Sereg András, racingportal.hu

A három éves telivérek legfontosabb erőpróbája. A derbyk derbyje Amerikában. Igen. Nem tévedés, hiszen az újvilágban, majd minden államban rendeznek derbyket, valamelyiket pl. novemberben.  Ez azonban az igazi erőpróba. Ami az angoloknak Epsom, odaát kétségtelenül Churchill Downs (Louisville, Kentucky állam). 1875-óta az ikertornyok közé várják május első szombatján a legjobb 3 éveseket.

A verseny főszponzora a világszerte több mint 36 000 gyorséttermet a magáénak tudó Yum! cég.  A Derbynek is megvan a saját hagyományos itala. Ez a Mint Julep, ami egy alkoholtartalmú jeges ital (koktél). A két napos fieszta természetesen társasági esemény ahol kötelező elegánsan megjelenni. …és hogy a győztes telivér is meglehetősen elegáns legyen erről, az az 554 vörös rózsa gondoskodik, amelyet a derby nyerő nyakába akasztanak. A versenyt ezért is nevezik " The Run for the Roses "-nek, azaz „Futás a rózsákért”-nak.  A futamot csak a helyszínen több mint 150 ezer néző kíséri majd figyelemmel.

Bob Baffert idomítottja, Lookin At Lucky (G. Gomez) (a fenti képen) a verseny első számú esélyese.  Két győzelem után „csak” harmadik a Santa Anita Derbyben.  Sidney's Candy (J Talamo) nyerte az említett a versenyt, akit most a fogadóirodák a másodfavoritnak tartanak.  A mezőnyben egyetlen kancát láthatunk majd, a Pletcher idomítású, Devil May Care-t. (A súlyokat kilogrammra átszámítva, az Államokban kicsit nagyobb a kancaengedmény a nálunk megszokott másfélnél.

A cikk további része a racingportal.hu-n!

A bejegyzés trackback címe:

https://tavoszlop.blog.hu/api/trackback/id/tr361963832

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.