Forrás: hatharom.hu Vasárnap délután futották a Kincsem Parkban a szezon első komolyabb évjárat összehasonlító versenyét, a 2000 méteres Kisbér Díjat, ahol a tavalyi év lova, Ostinato toronymagas favoritként indult, mégis csupán a negyedik helyen ért célba. Az A36 istálló…

A Gyolai istálló háromévese a 90. Magyar Derby győzelem után a 20. Szlovák Derbyben próbált szerencsét és orrhosszal verve az olasz tenyésztésű Dessont a harmadik helyen ért célba. A 60 ezer euro összdíjazású futamban a német tréningből érkező Maximool (Mamool…

Az előzetes számolgatások szerint a tavalyi év lovának legalább 5-6 kilós javulást kellett mutatnia eddigi legjobbjához, hogy elcsípjen egy jobb helyezést a Listed besorolású Bavaria Preis 2000 méteres futamában, Münchenben. A vasárnapi versenynap nyolcadik futamában az A36…

Elkészült az ünnepi versenynap végleges startlistája. A 90. Magyar Derby résztvevői mellett találkozhatunk a pálya legjobb sprintereivel, mérföldes lovaival és az idősebb stayerekkel, csakúgy mint a legkoraibb ígéretes kétévesekkel. A nap egyik legizgalmasabb futama lesz a 19…

Két évvel ezelőtt a hazai turfrajongók kezdeményezésére elindult egy törekvés, amelynek célja a lóversenyzés társasági esemény mivoltának hangsúlyozása, a sport és a fogadás mellett az elegáns társadalmi érintkezés előtérbe helyezése, ahogy azt pl. az angliai Royal Ascot…

A 90. Magyar Derby, Kincsem Park, Budapest 2012. július 1, vasárnap  12.30- Kapunyitás 14.00- I. futam 14.30- II. futam 14.40- Lovasok.hu - Póni galopp verseny, díjátadással 15.00- III. futam- BEFAG- Flandorffer Tamás Emlékverseny 15.10- díjátadás-…

11 éve tart az "Alagi átok" Két évtizedre visszatekintve lehet valami a régi lóversenyes legendában, amely szerint az Alagi Díj győztese képtelen nyerni a Derby-ben. Természetesen azért akadnak kivételek, amint azt a mellékelt táblázat is mutatja, amiből az is kiderül, hogy…

Ki állítja meg Latin Lover-t az évjárattársak közül? Megkezdődött a visszaszámlálás a galopp szezon csúcseseményére, jövő héten vasárnap ugyanis már starthoz állnak a legjobb háromévesek, hogy 90. alkalommal is megküzdjenek a Derby kék szalagjáért. A végleges…

Péntek délelőtt túlzás nélkül történelmi jelentőségű eseménynek lehettek szemtanúi a Magyar Fejlesztési Bank, a Magyar Lóversenyfogadást-szervező Kft. és a francia PMC vállalat által közösen rendezett sajtótájékoztató részvevői. A tavaly decemberben kiírt…

Ketten már versenyben is sikeresen bemutatkoztak a tavaly ősszel indult zsokéiskola tanulói közül, de a többiek is már galopp istállóban lovagolnak és készülnek a versenyzésre. Nyáron azonban már új tanulókat várnak Dunakeszi- Alagra a tanistállóba. A Kincsem Nemzeti Kft.…

Kikerült a Kincsem Park galoppos oldalára a 2011-ben futott lovak generál hendikep (GHP) skálája. Ezúttal nem találunk a listán 80 feletti osztályozást kapott telivért. A Magyar Derby nyerő és egyúttal az "Év galopp lova" kitüntető cím birtokosa Ostinato, vezeti a…

Overdose tegnap futott először a dubaji versenypálya mesterséges „tapeta” borításán. Mikóczy Zoltán elmondta a PannoniaOverdose.hu-nak, hogy a lónak az új futófelület szemmel láthatóan nem okozott problémát, de egyetlen alkalomból nem vonnak le messzemenő…

Overdose megnyerte vasárnap a római Premio Carlo e Francesco Aloisi elnevezésű Group III-as futamot. A viadal honlapja szerint a magyar versenyló - Frankie Dettorival a nyergében - fél hosszal előzte meg a második Dagda Mort, s ezzel pályafutása 16. sikerét aratta. A 12 lovat…

2011.09.12. 08:37

 

Városbíró: give me five!

2011.08.28. 20:50

Siklósi Tamás veterán sprintere, Városbíró ötödször diadalmaskodott a legmagasabb díjazású hazai sprintversenyben. A Kozma Ferenc Emlékverseny 1200 méterén végig az élen galoppozva Stanislav Georgievvel a nyeregben biztosan utasította maga mögé a pálya legjobb villámlábú…

Longdrink Koktélpohár kezünkben,nagy Derby-láz lobog szemünkben, beöltöztünk Dress Code szerint, s szívünk galoppban ver megint.Derby-hagyományok? Betartjuk! Magyar Derby Koktél? Lehajtjuk! Hazai törköly az alapja – billenhet a hölgyek kalapja!S Derby-nap végén ez a rend:jön…

Sárközi Péter szindikátusa Saldenzar után újabb Derby győztest választott a badeni árverésenSzenzációs versenyt, sokáig emlékezetes befutót hozott a 89. MFB-Magyar Derby. A győzelmet az A 36 istálló lova, Ostinato szerezte meg, Nino Murruval a nyergében.A Kovács Sándor…

Vasárnap 17:15-kor: II. Derby Koktél Ceremónia Egy éve alakult meg a "Magyar Derby Koktél Bizottság" azzal a nyilvánvaló célkitűzéssel, hogy a hazai galopp versenyzés csúcseseményén a rajongók hangulatát valami különleges nedű is fokozni tudja.A pillanatok alatt…

A Royal Ascoton győztes zsoké, Cosgrave üli MediplomatotA nevezettek közül egy lovat nem adtak indulónak, egy ló viszont utónevezéssel érkezik, így végül a maximálisan megengedett 20 telivér áll starthoz az MFB 89. Magyar Derby-ben vasárnap.A 12 millió forinttal díjazott, 2400…

A július 3-án lefutásra kerülő 89. Magyar Derbyre az indulóadás csak június 27-én lesz, ám már most biztosan állítható, hogy az utóbbi évek legnyitottabb klasszikus futamára számíthatunk. A magyarok mellett, szlovák, szerb, horvát és német lovakat is várunk, így soha nem…

Drukkoljunk együtt Overdose-nak kedden 15:00 órától a Panoráma Étteremben!Jöjjön el a Kincsem Parkba és tekintse meg az óriás projektoron a Royal Ascot első versenynapját élőben. A Panoráma Étterem büféje 15:00-19:00 óra között minden érdeklődőt és lóversenyrajongót…

A legolvasottabb brit lóversenylap internetes kiadása, a www.racingpost.com külön mellékletet jelentetett meg a jövő heti Royal Ascot versenysorozatról. A http://royal-ascot.racingpost.com/ címen elérhető website minden nagyobb futamra közvéleménykutatást indított, vajon az olvasók…

Mikóczy Zoltán a hétvégi pesti és pozsonyi versenyeket követően Jozef Roszival trénerrel visszautazott Pulboroughba, s a PannoniaOverdose.hu-nak elmondta, hogy Overdose kedden végezte utolsó gyors munkáját. A következő napokban nyereg alatti kentréket kap és átmozgató ügetéseket.…

Titkolózás Overdose körül

2011.06.07. 13:12

Mikóczy Zoltán és Jozef Roszival kedd óta ismét Overdose mellett vannak Angliában. Mindketten megerősítették, hogy a Temple Stakes megterhelő verseny volt, de Overdose-zal már az ascoti King’s Stand Stakes formaidőzítésén dolgoznak. Ugyan Mikóczy is jelen volt a ló szerdai,…

süti beállítások módosítása