Dancing Hussy a Báró Wesselényi Miklós, Ypsilon King a Bérczi Károly Emlékverseny győztese

 

Az elmaradt versenynap miatt különösen gazdag program várta az érdeklődőket múlt vasárnap a Kincsem Parkban. Kiemelt versenyből kettőt is futottak, a kancák Gróf Széchenyi István Emlékversenyét Seperate Opinion, a kétévesek Szent László Díját Vincellér nyerte, mindkét telivért Kerekes Károly lovagolta.

A nap az Őszi Gátversennyel indult, a 3200 méteres futamban kis mezőnyt, de rutinos ugrólovakat láthattunk. A futamban nem született meglepetés, az első két helyen a két legesélyesebb telivér végzett. Könnyen győzött a legutóbb Szlovákiában is nyerni tudó Pepperous (M. Cagán), második lett Tormenta (P. Misún), aki ezzel zsinórban harmadszor szerzett gátversenyben második helyezést, a harmadik helyen pedig Amidala (Deczki A.) végzett.

Izgalmas versenyt hozott a mérföldes ötödosztályú hendikep, ahol csak egy orrhossz döntött az első hely sorsáról. A győzelmet a favorit Magic Dream (S. Georgiev) szerezte meg, minimális különbséggel Apple Stone (Libertényi P.) lett a második, kéthossznyira mögöttük Katonás (ifj. Fejes L.) a harmadik.

Idén először futottak 1600 méterre a kétéves telivérek, kíváncsian vártuk, hogy a csikók számára hosszúnak számító táv felborítja-e az esélyeket. Végül nem született meglepetés, hacsak a győzelem stílusát nem számítjuk annak. Ugyanis a nyerő Maximus Titán (Suták Csenge) nagyon könnyen nyerte a futamot, nyolc hosszal előzte meg a szlovák vendég Caduke-ot (P. Hodán). A harmadik helyen az ötödik futására már az ötödik placcát begyűjtő Demokrácia (Bakos G.) végzett.

A sprinter lovak Báró Wesselényi Miklós Emlékversenye (Elit kat.) folytatta a futamok sorát, az egyenes pályás 1100 méteres futamban papírforma eredmény született. Győzött a klasszisok közt is többször bizonyító Dancing Hussy (N. Polli), második lett a régebbi formáját visszanyerni látszó Fanbuddytastic (Varga Z.), harmadik a nagyszerű szeptembert produkáló Nemzeti Összefogás (Kerekes K.).

Tizenkét kétéves állt startgépbe ezután az 1400 méteres Szent László Díjban (Listed), amely futam a csikók idei második kiemelt versenye volt. A győzelmet némi meglepetésre Vincellér (Kerekes K.) szerezte meg, a Farádi istálló ménje a táv növelésével egyre jobb eredményeket ért el, első győzelmét itt szerezte. Második lett a legutóbb egy pozsonyi Listed versenyben helyezést szerző Springolina (Varga Z.), harmadik a favorit, eddig makulátlan mérleggel rendelkező Szonáta (S. Georgiev).

Ötödik állomásához érkezett a Németh Ferenc Emlékkupa sorozat, most egy 1300 méteres harmadosztályú hendikepben mérték össze tudásukat az indulásra jogosult lovasok. A futamot Titana Club (Ján Alexandra) biztosan nyerte, a szenttamásiak kancája ezzel már második győzelmét szerezte ebben a hónapban. A helyezésekért nagy volt a küzdelem, végül második lett Mennydörgés (Kocsis Edina am.), harmadik Rinaldo (Timár Zsuzsa).

Tucatnyi telivér állt rajthoz a nap másik kiemelt versenyében is, a hároméves és idősebb kancák részére kiírt Gróf Széchenyi István Emlékversenyben (Listed), melyet 2000 méteres távon futottak. A futam esélyese szlovák kancadíjat megnyerő, pályafutását csak négy hónappal ezelőtt kezdő Seperate Opinion (Kerekes K.) volt, aki nem okozott csalódást, könnyedén realizálta esélyét. A hároméves kanca valamivel a távoszlopon kívül állt az élre, és erőlködés nélkül a célig folyamatosan növelte előnyét. A második hely is hároméves telivéré lett, a legutóbb középtávon nyerő Viva La Diva (N. Murru) most hosszútávon is bizonyított, a harmadik helyen pedig a szlovák vendég Yucca (P. Hodán) végzett.

Másodosztályú hendikep követte a kancák nagyversenyét, a mérföldes futamot némi meglepetésre Dvorníky Dream (N. Murru) nyerte. A második helyért hatalmas küzdelem folyt, végül Ashkan (N. Polli) lett a második, a favorit Finálé (Kerekes K.) a harmadik.

A táv és a pálya maradt változatlan, csak a verseny rangja emelkedett a következő futamban, ami a Bérczy Károly Emlékverseny (I.kat.) volt. A futam a Vimar-Dvorníky istálló sikerét hozta, két indulójuk a futam első két helyén végzett. Győzött a megbízható Ypsilon King (N. Murru), biztosan verte istállótársát Fiery Wing-et (D. Scalora). A harmadik helyen a favorit Makaam (ifj. Fejes L.) végzett.

A versenynap utolsó előtti futama óta új elsője van a legnagyobb tét osztalékok toplistájának. A negyedosztályú 1800 méteres hendikepet ugyanis a kihagyás után futó, szélső esélynek számító Maid of Ice (J. Parigál) nyerte, a meglepetés leginkább a tét osztalékon látszódott, amely majdnem százszoros pénzt jelentett. A biztos nyerő mögött a helyezésekért folyt némi küzdelem, második lett Galagonya (Suták Csenge), harmadik Diadalünnep (Paizs G.). A tét nyereményen kívül a hármasbefutó is jól fizetett, ugyan nem került fel a tízes toplistára, de ez biztos nem zavarta azt a fogadót, aki több mint 637 ezer forintot vehetett fel a helyes sorrendért.

A nap utolsó futamában láthattuk a nap legnagyobb mezőnyét, tizenöt lovat egy „ötbés”, ezerméteres hendikepben. A futamot az esélyes Margaret Queen (Suták Csenge) nyerte, mögötte a Szikháti istálló lovai osztozkodtak a helyezéseken, második lett Ifiasszony (Kocka Á. am.), harmadik Maxima (Kunstár S. am.).

Ami a győzelmek trénerek-lovasok közti megoszlását illeti, a legjobban Ribárszki Sándor zárta a napot, a tizenegy futamból négyben az ő idomítottjai győztek. Duplázni többen is tudtak, a lovasoknál Suták Csenge, Kerekes Károly és Nino Murru, az idomároknál Szuna Szabolcs örülhetett kétszer a győzelemnek. Folytatás október első hétvégéjén, mikor kiderül, hogy lesz-e az idén hármaskorona nyerő, hisz a napi főverseny a Magyar St. Leger (Listed) lesz.

A hivatalos eredményeket itt olvashatják: http://195.228.135.95/web/versenyek/GEREDMEN12-09-30.HTM

A versenynapon készült fotókat itt tekinthetik meg: http://indafoto.hu/tavoszlop/image/16885425-4977a56a

 

A bejegyzés trackback címe:

https://tavoszlop.blog.hu/api/trackback/id/tr754817253

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

szelforgo 2012.10.03. 22:22:34

láttátok, hogy milyen gyönyörű ló Yukka? Titkon nálam ő volt a favorit. Szamóca pedig futhatott volna kissé sebessebben
süti beállítások módosítása