Rózsa és hóvirág

2013.03.11. 15:05

Noble Rose (Budai Attila) végig vezetve győzött a Tavaszi Hendikepben

 

Ahogy vártuk, szoros, izgalmas versenyt hozott az idei "hóvirágos" Tavaszi Hendikep. Az élről forduló, szinte kivétel nélkül sanszos lovakhoz hamar csatlakozást kapott Mellby Schwim, a befutóra fordulva hatan-nyolcan is reménykedhettek egy jobb helyezésben. A starttól kezdve élen ügető Noble Rose azonban végig nagyon erős volt, Budai Attilával a kocsijában, az egyenes közepén újítani tudott, és végül biztosan nyerte a patinás futamot, a célban még a boldog integetésre is maradt idő. A dobogós és fizetős helyekért hatalmas küzdelem alakult ki, még a célfotóról is nehezen lehetett kibogarászni a sorrendet, annyian tolongtak egymás mellett. Végül a remekül mozgó Olajfás, és a nem túl szerencsés versenyt futó, és sokáig zsákutcában ügető Norbert állhatott még fel a képzeletbeli dobogóra. Overnight nagyon jött a végén, de elkésett, így csak szoros negyedik lett a végig mutatkozó Klaudetta és a befutó közepén még komoly momentummal támadó Mellby Schwim előtt. Ördöglány durva hibával kezdett, majd felzárkózott, de a végére elfáradt.

Kolozsi László lovai egész nap remek, topformában versenyeztek, az idomárhajtó két győztest is hajtott. A negyedik futamban, a hosszútávú Teofil Hendikepben Poltergeist M volt a társa, a rutinos ügető könnyedén duplázott rá szilveszteri győzelmére. A verseny utolsó harmadában könnyedén hagyta le ellenfeleit, így Mistral hiába hajrázott, csak a második hely lehetett az övé. A sokáig vezető, és utolsó versenyeinek egyikét futó Ida June végül lecsúszott a dobogóról, mert a könnyen zárkózó Milli Nevi letakarta. Ostrom jól kezdett, de hibázott, legközelebb jó futással korrigálhat. Miklós idei első versenyében sokáig a frontban ügetett, de a végén nagyon elfáradt.

Fél óra múlva, a napi főfutamban, a Liberty Hanover Díjban Mambo Girl volt a fiatal tréner társa. A változatos verseny a befutóban dőlt el, ekkor történtek komoly változások a frontban. A sokáig vezető Magic Diamond Way ugrott, a gyenge starthelyéről nehezebben induló, majd a vezető ló mellett ügető Őrangyal pedig elfáradt, Mambo Girl viszont szinte elszállt a többiektől, és nagyszerű időt ügetve nyerte a versenyt. Az igazi meglepetést a falon felsurranó Montgomery második helyezése jelentette, mögötte Nikki végzett a bronzérmes pozícióban. Lejtők hölgye jól ment, de kis különbséggel lecsúszott a dobogóról. A tavaly év végén még topot futó Nyíres féltávig közel volt, de akkor teljesen elfáradt, és szétesett a mozgása.

Hajnal Tibor lovai is duplázni tudtak szombaton. Az Egres Díjban Pamela Starlight oktatta a favorit Pablo Yet-et, aki hiába ment nagyon jól, esélye sem volt arra, hogy a tőle 20 méter fórt kapó kancát utolérje. Zalai Gábor kezében már másodjára tudott győzni az import, aki így korrigálta trénerével összeszedett két galoppját. Pablo Yet mögött a szintén javító Onze De Mayo jött fel harmadiknak. Open egy ideig közel volt, de a finisben már nem volt esélye. A start után többen is hibáztak, köztük az egyaránt nyerés után futó Royal Flesh és Prometheus.

A következő futamban a névrokon, Pina Starlight villant, és Hajnal Tiborral ismét bizonyította, hiba nélkül akár komolyabb feladatokat is megoldhat a jövőben. Az Impressario Díj csak az első egyenesig volt nyílt, onnantól kezdve nem volt kérdéses, hogy ki nyeri a futamot. Az olasz import mögé Palkó és a két hibája ellenére jól és eredményesen futó Nőcsábász jött fel. Naboj és Nobile az utolsó méterekig küzdött a helyezésekért, jó formában vannak.

A program a Gigant Hendikeppel és egy látványos finissel indult. A két főszereplő Medália és Názáret volt, utóbbit csak kétszázzal a cél előtt indította el Boros Károly, a formába lendülő hatéves pedig a legjobbkor, pont a célban volt elöl. A meglepetésről az egykori Derby-helyezett, Hamburg gondoskodott, kevesen számítottak az eredményes futására. Offshore Wind folyamatosan javul, Jégrevü viszont sokkal halványabb volt a vártnál, teljesen megállt a végére.

Három helyezését követően Balogh Bernadettnek is megvan az első győzelme az amatőrök között. A nem túl megbízható Olajbáró legutóbb javította három hibáját, most óvatos startja ellenére magabiztosan terítette le ellenfeleit a befutóban. Kincses egyre jobb formába lendül, hajrázott a befutóban, és elvette a második helyezést a szintén legjobbjához közelítő és új kézben versenyző Oberon-t. Larissza egyre erősebb, egyéni rekorddal lett közeli negyedik. Nikon sokáig közel volt, de nem állt élre, ami meghatározta versenyét, ráadásul a befutó elején, a vezető lovat sokáig támadó, majd elfáradó May Day-en fenn is akadt kissé.

A nap meglepetését hozta a Bob Díj. A nagy favorit Riadó jól ment, tovább javított formáját, ez sem volt azonban elég a dobogóhoz a gyors versenyben. A befutóban, a hibázó Polémia-t megelőző és eddig jobbára csak galoppjaival feltűnő Penelope Jet tört az élre, és váratlanul jó lefutási idővel nyerte a futamot, tette mindezt tulajdonosával, Cser Lászlóval. A két helyezés, a hosszú szünet után újra erős Pákó Yankee és Pinokkió zsákmánya lett, ez nem volt váratlan. Panama Jet is remekül mozgott, hasonlóan a nyerőhöz, sok hibával futott versenyt követően, komoly javulást hozott, és lett szoros negyedik.

Realizálta esélyét, és hozta a kötelezőt Jódlis a Labdarózsa Hendikepben. A top favorit számára nem okozott gondot a verseny, Juhász Balázs hosszú hajrát nyitott a tízévessel, a befutóban pedig már nem volt oka aggodalomra. Nemzetesúr friss formáját újabb helyezésre váltotta, rajta kívül Jackson Junior-ra fizettek még. A pénzes helyekért egyébként nagy volt a küzdelem, még a verseny utolsó helyezettje is közel végzett, és jó átlagot ügetett.

A bejegyzés trackback címe:

https://tavoszlop.blog.hu/api/trackback/id/tr785127889

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.