Dióspusztai Díj a galoppon

2010.06.19. 18:53

A július első vasárnapján megrendezésre kerülő Derby-ig nem lesz már kiemelt futam, két viszonylag csendesebb versenynapot rendeznek a galoppon. A vasárnapi főfutam az idősebb telivérek versenye lesz, a Dióspusztai Díjban ugyanis jó öreg lovaink küzdenek egymás ellen.

Sajnos a csikófutam most nem jött össze, így kétévesek nélküli napot látunk. Az utóbbi évek tapasztalatai alapján azt kell mondanom, hogy sajnos ez nem meglepő. A nap egy ötödosztályú hendikeppel indul, majd egy importok számára is nyitott nyeretlen versennyel folytatódik. Az idén nem sok lehetőségük van a nyeretlen importoknak, mivel a nyeretlen futamok zömében csak hazai tenyésztésű lovak futhatnak, így a külföldi árveréseken vásárló tulajdonosok számára nagy értékkel bír minden nyitott futam. Ez meg is látszódik a mezőnyön, amely borzalmasan erős. Érdekessége ennek a futamnak, hogy itt tér vissza a májusban Hoppegartenből hazatért Ribárszki Sándor.

Rövid (IV.o.), közép (II.o.), majd hosszú távú (III.o.) hendikepekkel folytatódik a program, amiket majd az egyenespályás, 1200 méteres Tatai Díj követ. A díjban 10 telivér indul, ahogy néztem, a fél mezőny megnyerheti a versenyt. A futam érdekessége, hogy Magyarországon most mutatkozik be az a The Artful Dealer (Varga Z.), aki eddig még csak Ebreichsdorfban futott (egy 2. és egy 3. helyet szerezve). Ezután újra egy rövid távú hendikepet láthatunk, majd jön a napi főfutam.

A napi főfutam, amelyik az I. kategóriás Dióspusztai Díj. A táv 2000 méter, a futamban nyolc ló indul, a nyolc ló hét tréner idomításából érkezik. A topsúlyt a tavalyi derbyt megnyerő, majd diszkvalifikált Garabonciás (J. Línek) és a tavaly Alagit nyerő Windsor (Simon F.) cipeli. Garabonciás az idén győzelemmel kezdett, majd második futására Ebreichsdorfban betlizett, Windsor idén két versenyéből egyszer tudott pénzért futni, messze van egy évvel ezelőtti önmagától. Hármas startszámmal Bahamian Devilt (S. Georgiev) látjuk majd, aki legutóbb megnyerte a Bábolnai Díjat, igaz akkor kis súllyal futott, 8,5 kg-mal vitt kevesebbet, mint holnap fog. És ha már a Bábolnainál tartunk, itt lesz a díj tavalyi nyerője Hód Komédiás (J. Pavlicek), akit tavaly nyár óta nem láttunk, nagy kérdés, hogy mennyire látszódik majd teljesítményét a hosszú kihagyás. Mózes Groom (ifj. Kozma I.) a következő programszámú ló, aki legutóbbi futására már javult, de erre még rá kellene tennie az eredményes szereplés érdekében. Nagyot kellene javulnia Marcipánnak (J. Havlík) is, az idei éve ugyanis eddig nagyon gyengére sikerült, csak két 8. helyet tud az idén felmutatni. Jobb a mérlege Rendezvousnak (Varga Z.), ő az Igazgatóságiban 1800 méteren egy placcal kezdett, majd a Batthyány-Hunyadyban kétszázzal rövidebb távon ötödik lett, azt hiszem holnap folytatja a pénzkeresetet. És elérkeztünk a futam nyolcadik résztvevőjéhez, akit a szaklap nyerőnek tippel, ő nem más, mint Sarpedon (Németh S.). A Samum ivadék minden futására legalább placcon végzett, legutóbb a Bábolnai Díjban volt harmadik, úgy gondolom vele mindenképp számolni kell.

A napot egy 1400 méteres „ötbés” hendikep zárja, ahol kilencen küzdenek majd a győzelemért. A hazai versenyek mellett Svájcra is figyelnünk kell, hisz a múlt héten Kancadíjat nyerő Letty (C-P. Lemaire) a svájci derbyben próbálkozik. Reméljük legalább olyan eredménnyel, mint az 1000 Gns-ben.

A holnapi idő nem fog hasonlítani a múlt hetihez, nyári helyett megint késő tavaszi időjárásra számíthatunk. Az időjósok záporokat, zivatarokat is elképzelhetőnek tartanak, a hőmérséklet pedig csak 20-25 fok közé várható majd.

A bejegyzés trackback címe:

https://tavoszlop.blog.hu/api/trackback/id/tr362094140

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása