Nikita duplázott

2012.07.02. 15:43

Nikita (Veljko Mazsity) győzött az Endless Sands Díjban   A trópusi hőség erősen rányomta bélyegét a szombati versenynapra. A nyolc magyar futam közül volt azért néhány, ami emlékezetes marad, néhány egyéb, váratlan esemény mellett, melyek kissé nehezítették a…

Lady Luna ismét győzött

2012.06.28. 11:03

 Lady Luna (Rene Hanzekovic) nyerte az Emma Boss Díjat   Öt magyar és két francia futam szerepelt a hétközi versenynap programján. A legrangosabb, az Emma Boss Díj volt, ahol két szlovén ügető vette fel a harcot a magyar lovak ellen. Lady Luna és Meggy ráadásul favoritnak…

Night Lady verhetetlen volt

2012.06.24. 22:45

Night Lady (Hajnal Tibor) bombaformában versenyezve győzött a Dr. Vecseklőy József Emlékversenyben   A szezon egyetlen heatversenyét futották szombaton, ahol az elmúlt évekkel ellentétben ezúttal nem volt szükség döntő futamra. Mindkét rész Night Lady-ről szólt, Hajnal Tibor…

Patricia (Kolozsi László) a Kanca Díj nyerője   Csakúgy, mint az előző szezonban, idén is mini mezőny állt starthoz a hároméves kancák legnagyobb versenyében. A hat lovas csapat az első kanyarra már kétharmadára csökkent, ugyanis Platina Lady és Priscilla is hibázott, a…

Glori Sage (Joze Sagaj) győzött a Good Love River Díjban   Kolozsi László idomítottjai három versenyt nyertek   Jól szerepeltek a favoritok a hétközi versenynapon, ami a relatíve kisebb mezőnyöknek is köszönhető volt. A hat futamból hármat Kolozsi László idomítottjai…

Orlando Bloom (Nagyváry Andrea am.) korosztályos pályarekorddal nyerte az 55. Négyévesek Nagydíját   Lester (Joze Sagaj) fantasztikus idővel győzött a Lovasélet Sprinter Kupában   Tovább folytatta menetelését és őrzi idei veretlenségét Orlando Bloom. A négyéves évjárat…

Connecting People (Fazekas Imre) stílusos győzelemmel mutatkozott be a Délegyházi Nagydíjban   Márton Lajos és az AMMA istálló is triplázott   Népes mezőnyök, izgalmas finisek és jó osztalékok jellemezték a versenynapot, a nap főszereplője az új import Connecting People…

Ollyan nincs (Fazekas Imre) nyerte a Kali Díjat   Öt magyar és két francia futam szerepelt a hétközi programon. A legérdekesebb verseny a hosszútávú Kali Díj volt, itt előzetesen öt-hat ló is eséllyel pályázott a győzelemre. A start után Varga Sándor két idomítottja tört az…

Orlando Bloom tovább menetel

2012.05.21. 09:21

Orlando Bloom (Nagyváry Andrea am.) a 103. Nemzeti Díj győztese   A Derby-évjáratból hárman, a négyévesek képviseletében hatan álltak starthoz a 103. Nemzeti Díjban. A fiatalok közül a tavalyi legjobb Poéta remekül indult, az a taktikát választotta, amivel esetleg lehetett…

A Craven meeting, a gyepes szezon első komoly versenyei közé tartozik Newmarketben. Az első napon hallott elméleti ismertető után, izgatottan vártuk, hogy mindez hogyan működhet a gyakorlatban, a szervezők pedig másnap lehetővé tették számunkra, hogy „tűzközelből”…

Meggy szüret

2012.05.10. 08:54

Meggy (Jozé Sagaj) nyerte a Mount Díjat   A hétközi versenynap főfutamában, a Mount Díjban heten vágtak neki az 1800 méteres távnak, mégpedig a vártnál jóval lassabban. A taktikázásnak az lett az eredménye, hogy az egész csapat, Naomi és Itaka vezetésével, erősen fogva…

Fazekas Imre lovai a főszerepben, Wale a Májusi Nagydíjban, Platina Lady a Ferge László Emlékversenyben győzött   A mindig nagy izgalommal várt kétfutásos pontverseny idén nagy izgalmakat hozott. Az első futamban Wale (Fazekas Imre) végig vezetve, biztosan győzött, a versenyben…

 Ahogy már az első részben említettem, az EMHF (European & Mediterranean Horseracing Federation) a kezdeményezője és motorja annak a folyamatnak, törekvésnek, hogy európai lóversenyzés szabályozása, rendszere és versenytechnikája valamint a versenyfeltételek homogénebbek…

Abano Boy visszatért

2012.05.03. 13:59

Abano Boy (Veljko Mazsity) remek idővel nyerte a Csapodár Díjat   Az utolsó áprilisi versenynapon népes mezőnyök álltak starthoz, remek lefutási időket regisztrálhattunk és a futamok többségében az esélyes lovak játszották a főszerepet. A napi főfutamot, a Csapodár Díjat…

Lassan talán hagyományossá válik, hogy Európa számos országa próbálja szorosabbá fűzni kapcsolatait a lóversenyzés tekintetében is, némiképpen harmonizálni a szabályozást, megosztani egymással a versenyüzemmel, versenytechnikával, hendikeppeléssel és osztályozással…

Nobody ismét győzött

2012.04.26. 13:49

Nobody (Csordás Emil) volt a legjobb az Elly Díjban   Középtávon ismét győzött, és folytatta megszakított győzelmi sorozatát Nobody. Csordás Emil klasszisa ezúttal nem ment el vezetni az Elly Díjban, a hajrá elején viszont robbantott és szinte elszállt a többiek elől, a…

2012.04.15. 00:36

Youp Lucswolle (Goran Zolnaji) remek idővel nyerte a Pulay Kornél Emlékversenyt   Látványos és tartalmas versenynapon vagyunk túl. A fő attrakció a Pulay Kornél Emlékverseny volt, amire igazán nem lehetett panaszunk. A gyilkos első félkör után sem hagyott alább az iram, eleinte…

No Fear (Hajnal Tibor) nyerte a Sandti Díjat   Taktikai versenyben, látványos finist követően győzött No Fear a napi főfutamban, a Sandti Díjban. Hajnal Tibor már a start után élre kormányozta lovát, majd egészen a befutóig csak annyit kért tőle, ami a vezetés megtartásához…

Szerdai ügető

2012.04.05. 10:45

Orifiamma Jet (Hajnal Tibor) remek idővel győzött ismét   Lejtők hölgye (Leányfalvi Ferenc) sikere az Amatőrversenyben   Hosszú idő után újra hétközi versenynapon futottak az ügetők. Az öt magyar futam mellett két francia galopp verseny szerepelt a programon. A régen látott…

Nobody újra győzött

2012.04.01. 09:12

Nobody (Csordás Emil) a Rianó Díjat is megnyerte   Március utolsó versenynapján kilenc magyar és két francia futam szerepelt a programon. A Kincsem Parkban többségében a favoritokról szóltak a versenyek, több remek sorozat is folytatódott. A napi főfutamban, a hosszútávú Rianó…

Mint a tájfun

2012.03.27. 15:02

Magna Charta (Vezér Emese) remek idővel nyerte a Tájfun Díjat   Látványos versenyt és Magna Charta győzelmét hozta a napi főfutam, a Tájfun Díj. Az első pálya gyilkosan gyorsra sikeredett, ennek ellenére szépen együtt haladt a mezőny Wale vezetésével. Szorosan mögötte Naná,…

Night Lady (Tóth László) remek időt ügetve nyerte a Bródy János Emlékversenyt A szezon eddigi legizgalmasabb futamának ígérkezett a Bródy János Emlékverseny. Előzetesen öten-hatan is esélyesnek tűntek a végső győzelemre, közülük Night Lady kedvezőtlen starthelyének is…

Lézer (Fazekas Imre) biztosan nyerte a Tavaszi Hendikepet Nem hozott meglepetést a hagyományos télbúcsúztató verseny, a Tavaszi Hendikep. A startnál a vártnál kevesebben sorakoztak fel, ettől függetlenül jó versenyre volt kilátás. Akik viszont izgalmakra vágytak, legalábbis a…

Youp Lucswolle meggyőző volt

2012.03.05. 11:08

Youp Lucswolle (Goran Zolnaji) topformával nyerte a Tóbiás Díjat A Sennyey Géza Emlékverseny visszavágóját futották szombaton, a Tóbiás Díjban. A két héttel ezelőtti kiemelt verseny mezőnye ismét összecsapott egymással, az egyetlen változást egy Illetmény – Wale csere…

Nobody (Csordás Emil) biztosan nyerte a Margaret Glass Díjat Tovább folytatta remek szériáját Nobody a napi főfutamban, a Margaret Glass Díjban. Csordás Emil ötévese idei negyedik versenyét futotta és a harmadikat nyerte, ezúttal 1900 méteren. A futamban sokáig Vernon Boko járt…

süti beállítások módosítása