Külföldi ügető

2011.09.29. 12:03

 Gróf Hunyady Kálmán Emlékverseny – 2011 – Krieau, Bécs

 

A történet

A névadó Gróf Hunyady Kálmán a bécsi ügető első elnöke volt. Az 1874-ben alapított szövetség eleinte a város fő sugárútján (Prater Hauptallee) tartotta az ügetőversenyeket, egészen a krieaui pálya 1878 szeptember 29-i megnyitásáig. Ekkortájt csak Moszkvában volt „hippodrom”, így az osztrák pálya a második legöregebb a kontinensen. Kriegsau, azaz háborús, ingoványos övezet a nem túl eredeti magyar fordítás szerint, ahonnan eredeztetni lehet a Krieau elnevezést. Ez arra a harcra utal, amit Bécs városa és a közeli Klosterneuburg kolostora között dúlt a területért. Az első lelátó 1882-ben épült meg, két évvel később, 1884-ben már Derbyt futottak Krieauban. A versenyt Andal könnyen, 16 hosszal nyerte meg. A XX század elején három építész, Emile Hoppe, Marcel Kammerer és Otto Schonthal megtervezte Európa első acél és beton lelátóját, mely 1913-ra készült el és nem sokkal később célbírói tornyot is létesítettek hozzá. A Második Világháború után a versenyeket felfüggesztették egy időre, de hamar, 1945 novemberében már újra starthoz álltak az ügetők. A hatvanas évek elején és az ezredforduló környékén többször is modernizálták a létesítményt. A mai állapotában a pálya 1100 méter hosszú és homokos talajú. Szélességét tekintve, egy sorban kilencen férnek el.

A verseny

A Gr II-es besorolású Emlékverseny 112. alkalommal kerül lefutásra. A távja gyakran változott, idén 2460 méter és fordulóstart, minden 150 ezer megnyert EUR után húsz méterrel nő a térhátrány, ami maximum hatvan méter lehet. A futamban 3 és 14 év közötti ügetők indulhatnak, összdíjazása 35.000 EUR. Az utóbbi évek sztárja Opal Viking volt, 2007-ben és 2008-ban is megnyerte a versenyt, míg tavaly minimális különbséggel lett második Wellington mögött. A versenyrekord Time of Change nevéhez fűződik, aki 2003-ban 1:13,8-at ügetett, igaz autóstarttal és 2300 méterre.

Az idei indulók

Vasárnap tízen állnak starthoz, hatan alaptávról, hárman húsz méteres hátrányból, míg a francia Prince De Montfort hatvanat ad az élről fordulóknak. Jos Verbeck lovának közel 900.000 EUR az életnyereménye, majdnem annyi, mint a többieknek összesen! Ott lesz a startnál többek között az idei Marschall József Emlékverseny nyerője, Akkon és a második helyezett Istogramma Sas, nekik húsz métert ad a 2009-es Hunyady-nyerő Rocket Power, akinek nem lesz könnyű dolga, ha be akar lépni a duplázók táborába. A futam vasárnap, 17:20-kor indul.

112. Graf Kálmán Hunyady-Gedenkrennen 2011
1 Akkon - 2460 - Johann Lichtenwörther 50.145
2 Indian - Shadow - 2460 - Erich Handlos 56.137
3 Il Re Frö - 2460 - Conrad Lugauer 61.364
4 Top of the Rocks - 2460 - Christoph Schwarz 70.020
5 Tarpoon Bris - 2460 - Johan Wiman 94.375
6 Istogramma Sas - 2460 - Gerhard Mayr 111.150
7 Rocket Power - 2480 - Gregor Krenmayr 166.795
8 Imola November - 2480 - Wilhelm Loderer 245.995
9 Venividivici Joe - 2480 - Hugo Langeweg jun. 251.728
10 Prince de Montfort - 2520 - Jos Verbeeck 884.580

A bejegyzés trackback címe:

https://tavoszlop.blog.hu/api/trackback/id/tr753264798

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kovács Ödön Pejkó 2011.10.01. 16:23:35

Csillagos ötös, Kolléga Úr! Remek cikk, köszönjük! :)
süti beállítások módosítása