LOVASTANULÓ FUTAM A KINCSEM PARKBAN

Címkék: iskola zsoké

2012.11.24. 15:52

A 2012-es lóversenyszezon utolsó napja rendkívül jelentős eseményt tartogat Magyarország lósport rajongói számára és túlzás nélkül állíthatjuk, hogy e dátum mérföldkő is egyben hazánk lóversenyzésének történetében. A tavaly ősszel útjára indult Alagi Zsokéiskola (nemzetközi nevén Hungarian Jockey School) startengedélyt szerzett másodéves növendékei egy külön számukra kiírt futamban mérik össze tudásukat. Rajtuk kívül a mezőnybenhárom fiatal, tehetséges lovast találunk, akiknek szintén remek lehetőség e futam.

 

Benkő Ádám, Csiki Orsolya, Grünvald Bence, Libertényi Péter, Popovics Nikolett, Szentes Barbara és Tuza Boglárka áll starthoz e késő novemberi vasárnapon, hogy egy mezőnyben versenyezve is megmutathassák képességeiket. A mai eseményre több, mint egy éve készült Bóbis Vivien is, ám egy kisebb sérülés miatt, legnagyobb sajnálatunkra, növendékünk nem tud részt venni a futamban.

 

Nem az első startja lesz a mai egyik hallgatónknak sem. Idén április óta számos alkalommal láthatta már a közönség a Kincsem Park turfján a fiatal lovasokat. Értékes helyezéseket, tisztes helytállással végiglovagolt futamokat és Grünvald Bence által egy remek küzdelemmel végződő győzelmet láthatott a közönség, a közönség soraiban tanulóink szülei, barátai, az új nevekkel ismerkedő fogadók és a Kincsem Nemzeti Lóverseny és Lovas Stratégiai Kft. vezetősége.

 

Az iskola megalakulásáról, tanrendjéről volt már alkalmunk a szaksajtóban beszámolni, ez alkalommal szeretnénk személyesen bemutatni azokat a hölgyeket és fiatalembereket, akiknek szorgalma, kitartása és bátorsága lehetővé tette, hogy a mai futamot a versenytitkár programra tűzhesse.

 

A tizenhét esztendős Benkő Ádám a generációk óta Alagon dolgozó Benkő család legifjabb tagja, aki dreszt ölt magára. Édesapja, Benkő Pál, édesanyja Markovits Andrea és fivére Benkő Péter nevét mindenki jól ismeri és tiszteli a szakmában. Ádám négyesztendősen ült előszőr nyeregbe, és alig volt idősebb, amikor Aperianov Zakariás, a nagy Imperiál legendás trénere a következő sommás állítást tette növendékünkről, amikor őt lovon látta: - Zsoké lesz a fiúból. A rendkívül jó fizikai adottságokkal rendelkező, tehetséges fiú közel két tucatszor lovagolt már versenyben, Kovács Sándor mester istállójában dolgozik és ifjú korát meghazudtoló céltudatossággal készül professzionális pályafutására. Legjobb eredménye egy Belle Lord nyergében elért második helyezés. Munka után szívesen römizik, s egyéb hobbija csak azért nincs, mert az maga a lovaglás.

 

Csiki Orsolya szintén apró gyermekkora óta lovagol, szorgalma, szinte fanatikus lószeretete és tehetsége miatt Kovács Sándor mester lattjainak biztos tagja. Orsolya szülei gyermekük elkötelezettségét támogatva, lovat tartanak biatorbágyi otthonuk közelében. Egy, a közelmúltbeli tréningbaleset, alkalmával hallgatónk mindenkinek bebizonyította bátorságát és a szakma iránt tanusított szeretetét: röviddel az incidens után mosolygósan munkára jelentkezett istállójában, és csak Kovács mester erélyes utasítására tett le arról, hogy lóra szálljon. Orsi nem csak a lovaglásban állja meg remekül a helyét, de az istállómunka elvégzésében is példát vehetnek róla társai.

 

Grünvald Bence azzal örvendeztette meg a közönséget és zsokéiskolánk megalapítóit, hogy 2012. június 2-án, első versenyében a hűséges Salvador-on fantasztikus küzdelem után elsőként galoppozott át a célvonalon. A tizenhat esztendős fiatalember Dunakeszin lakik, öt éve lovagol, jelenleg Csupor Ferenc mester istállóját erősíti. A nagytermetű apprentisz jól tudja, hogy fizikuma évek múlva már gátja lesz rendszeres versenyzésének, ezért hivatásos munkalovasként képzeli el jövőjét és megfelelő tapasztalat és tudás megszerzése után abrakmesteri, tréneri státusz elérését tervezi. Bence kedvenc időtöltései egyikének csak kártyapartnerei nem örülnek, mert nemcsak a zöld gyep, de a zöld asztal mellett is derekasan megállja a helyét.

 

A Hatvan városából származó, tizenhat éves Libertényi Péter ügyességére hamar felfigyeltek az alagi trénerek. Iskolánk hallgatói közül, Benkő Ádámmal elsőként kapott licenszet, és lépett pályára ez év áprilisában. Azóta több, mint egy tucatszor szállt nyeregbe, és a közelmúlt egy rendkívül szoros futamában az idei champion zsokénak, a bolgár Stanislav Georgiev-nek minden tudására szüksége volt, hogy Péter lovát orrhosszal legyőzze. Kovács Sándor csapatába növendékünk hamar beilleszkdett, remek fizikuma és rátermettsége kivívta a tizenegyszeres zsoké és négyszeres idomár chamipon elismerését. Apprentiszünkért versenyei alkalmával több százan szorítanak szülővárosában.

 

Popovics Nikolett 2006 óta lovagol, és sok hálával gondol a varbói Bicsánszky Juditra, aki pályája kezdetén észrevette a fiatal hölgy tehetségét. Szerény, de céltudatos alaptermészetű, remek lovasalkatú hallgatónk Rákospalotán lakik, három leánytestvére közül a legfiatalabb. Nikolett Csupor Ferenc irányítása alatt tanulja a szakmát a mester nagy megelégedettségére. Nyolc eddigi versenyéből kiemelkedik egy Tita nyergében elért szép második helyezés. Oktatói szerint érzékeny, művészi személyiségéből merít munka közben, lovaglásai alkalmával nagyszerű összhangban van a szintén érzékeny természetű telivérekkel. Niki nyolc évig csellózott, kedvenc filmje a Seabiscuit és akármennyit ehet kedvenc ételeiből a rakott burgonyából és palacsintából, mert 50 kg-os testsúlyát gond nélkül tudja tartani.

 

Szentes Barbara pályája aligha alakulhatott volna másként, hiszen édesnyja, Szentes Éva példáját követi, s a lovaglás 2004 óta mindennapjainak elválaszthatatlan része. A Budafokról származó fiatal hölgy a kelenvölgyi Fodor lovardában sajátította el az alapokat, és tehetségének, remek stílusának köszönhetően hamar megtalálta az Alagra vezető utat. Barbara könnyedén tudja tartani 47 kg-os testúlyát, s ez ideális zsokéjelöltté teszi. A mai napon másodszorra lép pályára a Kovács Sándor mester istállójában készülő lovas. Növendékünk a jövőjét a lósportban képzeli el, ambiciózusan készül rá és a ragyogó esélyekkel indul, hogy komoly sikereket érjen el.

 

A füzesabonyi Tuza Boglárka 2009-ben kezdett lovagolni, családjából elsőként választotta a lovas pályát. Csupor Ferenc mester kétszer adott lehetőséget növendékünknek Kengyelfutó nyergében, amely alkalmakkor Boglárka tisztes helytállással teljesítette a hozzá fűzött reményeket. A halk szavú, mindig mosolygós hölgy munkájával szakmai oktatói és tanárai meg vannak elégedve, nyugodt természete és szorgalma kitűnően alkalmassá teszik arra, hogy megtalálja helyét a lóverseny világában. Boglárka karrierje során szeretne világot látni, kedvenc lova Mesemaraton és igaz lovastanulóhoz méltón hobbija a lovaglás.

 

A mai futam lovasításának utolsó pillanatában derült ki, hogy a futamban nem tud indulni Bóbis Vivien, de feltétlenül szükségét érezzük elmondani, hogy kiváló növendékünk, Kovács Sándor istállójában dolgozik, és 2001-ben, Domony-völgyben, Sovány Tibor irányítása alatt megkezdett pályafutásának folytatásaként iratkozott be iskolánkba. Vivien édeapja is lovas ember, lánya lovait, Szultánt és Lady-t szülőföldjén, Valkón tartja.

 

Végül, de nem utolsó sorban szeretnénk megemlíteni azoknak a növendékeinknek a nevét, akik keményen dolgoznak azért, hogy a közeli jövőben startengedélyt szerezhessenek illetve elsajátítsák a szakma minél több csínját-bínját, s akik nélkül iskolánk mindennapjai nem volnának olyan színesek és derűsek, mint amilynnek már megszoktuk:

 

I. osztály: Borsos Barbara, Haller Dzsenifer, Kocsis Dóra, Kónya Viktor, Kovács Dalma Petra, Mocsinka Vivien, Nagy Ramóna Éva, Nemeskürti Roxána, Parádi Vivien, Polczer Nóra Erzsébet, Simai Brigitta, Szabó Viktória, Szentesi Nikolett, Takács Vanda, Tóth Brigitta, Tóth Zsófia, Vaczola Kinga.

 

II. osztály: Ágoston Julianna Ágota, Baranyi Lilla, Bodó Timea, Czirják Brigitta, Darcsi Beáta, Ditzendy Johanna Éva, Juhász Panni, László Patrícia, Mészáros Timea, Schneillen Pál, Szeibert Richárd, Vörös Georgina.

 

Megragadva a lehetőséget, ezúton is szívből köszönjük a Kincsem Nemzeti Lóverseny és Lovas Stratégiai Kft-nek és Csapkovits Tamás versenytitkárnak támogatásukat amellyel a mai versenyt létrehozták. Külön köszönettel tartozunk azoknak a trénereknek és tulajdonosoknak, akiknek támogatása lehetővé tette, hogy növendékeink tudásukat bizonyíthassák. Sok sikert és szép eredményeket kívánunk apprentiszeinknek a jövőben!

Zárógondolatként engedtessék meg, hogy iskolánk jelmondatát idézzük: „Sportszerűen, gyorsan, biztonságosan.”

 

www.facebook.com/hungarianjockeyschool

A bejegyzés trackback címe:

https://tavoszlop.blog.hu/api/trackback/id/tr704923182

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása