Latin Lover az „Év lova”

 

A címvédőhöz került az év utolsó kiemelt versenyének trófeája. A sérülés miatt idén mindössze harmadszor starthoz álló Garabonciás régi önmagát idézte, már a vége előtt háromszázzal látszódott, hogy nem lehet megverni őt, csak a győzelem mértéke lehet kérdéses. Mivel az idén nem lesz már több kiemelt verseny, eldőlt az Év lova pontverseny is, és mivel a főfutam előtt még győzelemre esélyes Completta csak ötödik lett, így az élen a sorrend nem változott, Latin Lover nyerte el a kitüntető címet.

A kellemetlen őszi időben az Őszi Nagy Gátversennyel indult a nap. A 2800 méteres futamban az első két gát alaposan megrostálta a mezőnyt, a második ugrás után már csak négy telivér volt versenyben. Fél táv után valamivel már csak két indulónak volt esélye a győzelemre, amit küzdelmet követően Tormenta (R. Man) szerezte meg, a rutinos ugró ló több helyezés után szerezte meg első győzelmét gáton. Második lett a gáton újonc Falcon Wing (Kiss S.), messze mögötte a négy éves kihagyás után visszatérő Sacramento King (P. Kasny) szerzett még helyezést.

Nyeretlen kétévesekkel folytatódott a program, az 1200 méteres futamot a második startos, legutóbb helyezéssel bemutatkozó Mézeskalács (Varga Z.) biztosan nyerte. Második lett az újonc Remete (Kerekes K.), harmadik az örök helyezett Demokrácia (Bakos G.).

A hétvégi komoly esőzés miatt a homokra kiírt versenyek egy sprintfutam kivételével a gyepre kerültek, így volt ez az 1300 méteres, harmadosztályú hendikeppel is. A futamot könnyen nyerte Rinaldo (Bakos G.), második lett a legutóbb is közvetlenül mögötte végző Rézkígyó (Varga Z.), harmadik a jól hajrázó Zandirhám (Kerekes K.).

A kétévesek részére kiírt Styrian Díj (III.kat.) következett a programban, az 1400 méteres futamot a kanyarban az élre galoppozó Alcobaca (Bakos G.) nyerte biztosan. Küzdelem csak a helyezésekért folyt, végül két dióspusztai ló szerzett még helyezést, Cassiopeia (S. Georgiev) lett a második, New Gift (Paizs G.) a harmadik.

Az esélyes Diadalünnep (Suták Csenge) nyerte ezután a mérföldes Hujber Károly és József Emlékverseny Hendikepet (IV.o.). A sokáig hátul galoppozó szürke ménnel lovasa a barrieren kanyarodva néhány másodperc alatt megelőzte a fél mezőnyt, majd az egyenesben nagy lendülettel a másik felét is, és biztosan nyerte a versenyt. Második lett a kis súllyal futó Belnisz (Varga Anita am.), harmadik Principessa (ifj. Fejes L.).

Erős mezőny jött össze a Kerteskői Díjban (I.kat.), ennek ellenére elmaradt a küzdelem, mert a futamot meglepően könnyen nyerte meg a szlovák vendég Robinson Cruso (ifj. Kozma I.). Második lett a legutóbbi kisiklását feledtető Jezsuita (S. Georgiev), a harmadik helyre nagy hajrával a díj tavalyi győztese Vanity Queen (Tormási Gy.) érkezett meg.

Látványos küzdelem után dőlt el az Amatőrverseny Hendikep (V.o.) sorsa, amit végül az újítani képes, falon visszatámadó Margaret Queen (Virág A. am.) nyert meg. Második lett a nyerővel sokáig fej-fejt küzdő Szarkaláb (Hidasi Andrea am.), harmadik El Hierro (Kovács Fruzsina am.).

Nyolc telivér állt starthoz az év utolsó nagydíjában a 2800 méteres Lovaregyleti Díjban (Listed), amely futam eredménye az „Év lova” pontverseny szempontjából is döntő volt. Start után nagy iramban kezdett a társaság, ennek és a mély pályának köszönhetően a végére teljesen szétszóródott a mezőny. Sem az iram, sem a talaj nem zavarta azonban Garabonciást (S. Georgiev), az idén mindössze harmadszor starthoz álló címvédő már a túlsó oldal végén átvette a vezetést és a célig folyamatosan növelve előnyét könnyen győzött. Nagy meglepetésre az esélytelenebbnek tartott szlovák vendég Noem (ifj. Fejes L.) lett a második, a végére elfáradó Raphael Santi (Bakos G.) a harmadik. Ez az eredmény azt is jelentette, hogy nem történt változás az Év lova pontversenyben, így Latin Lover lett az év galopp lova.

A nagydíj után egy „ötbés” hendikeppel búcsúzott a nap, a gyepre került mérföldes futamban a nap legnagyobb mezőnyét, tizenkét lovat láttunk. A futam a trénerével versenyző Jennifer (Tormási Gy.) biztos győzelmét hozta, második lett Kengyelfutó (Varga Z.), harmadik Mementó (Deák Sára am.).

Október utolsó versenynapján a győzelmek szinte teljesen egyenletesen oszlottak el, a trénereknél a kilenc győzelmen kilencen osztoztak, egyedül a lovasoknál találtunk egy duplázót Bakos Gábor személyében. A folytatásban már csak homokpályás versenyeket látunk, az első novemberi versenynap főfutama a Lóversenyzést Felügyelő Bizottság Díja (I.kat.) lesz.

A versenynap hivatalos eredményét itt olvashatják: http://195.228.135.95/web/versenyek/GEREDMEN12-10-28.HTM

 

A bejegyzés trackback címe:

https://tavoszlop.blog.hu/api/trackback/id/tr564877510

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása