Solvalla - Brioni a király

2011.05.30. 23:41

 Elitloppet 2011 – Brioni és Joakim Lövgren fogta Fortuna kezét

 

Május utolsó vasárnapján az ügető szerelmesei Svédországra figyeltek. A 60. Elitloppet-et természetesen a világhírű, 1927-ben megnyitott Solvalla-i pályán futották. A verseny, mely az International Grand Circuit idei hatodik állomása is egyben, hagyományosan két előfutamból és egy döntőből áll. Mindkét előfutamban nyolcan állhatnak starthoz és időteljesítménytől függetlenül az első négy helyezett kvalifikálja magát a döntőre, mely összdíjazása ebben az évben 5,25 millió svéd korona volt. A versenyek távja egy mérföld, azaz 1609 méter. Lenyűgöző környezet, minden igényt kielégítő szervezés és pazar versenyek. Ez Európa csúcsversenye, az Elitloppet. Idén a forgatókönyv már-már mesébe illő volt, a nyerő pedig nem panaszkodhat a szerencséjére.

 

Az első előfutamban Brioni vette a legjobb startot, de csak a befutó elejéig volt elöl, ott könnyedén elment mellette a másik favorit Rapide Lebel és Eric Raffinnal a kocsijában 1:10,3-as kilométerátlaggal szinte lesétálta a mezőnyt. A második helyre a Jean-Michel Bazire által hajtott Wishing Stone érkezett meg, míg mögötte Libeccio Grif végzett. A finisre elfáradt Brionit a célig Define The World is megelőzte, de az egyenes közepén úgy jött ki vele Paul Macdonell a falról, hogy elvitte Year In Review lábát, aki ugrott is. A Versenyintézőség diszkvalifikálta a vétkest, így nevető ötödikként Brioni valahogy kvalifikálta magát a döntőre.

A második felvonásban Solvalla királya, Björn Goop villogott, lova Arch Madness kerek 10,0-et repesztett, így favoritként várhatta a finálét. Rajta kívül Yarrah Boko, Rakas és Lisa America szerezte meg a jogot arra, hogy ott legyen a legjobb nyolc mezőnyében.

Az igazi dráma azonban csak ezután következett! A döntő startjánál az első előfutam győztese, Rapide Lebel kisebb hibát vétett, így jelentős hátrányba került a többiekkel szemben. Előbb Arch Madness, majd Wishing Stone diktálta a nagyon komoly tempót a mezőnynek, mely végén a zárkózó favorit, illetve a legkülső startszámról induló Brioni ügetett. A befutóra érve előbb Goop, majd Bazire lova is elfáradt, százzal a cél előtt megjelent viszont az ugrását korrigáló Rapide Lebel és úgy tűnt megnyeri a versenyt. Joakim Lövgren azonban nem így gondolta. A végletekig várásra hajtott és a kanyarban még utolsóként forduló Brioni hatalmas rössel érkezett és pont a célban utolérte ellenfelét. A különbség aligha lehetett volna kisebb a két ló között, a kitűnő ügető 3 millió svéd koronát keresett német gazdáinak. A bronzérem Rakas-nak jutott. A nyerő idő 1:10,5 ! A nyolcéves mén felmenőit böngészve magyar vonatkozásokra, érdekességre is bukkanhatunk. Brioni apja, az a Timberland, akit jól ismerhetünk Bessie és Fiorina révén. Anyja Armbro Edith, aki 2002-ben Addingtont adta.

Lövgren természetesen boldogan nyilatkozott a verseny után. Elmondta, mennyire csalódott volt az előfutamban elért ötödik hely után, és hogyan élte meg a hírt, miszerint mégiscsak ott lehetnek a döntőben, habár nyolcas startszám nem sok eséllyel kecsegtetett. Brioni hatalmas finisét követően maga sem tudta, nyertek-e vagy sem – amin a videót nézegetve nem lepődhetünk meg.

Ez volt Európa legnagyobb ügetőversenye, az Elitloppet 2011-ben, hatalmas fogadási forgalommal és nézettséggel valamint sokáig emlékezetes versenyekkel.

 

A verseny videója: www.youtube.com/watch

 

A bejegyzés trackback címe:

https://tavoszlop.blog.hu/api/trackback/id/tr572944875

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása