A május 30-án megjelent Turfból megtudhattuk, hogy Overdose kiváló állapotban van, és nem valósak azok a híresztelések miszerint kiújult patairha-gyulladása, mint ahogy az sem, hogy most egy másik lábán jelentkeztek a betegség jelei.

Arról viszont nem lehetett olvasni, hogy most ki jelenleg Dózi trénere?
 
Overdose egészségügyi állapota rendben van, és Jozef Roszival, a MIKO Racing Versenyistálló trénere foglalkozik a lóval.
 
Dózi előző trénere, Ribárszki Sándor azt nyilatkozta a Távoszlopnak, hogy megszűnt az Önök közötti együttműködés, amit szűkszavúan meg is indokolt. Ön hogyan értékeli az együtt töltött időt? Miért ért véget a közös munka?
 
A „régi” Ribárszki Sándornak rendkívül hálás vagyok, és köszönöm azt a sok – sok sikert, amit vele a 2007 és 2008-as versenyidőszakban közösen megéltünk. Itt nem csak az Overdose által elért sikerekre gondolok, hanem a többire is. Vele sikerült elérnem azt, ami minden tulajdonos legnagyobb álma és vágya, mégpedig, hogy derbyt nyerjen. Mi ezt közösen 2008-ban Sunny Sam-mal megéltük, aki a 86. Magyar Derbyt nyerte. Rajta kívül felejthetetlen marad Maribor is, akivel Pozsonyban a nagy nemzetközi BBAG-s versenyt nyertük. Ugyanígy Dethrone is, aki a legnagyobb kétéveseknek kiírt versenyt nyerte Pozsonyban, és méltán lett az év legjobb kétéves lovának választva Szlovákiában. Az összes nagy tulajdonosa közül egyedül én voltam, aki a végsőkig kitartott mellette, és barátilag próbáltam neki segíteni, hogy a magánéleti gondjait és problémáit sikeresen tudja megoldani, hogy újra a „régi” Ribárszki lehessen. Ha ő nem ment volna Németországba, akkor Overdose sem ment volna. Mi sem bizonyítja jobban kitartásunkat mellette, hogy követte őt Hoppegartenbe. Ezért is érzem övön aluli ütésnek nyilatkozatát. Alibista módon vitákról és bólogatásról beszélni, meg hogy mi minden van a ló körül, miközben kiderült, hogy minden mögött az állt, hogy ő már elszerződött a Telivér Farmhoz. Állítása szerint ő mindig a ló állapotát nézte, nem a versenyek dátumát. Köztudottan a lovakat időben kell a versenyekre nevezni. Ha nem a kiírt időben történik a nevezés, akkor az utónevezés  már a több tízszeresébe kerül az alap nevezési díjnak. Csak egy példa: az alapnevezés a Royal Ascot-i Golden Jubilee Stakes-be 3300 GBP- be került április elején, viszont az esetleges utónevezés az induláskor már 45000 GBP. Ugye van közte különbség! Viszont április elején még azt sem lehetett tudni, hogy mi lesz a lóval, és nem hogy azt, indulhat-e Ascotban. Valójában semmilyen vita nem volt köztünk. Sosem szóltam bele a tréningmunkába, hiszen az a tréner dolga. De amikor kiderült, hogy a ló azért nem indulhat, mert nincs jó kondícióban, nincs mögötte az a munka, aminek ott kellett volna lenni, és közben folyamatosan úgy lettem tájékoztatva, hogy a ló „tipp-topp”, no akkor már nekem is kinyílt a bicska a zsebemben.
 
Ha kitűnő egészségnek örvend a ló, miért nem indul Pozsonyban?
 
Nagy pillanat lett volna, mind nekem, mind idomárjának, ha a legrangosabb szlovák versenyben indulhatott volna, de sajnos nincsen kellő kondícióban ahhoz, hogy fusson. Minden verseny 40% kondíción, 40% képességen és szíven, és 20 % szerencsén múlik. Dózinak nagy szíve van, tíz szív is van benne. Ha minden jól halad a felkészülésben, és nem jön közbe olyan nem várt esemény, ami miatt vissza kellene fogni, akkor június végére készen lesz, és újra versenyezhet.
 
Tudva levő, hogy mi magyarok mennyire szeretjük, mennyire szükségünk van mítoszokra, kultuszokra. Ennek pszichológiájába ne menjük most bele. Abban egyetérthetünk gondolom, hogy Overdose-t is ilyem mítosz övezi. Mennyire nagy teher ez?
 
Óriási teher a veretlensége, szinte bénítóan hat a munkánkra. Minden igyekezetünkkel azon vagyunk, hogy a mítosz ne törjön meg. Ezért szeretnénk neki egy olyan önbizalom-növelő versenyt találni, amit nagy bizonyossággal meg is tud oldani. Ez a pozsonyi verseny épp olyan lehetett volna, hiszen ezt két éve már játszva megnyerte. Viszont szeretnénk megvárni, hogy az erőnléte is meglegyen a győzelemre.
 
De amíg erre várunk, telik az idő, és egyre idősebb lesz a ló...
 
Ezzel nincsen gond, hiszen a legjobb sprinter lovak 5-6 évesen vannak csúcsformában.
 
A hosszan tartó lábadozás alatt nem gondolt arra, hogy itt van a csúcs, most kellene megállni?
 
Ez természetesen megfordult bennem, sőt a tulajdonostársaim javasolták is, hogy inkább állítsuk be fedezőménnek.  De ne feledjük azt, hogy bár még jelenleg is szakmailag talán a leggyorsabb lónak számít Overdose, viszont a pályán ezt még neki nem sikerült bizonyítani, mivel a párizsi futam érvénytelen volt, és így még nem nyert Group I-es kategóriájú versenyt. A tenyészértékét pedig az határozza meg, hogy nyer-e ilyen versenyt. Akkor a fedeztetési díja is a többszöröse
 
Nyílván ő a legkedvesebb, és semmi esetre sem szeretném Dózi csillagát letűntnek tekinteni, de még jó néhány versenyló van a tulajdonában. Vannak köztük új reménységek?
 
Jozef Roszival 26 ló dolgozik. Személyesen nekem 10 lovam van nála tréningben. Akit talán kiemelnék közülük, az Father’s Dream, aki 1400 és 1600 méteren ígéretesnek mutatkozik. Illetve itt van még Holdfény, aki apai ágon Overdose kishúga. Eddigi két versenyében mindkétszer a második helyen futott be.
 
Mit gondol a közelgő vezetőváltásról a Nemzeti Lóverseny Kft-nél? Mit vár az új vezetéstől?
 
A lóversenyzésre forradalmi időszak vár. A legfontosabb feladat az országos fogadási hálózat kiterjesztése. Az ezáltal szerzett jövedelmet, illetve annak hasznát, aztán vissza kell forgatni, és abból kell a lóversenyzést fellendíteni. A lóversenyzésnek vissza kell szereznie azt az elvesztett társadalmi presztizsét, amit az elmúlt évtizedek alatt tudatosan elvettek tőle. Egy pár évbe beletelik, amíg a dolgokat teljesen helyre lehet tenni, de ebben az új vezetés, támogatókra fog találni. 
 
Forrás:  A cikk a zipp.hu oldalán jelent meg 2010.06.03-án
 
http://zipp.hu/belfold/2010/06/03/az_overdose_mitosz_-_interju_mikoczy_zoltannal
 

A bejegyzés trackback címe:

https://tavoszlop.blog.hu/api/trackback/id/tr42054435

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.