Szoros befutót hozott május utolsó versenynapjának főfutama, az 1.100 méteres Szenttamási Díj. A szoros verseny ellenére a Telivér Farm tulajdonosainak nem kellett izgulniuk, hisz az elsőség kérdése két kancájuk közt dőlt el, így hátradőlve várhatták a célfotó eredményét. A két ló közt a különbség rövid fejhossz volt, az esélyesebbnek tartott Spinning Crystal (Németh S.) javára.

De nézzük milyen is volt a versenynap, amely nagyon nehezen akart elindulni. Mikor az első futam előtt a mezőny kikentrézett a startgéphez, még nem tudhattuk, hogy sok idő eltelik majd, mire versenyt is látunk. Öt perccel kettő után még joggal hihettük, hogy csak a "szokásos" csúszásról van szó, negyed három körül már kezdtünk gyanakodni, hogy valami nincs rendben. Aztán jött a hír, nincs mentő, a nélkül pedig nem lehet futamot rendezni. Közben megérkezett az eső is, tovább rombolva hangulatunkat. Aztán valamikor ¾ 3 körül végre elstartolt a mezőny és fél perc múlva  máris két évvel fiatalabbnak érezhettük magunkat. Mindezt Tiszatónak (Bakos G.) köszönhettük, aki úgy futott, mint 2008 tavaszán. Az Alwuhush kanca végig vezetve biztos győzelmet aratott, ilyen futást több, mint két éve nem láttunk tőle. Második Betolakodó (Ján Alexandra am.), harmadik Corona Bin (Vass Jennifer am.).

Nagy rohanás kezdődött ekkor, hisz a program jelentős csúszásban volt, a harmadiknak kiírt francia futam pedig nem várta volna meg a magyar fogadókat. Mire a magam nyugodt tempójában lementem a tribün gyomrában található csarnokba, már mentek is ki a belföldi nyeretlen telivérek a startgéphez, aztán pár perc és már indultak is, hogy azután a Nosza (ifj. Fejes L.) – Natália (Barabás Mónika) – Ben Hur (Noska J.) sorrendben érkezzenek be a célba. A francia akadályverseny után aztán időben minden a helyére került, így jöhetett a harmadik magyar futam az 1.900 méteres Mezőtúri hendikep, amit a Magyar Kancadíjra utónevezett Jet (Mészáros Zs.) nyert meg Kona (Barabás Judit) és Argonauta (Paizs G.) előtt.

Meglepetés nyerőt hozott a negyedik magyar futam, a kevésbé favorizált Tyrannus (Noska J.) visszavert minden támadást és biztosan verte Naraant (Németh S.) és Lord Benjamint (Bakos G.). Két szürke játszotta a főszerepet a következő futamban, a Törökszentmiklósi Díj első részében. Győzött Noble Groom (Paizs G.), második Latin (Mészáros Zs.), harmadik pedig a sárga Salvatore (ifj. Fejes L.). Nem született meglepetés az ezt követő V. osztályú hendikepben. Győzött a favorit Kim Possible (Németh S.), a második helyért nagy volt a küzdelem, végül Catchoftheday (Simon F.) egy kicsivel megverte Figurázót (Suták Csenge). Ha ezt a futamot akkor futották volna, mikor Suták Csenge már ostorral lovagolhat, nagy valószínűséggel fordított sorrend születik.

És jött a főfutam, az egyenes pályára futott Szenttamási Díj. A starttól jól jött el az egész mezőny, néhány galoppugrás után a rutinos Városbíró (Deczki A.) került az élre, mellette jött a nagy kérdőjel Mahiki (Pető S.). A távoszlopnál aztán úgy tűnt, hogy folytatódik a díj 2005 óta tartó V-W betűs sorozata, ugyanis Városbíró olyan két hosszal vezetett. Aztán az utolsó százon aztán elindult a Telivér Farmos támadás, Spinning Crystal (Németh S.) és National Nice (L. Kasal) ellenállhatatlanul tört előre. A célba a két sötétkék dresszes kanca szinte egyszerre esett be, végül győzött Spinning Crystal, második National Nice, harmadik Városbíró.

Az osztott Törökszentmiklósi Díj második része zárta a napot, amit fölényesen az a Love Craft (Bakos G.) nyert, aki legutóbb nem volt hajlandó beállni a startgépbe. Második Indian Spirit (Nagy T. II.), harmadik Luciano (ifj. Fejes L.).

Ez volt tehát május ötödik versenynapja. Mit mondjak? Volt már jobb… És nagyon bízom benne, hogy az illetékesek kidolgoznak egy B tervet arra az esetre, ha a kirendelt mentővel megint történne valami.

Folytatás június 5-én szombaton, mikor a Derby főpróba Alagi Díj lesz a napi főfutam. De a galopp szerelmesei ezen a hétvégén válogathatnak a programok közt, hisz másnap Pozsonyban Turf Gála, a Hősök terén pedig egész hétvégén Nemzeti Vágta. De bárhogy is döntenek, a Kincsem Parkot szombaton nem szabad kihagyni!

A bejegyzés trackback címe:

https://tavoszlop.blog.hu/api/trackback/id/tr482045687

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.