Eltűnt, mint szürke szamár a ködben...

Blinov Adrienn kedves olvasónk küldte be szerkesztőségünkbe az alábbi - néhol szatírába hajló -élménybeszámolót az Ügetőszilveszterről, amit örömmel adunk közre az alábbiakban:

Metróról leszállva, a tömeg egy irányba haladt a sötét alagútba. Na jó, nem olyan értelemben! Itt félhomály várt a végén. Sorbanállás a kispadnál, a matróna biztonságiaknál megváltva a jegyeket. Milyen szép a belépő! Akár egy könyvjelző! Egyik nagy büszkeségünk (titkos favoritunk) rajta, mint a díszcsomagolású boron: Overdose.

A pálya szélén haladva, akik eddig az átjáróból nézték rendszerint a futamokat, ők most egymás nyakából vagy a fára mászva próbálták követni az eseményeket, de ez alkalommal iszonyú nehéz feladat volt, mivel nagy kihívást jelentett a köd. Én még ennyi embert nem láttam a lelátón. Lecserélődött a versenylátogatók összetétele, megannyi fiatal. Nem is értem. Nyáron szép időben senki, zimankóban, tejködben, forralt borral emberek hada. Egy-ketten távcsővel. De mit nézett? Az alsó sorban ácsorgó villogó ördögszarvas fiatalembert? Vagy a lilahajú cowboy kalapost? Pedig a reflektorok a pályán, szinte nappali fényt kölcsönöztek, de mindhiába.

Azt kell mondjam még sose zártam az óévet forró teával. Kezdésnek nem rossz. Panaszkodtam, hogy milyen meleg, hirtelen nem is tudtam inni, de fentről érkezett egy csepp víz éppen bele a pohárba. Minden kívánságom így teljesülne. Ez a műanyag sátortetőnek köszönhető, ugyanis ekkora volt a pára. Rutinos Ügetőszilveszterre járók felkészülten jöttek. Körbepillantva nem értettem miért van mindenkinél hátizsák, s ennyi cókmók. Házi pálinka, kisüsti elő! És az elmaradhatatlan pezsgő! Valahogy a kesztyűben való szotyizás másnak sem ment. Páran kibélelték plédekkel a hideg műanyag lelátó székeit. Kényelembe helyezték magukat, mint otthon a fotelben. Hatalmas kivetítő! Mekkora élmény! Mindig így kellene lennie!

Elkezdődött...

2013.01.29. 11:02

Jogging (Varga Sándor) nyerte az Évnyitó Díjat

 

Hét magyar és három – nem akármilyen – francia futammal indult a 2013-as ügetőszezon. A legnagyobb izgalommal természetesen a debütáló fogadási rendszert vártuk, mely elengedhetetlen feltétele volt a további előrelépésnek a játék terén. A bemutatkozás vegyesre sikerült, egyelőre szinte mindenki ismerkedik az új szisztémával, de bízunk benne, hogy néhány hét elteltével minden felmerülő probléma elhárul, és a fogadások zökkenőmentesen zajlanak majd. A magyar futamom kis mezőnyökkel startoltak el, Vincennes-ben nem volt ilyen probléma, a várva várt Grand Prix d’Amériqe-ben maximális létszám jött össze, a címvédés azonban elmaradt, Ready Cash nem tudott triplázni, a befutóban kissé elbizonytalanodó favoritot Royal Dream hajrázta le, és aratott megérdemelt győzelmet.

Ügető szezonnyitó, új fogadási rendszerrel és jackpottal

Vasárnap délután hét magyar és három francia futammal kezdődik a 2013-as ügetőszezon.

A nyitónap különlegessége, hogy a játékosoknak bemutatkozik az új fogadási rendszer, amellyel a korábbiakhoz képest több új típusú játékot is kínál a Fogadásszervező.

Az első nap fogadási kínálatából érdemes kiemelni a Franciaországban nagyon népszerű Multi játékot a Prix d'Amerique futamában, amelyet 300.000 Ft jackpot tehet még népszerűbbé. Szintén a fogadási kedvet növelheti, hogy az idei évtől a Tét és a Hely játékban a nyertesek 20%-al több pénzt kapnak, mint korábban, ugyanis a Fogadásszervező mostantól a nyereményalap 85%-át fordítja nyereményre 69% helyett. A versenynap 14 órakor kezdődik. A magyar program csütörtökön este, míg a francia egy nappal később kerül fel a hivatalos honlapra, a Turf szombaton jelenik meg.

Forrás: kincsempark.hu

Bíztató kezdés Dubaiban

Címkék: dubai ostinato meydan

2013.01.24. 17:18

Ostinato első futására helyezetlenül végzett Meydanban, amikor a nyerő Elderly Paradise (Christophe Soumillon) mögött hat hosszal hatodikként ért célba.

Második a verseny egyik esélyese, Jamr (A De Vries), míg harmadik a 20/1-es oddsz mellett induló High Twelve (Richard Mullen). A 3/1-es favorit, Novelty Seeker (Mickael Barzalona) lett negyedik.

A versenyben Ostinato elég rossz startot vett így eleinte a mezőny végén tartózkodott, majd lovasa Kieren Fallon úgy gondolta, korán versenybe dobja a magyar reménységet, mivel a ló nagyon menni akart és pillanatok alatt az élre lovagolta az ötéves telivért. A célegyenesbe "Oszi" hozta a mezőnyt, ami hendikep versenyhez méltóan szinte egy csomóban tört a cél felé.

A távoszlop után a top súllyal versenyző Ostinato fáradni kezdett, így alakult ki a végső sorrend.

Az első benyomások alapján bízhatunk egy jó folytatásban, hiszen ez a verseny sokat hozhatott rajta, és a futott formája alapján lesz keresnivalója a további futamokban.

Ostinato: a lehetőség kapujában

Címkék: galopp Ostinato

2013.01.23. 00:24

dubai2.jpgNehéz elfogultság nélkül írni az A36 szindikátus kivételes képességű versenylováról, aki három évesen megnyerte a Magyar Derby-t, a Magyar St. Leger-t, majd négyévesen a Millenniumi Díjban és a Kincsem Díjban sem talált legyőzőre, s ezt követően Pozsonyban, Münchenben és Berlinben is dobogós helyen végzett, most az egzotikus keleten, Dubaiban lép a nemzetközi turf világ színpadára.

Az évnek ebben a szakaszában, amikor Európában a galoppsport téli álmát alussza (leszámítva az ilyenkor felélénkülő ugrószezont és a hóban-fagyban futott téli lóversenyeket, mint pl. a White Turf St. Moritz-ban) az Egyesült Arab Emirátusok sivatagi oázisként zöldellő versenypályái felvirágoznak, és mágnesként vonzzák magukhoz a világ legkeresettebb zsokéit és legtehetősebb versenyló tulajdonosait, hogy a lóverseny farsangi ünnepét üljék a keleti gazdagság egyik fővárosában, Dubai-ban.

Ebbe a színpompás, mesebeli forgatagba került most Ostinato, ez a csodálatos adottságokkal rendelkező hazai tulajdonban álló telivér, akit még 2009. őszén választott ki Sárközi Péter, a tulajdonosi csoport (szindikátus) vezetője a németországi Baden-Baden yearling aukción.

oszi_dubai_2013_0121.jpgAz A36 szindikátus istálló tulajdonosi csapata, a tavalyi várakozáson felüli külföldi turné után, idén máris nagyra törő terveket kezdett kovácsolni, amikor úgy határoztak: ezúttal Dubaiban próbálnak szerencsét.

Kovács Sándor champion idomár ötévese még júliusban hívta fel magára a nyugati turfvilág figyelmét, amikor nehéz versenyben közeli harmadik helyen végzett Münchenben. Ezután következett az októberi Német Egyesítés Díja a berlini Hoppegartenben, ahol másfél hosszal a 2011-es Német Derby győztes Pastorius mögött ért célba szintén harmadiknak. A tavalyi szezont egy helyezetlen szerepléssel zárta a kiváló mén, de tegyük hozzá, hogy az a római futam nemzetközi besorolását tekintve Group 1-es verseny volt, ami a lóversenyben egyenlő a Bajnokok Ligájával.

Ilyen előzmények után várhatjuk "Oszi" vendégszereplését a távoli Egyesült Arab Emirátusok legfényűzőbb versenypályáján, Meydanban, január 24-én, csütörtökön. A 2000 méteres futam érdekessége, hogy hendikep versenyről van szó, ahol a lovak nemzetközi osztályozása alapján kapják a kirótt terhet. Ostinato erősségét jól mutatja, hogy jelenleg ő a második legmagasabb értékkel szerepel a 21 nevezett ló között, mivel a 111-es hivatalos száma majdnem a legmagasabb a csapatban. Ennek megfelelően a nyeregben vitt terhe is viszonylag magas, 59,5 kg, míg a legkisebb súllyal versenyző telivér csak 52 kg-ot fog cipelni a hátán. No, de pont erre való a hendikep, mégpedig az esélyek kiegyenlítésére. 

Balog Lili beszélgetett Pető Sándor galopp idomárral


peto_2013_jan.jpg

BL: Milyennek értékeled az elmúlt évet?

PS: Kis létszámú istállómmal (15 ló) az előkelő negyedik helyen végeztünk a statisztikában. Húsz versenyt nyertünk. Teljes mértékben elégedett vagyok. (További adatok: 145 futás, 14 millió Ft összes nyeremény, mind dr. Ecsedi Leticia úrhölgy színeiben.)

BL: Ért csalódás az elmúlt esztendőben?

PS: Sajnos, igen. Apacslegény és Tobea Farmers Boy nem igazán váltották be a hozzájuk fűzött reményeket. Gyógykezelésen estek át és várják a következő szezont. Tavaly a sok import közül igazán csak egy ló lett kiemelkedő versenyző, Raphael Santi.

BL: Melyik volt a legnagyobb sikeretek?

Kiskarcsi (Papp István) győzött a Lovaregyleti Díjban

 

Lakatos Csaba ismét champion

 

A szilveszteri versenynapra ezúttal is sokezren voltak kíváncsiak a Kincsem Parkban, a megszokottnál jóval komolyabb érdeklődés pedig szerencsére a fogadási forgalmon is látszott. A szórakozni vágyók kedvét a harmadik futam után mindent ellepő köd sem tudta elrontani, a versenyzők, „régi fogadók” és versenyközegek azonban nyilván jobban örültek volna, ha látnak is valamit a futamokból, melyek így gyakorlatilag „titkosan” zajlottak – legalábbis a tribünről nézve. Egyedül a befutóegyenest lehetett látni, még a Sport Televízió kamerája sem tudta vizibilissé tenni a maradék 800-1000 métert.

Elhunyt Kerekes Gábor

2013.01.03. 00:20

A szilveszteri versenynap előtt kaptuk a hírt, hogy hosszantartó súlyos betegség után elhunyt Kerekes Gábor hazánk egyik legjelentősebb telivér tenyésztője és futtatója. Éppen akkor, amikor tenyésztői pályafutása legnagyobb sikerét Complettát ünnepelhette volna együtt több ezer lóverseny rajongóval a Kincsem Parkban.

Év végi izgalmak az ügetőn

2012.12.27. 12:37

Jogging (Varga Sándor) győzött a Paulovitz János Emlékversenyben

 

Fazekas Imre és Varga Sándor is duplázott

 

A hagyományos karácsonyi versenynapon kilenc magyar futam, és meglehetősen barátságtalan idő várta a lóverseny szerelmeseit és a résztvevőket. A mély pálya igencsak próbára tette az ügetőket és a hajtókat egyaránt, a gyenge lefutási idők árulkodtak a körülményekről. A MÜFE-nek köszönhetően minden futam után tiszteletdíjat kapott a nyerő hajtó, ezenkívül díszszalag járt a győztes lónak. Eldőlt az amatőr championátus sorsa, Kelemen Viktória győzni tudott az esélyes Képzőművésszel, így a szilveszteri naptól függetlenül megszerezte az elsőséget. A profik között nagyon izgalmasan alakul a verseny, Hajnal Tibor több favoritot is hajtott, közülük Odry tudott győzni, így most 42-42-re áll a csata Lakatos Csabával, aki több helyezésének köszönhetően még vezet, és Szilveszterkor visszatér két napos kényszerpihenője után.

Az ünnepi versenynap legjobb futama a Paulovitz János Emlékverseny volt, mely a vártnál kevesebb izgalmat tartogatott számunkra. A futam Joyous Woman és Jogging főszereplésével zajlott, a két kilencéves közül, a befutóban Varga Sándor idomítottja volt az erősebb és magabiztosan szerezte meg idei harmadik sikerét. A harmadik helyre némi meglepetésre Luca futott be, a nagy favorit Nick Nolte még a dobogóról is lemaradt. A szerb vendég Newstar Wise az első kanyarban hibázott.

Egy új szerzőtársunk bemutatkozó írása következik.

Ezzel kívánunk Békés Boldog Ünnepeket minden kedves Távoszlop olvasónknak!

 Ostinato Dubaiban vendégszerepel!

BL: Szeretnék gratulálni ehhez a fantasztikus szezonhoz.

KS: Köszönöm szépen, tényleg remek évet zártunk.

BL: Hányadik idomár championátusodat zsebelted be idén?

KS: A negyediket. Öt éve vagyok idomár.

BL: Rengeteg nagy versenyt nyertetek az évben. Melyik volt a legemlékezetesebb számodra?

KS: Minden siker nagy öröm számomra. Szeretném kiemelni Ostinato Millenniumi és Kincsem Díj győzelmét, Latin Lover győzelmeit és Completta egész éves szereplését. Szonáta, Zizania és Vincellér is jól teljesített.

BL: Van olyan verseny, amire fájó szívvel gondolsz?

KS: A sérülések a legfájdalmasabbak számomra, sajnos idén is volt ilyen eset.

Néhány ló pedig nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket.

BL: Összességében elégedett vagy?

Landlord (Varga Sándor) látványos küzdelem után nyerte az Orosháza Város Díját

 

A kilenc magyar futam közül, hét után is tiszteletdíj járt az első három helyezettnek a szombati ügetőn, köszönhetően orosházi vendégeinknek. Több izgalmas verseny, néhány magas osztalék és két magasan jegyzett francia futam, Ready Cash visszatérésével. Ez a rövid sommája az elmúlt napnak.

Orosháza Város Díjáért álltak starthoz a legjobb, még talpon lévő ügetők a nyolcadik futamban. Sokáig úgy tűnt, hogy a két favorit egymás között dönti el a győzelem sorsát, de az utolsó száz méteren, a kívül támadó Lézer került fölénybe, a versenyt azonban nem ő, hanem az utolsó pillanatban, a falon utat találó Landlord nyerte meg Varga Sándorral, tizedre olyan időt futva, mint legutóbbi győzelmekor. A második helyezett Lézer is szenzációs szezont, és eredményes pályafutást zárt, 16 győzelemmel vonulhat anyakancának. A bronzérmes pozíciót Connecting People tartotta meg magának, megelőzve a sokáig vezető, de a befutó közepén kissé fáradni látszó és kifelé sodródó Youp Lucswolle-t. Magna Charta és Mellby Schwim a startnál hibázott.

Tragikus hirtelenséggel elhunyt Szabó József "Pöri" galopp tréner. Temetéséről később intézkednek.

Forrás: www.kincsempark.hu

 

Kovács Sándor triplázott

 

Véget ért a 2012-es szezon a galoppon, az utolsó nap legrangosabb díja a 2100 méteres Téli Díj (III.kat.) volt, amit a trénerével versenyző Danestar könnyen nyert meg. A zárónapon ezen kívül mégy egy kisebb díjat rendeztek, ebben Fanbuddytastic küzdelem után győzött.

LOVASTANULÓ FUTAM A KINCSEM PARKBAN

Címkék: iskola zsoké

2012.11.24. 15:52

A 2012-es lóversenyszezon utolsó napja rendkívül jelentős eseményt tartogat Magyarország lósport rajongói számára és túlzás nélkül állíthatjuk, hogy e dátum mérföldkő is egyben hazánk lóversenyzésének történetében. A tavaly ősszel útjára indult Alagi Zsokéiskola (nemzetközi nevén Hungarian Jockey School) startengedélyt szerzett másodéves növendékei egy külön számukra kiírt futamban mérik össze tudásukat. Rajtuk kívül a mezőnybenhárom fiatal, tehetséges lovast találunk, akiknek szintén remek lehetőség e futam.

 

Benkő Ádám, Csiki Orsolya, Grünvald Bence, Libertényi Péter, Popovics Nikolett, Szentes Barbara és Tuza Boglárka áll starthoz e késő novemberi vasárnapon, hogy egy mezőnyben versenyezve is megmutathassák képességeiket. A mai eseményre több, mint egy éve készült Bóbis Vivien is, ám egy kisebb sérülés miatt, legnagyobb sajnálatunkra, növendékünk nem tud részt venni a futamban.

 

Távoszlop-Tipp 2012

2012.11.24. 15:43

Galopp 2012-11-25

 

Heti tippek a hajtás után.

Ifj. Kozma István és Stanislav Georgiev triplázott

 

A galoppszezon utolsó előtti versenynapjának legrangosabb versenye az Elit osztályú Szunyogh István Emlékverseny Hendikep volt, amit Dárdahegy nagyszerű hajrával, meglepően könnyen nyert meg. Ezen a napon futották a Vigasz Díjat (II.kat.) is, ami Óbuda biztos győzelmét hozta.

Távoszlop-Tipp 2012

2012.11.17. 16:43

Galopp 2012-11-18

 

Heti tippek a hajtás után.

 

Két csikónagydíjban is jól futott Havanna, a koronát azonban vasárnap a Zboray László Emlékverseny – Ürményi Díjban (I.kat.) tette fel egész éves szereplésére. A pej kanca az utolsó kétszázon nagyon erős volt, küzdelem nélkül könnyen nyerte az 1800 méteres versenyt.

Távoszlop-Tipp 2012

2012.11.10. 17:21

Galopp 2012-11-11

 

Heti tippek a hajtás után.

 

Ahogy idén az 1400 méteres homokpályás díjaknál megszokhattuk, ha Makaam ott volt a mezőnyben, akkor küzdelem csak a helyezésekért folyt. Nem volt ez másképp vasárnap az LFB Díjában (I.kat.) sem, amit a hatéves mén könnyen, öt hosszal nyert meg.

Poetica Saf az "Őszi" Bajnok

2012.11.06. 12:02

Poetica Saf (Hajnal Tibor) megverte a négyéveseket az Őszi Kísérleti Versenyben

 

Naná (Fazekas Imre) nyerte a Föveny Díjat

 

Hajnal Tibor két nap alatt öt győztest hajtott

 

Rendhagyó módon dupla programmal jelent meg a Turf a múlt héten, így most két versenynap történéseit tekintjük át. Hajnal Tibor egyre közelebb kerül Lakatos Csabához, a championátusért folytatott versenyben, pillanatnyilag egyetlen egység a különbség kettejük között. Mindkét napon sok volt a lejelentés, így a megszokottnál karcsúbb mezőnyök álltak starthoz.

Távoszlop-Tipp 2012

2012.11.03. 19:23

Galopp 2012-11-04

 

Kis különbséggel a szaklap nyerte a múlt hetet, így most már biztos, hogy ők szerepeltek jobban 2012-ben.

Latin Lover az „Év lova”

 

A címvédőhöz került az év utolsó kiemelt versenyének trófeája. A sérülés miatt idén mindössze harmadszor starthoz álló Garabonciás régi önmagát idézte, már a vége előtt háromszázzal látszódott, hogy nem lehet megverni őt, csak a győzelem mértéke lehet kérdéses. Mivel az idén nem lesz már több kiemelt verseny, eldőlt az Év lova pontverseny is, és mivel a főfutam előtt még győzelemre esélyes Completta csak ötödik lett, így az élen a sorrend nem változott, Latin Lover nyerte el a kitüntető címet.

Távoszlop-Tipp 2012

2012.10.27. 21:32

Galopp 2012-10-28

 

Folytatódott a jó sorozatunk, múlt vasárnap is blogunk tippjei sikerültek jobban.

süti beállítások módosítása