett, míg Mambo Girl remek pozícióban, az utolsó kanyarban ugrott és esett ki a versenyből.

Szintén Fazekas Imre fordulhatott vissza győztesként lovával az Ulietta Díjat követően. A futamban Nikkel Lady volt a társa, aki két jó forma után realizálta esélyét és könnyen verte a másik favoritot, Obi Wan Kenobi-t. A sokáig vezető Oro Noble-t a kijáratnál előzte meg a két, komolyabb feladatokra hivatott ügető és egymás között döntötték el a versenyt. A bronzérmet kisebb meglepetésre az eddig nem sokat mutató Olmo Jet szerezte meg, akinek jót tett a pihenő a három gyenge futását követően.

Miklós – Lutri Fort – Őszi Fény befutási sorrend született a nap hatodik futamában. A sokáig vezető Lutri Fort-ot a befutó elején hagyta maga mögött a Lakatos Csaba kezében ismét jobb formáját futó Miklós és nyerte a versenyt. Előbbi nem futott zavartalan versenyt, legközelebb akár győzelemmel vigasztalódhat. Őszi Fény hiába ügetett húszon belüli formát, ez most sem volt elég a győzelemhez, de a képzeletbeli dobogóra azért felállhatott a hároméves mén. Mistral végig közel látszott, rajta kívül még Indiana Rosa-t érdemes kiemelni, aki ismét biztató versenyt futott.

Jól jártak azok, akik a papírformában bíztak a hosszútávú Jimmy Sheraton Hendikep előtt. Napbarna legutóbb könnyedén nyerte idei első versenyét és most sem kellett jobban megizzadnia, Lakatos Csaba asszisztálásval ismét biztosan menetelt haza és duplázott. Ontario R. remek formában versenyez hetek óta, ez most egy ezüstéremre volt elég, Mephisto pedig igazolva legutóbbi számát ismét ott volt a döntősök között. Noix közeli negyediknek szaladt fel, Jópofi pedig remek momentummal futott. Lehet, hogy ez legközelebb, mondjuk középtávon már helyezést ér majd a nyolcéves számára.

A utolsó futam ismét a favoritokról szólt. Eleinte Numero Uno, féltávtól Nubia járt az élen, utóbbi pedig már nem is engedett senkit maga elé, így újabb győzelmet szerzett. Lakatos Csaba számára ez a mai napon a triplázást jelentette. Örömtűz, folytatva a sormintát, most ismét jól futott és korrigálva legutóbbi galoppját, jó harmadiknak zárkózott fel megelőzve Hamburg-ot. Klementina sokáig jó pozícióban haladt, majd hibázott és ezzel Escorial-t hozta nehéz helyzetbe.

A bejegyzés trackback címe:

https://tavoszlop.blog.hu/api/trackback/id/tr253330788

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása