Elpusztult King’s Honor

2011.08.16. 13:00

A hétvégén megtartott Ópusztaszeri Vágta egyik előfutamában állították starthoz a 2004-es Magyar Derby győztes King’s Honort, aki a verseny során nyílt lábtörést szenvedett.

A verseny hivatalos állatorvosa, Dr. Kovács Zoltán tájékoztatása szerint a telivér nyílt csüdcsonttörést szenvedett, amelynek során az kiszakadt az ízületből. A 10 éves szürke mént, a tulajdonos kérésére, Üllőre szállították, ahol a további vizsgálat megállapította, hogy a pártacsont szétrobbant, így King’s Honort nem lehetett megmenteni.

A Nemzeti Vágta ópusztaszeri előfutamába King’s Honort Cegléd színeiben indították, nem tudni milyen megfontolásból, hiszen a telivér évek óta fedezőménként szolgált, és mint utólag kiderült csupán egy hete (!) kezdték tréningezni. Az állatorvos szerint a felkészületlenség hiánya, az életkor és az előző sérülések maradványai együttesen vezethettek a tragédiához. A lovat kísérő személyzet, azonban a pályát okolta a bekövetkezett balesetért, arra hivatkozva, hogy a gyepes talaj alkalmatlan a versenyzésre. Ezt a többi induló nem így gondolta, hiszen senki nem állt el a további küzdelmektől, és a versenynap során további baleset nem is történt.

Ennek ellenére a sérülést szenvedett ló tulajdonosának szervezésében egy tucatnyi néző a pályára vonult, hogy a további küzdelmeket megakadályozzák. A versenyrendezőséget többen minősíthetetlen hangnemben kritizálták, köztük az Esztergomi istálló tagjai és az indulási jogától megfosztott (52-es GHP száma miatt kizárt) Gaillardia kíséretében érkezett Nagy Tihamér zsoké. A rendbontásnak végül a helyszínre érkezett rendőrség vetett véget.

Az Ópusztaszeri Vágtán végül a döntő első három helyezettje: Kormányos (Szeged, Kovács Zoltán), Apple Stone (Szekszárd, Tímár Zsuzsa) és Káplár (Esztergom, Dömötör Ferenc) szerzett jogot a szeptemberi budapesti Nemzeti Vágtán való részvételre.

A bejegyzés trackback címe:

http://tavoszlop.blog.hu/api/trackback/id/tr63157731

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Mészáros Katalin Mária 2011.08.17. 17:02:42

Beszerkesztettem ezt a szomorú hírt a blogomra és fényképet is szívesen tennék hozzá — többórányi böngészés után egyetlen képet sem találtam King's Honorról a neten. :((
A lósportról szóló, régebbi archív hírek és képek alig-alig vannak, vagy tévedek?