Overdose fantasztikus pályacsúccsal ismét a régi!

 

Több, mint három és fél másodperccel javította meg Overdose a régi hoppegarteni pályacsúcsot.

Andreas Suborics a PannoniaOverdose.hu-nak elmondta, hogy Dózi nem indult olyan jól, mint szokott, de időben összekapta, s végig nyugodt volt, 400-zal a vége előtt azért megmutatta az ostort neki, de a végén nem erőltette. Ez abból is látható volt, hogy az utolsó 50 méteren csókot dobált a közönségnek. Hozzátette, hogy Overdose erőnléte és formája a párizsi és római versenyeiket idézte, csak annyit kért tőle, amennyi a biztos győzelemhez kellett. Számításunk szerint az 54,1-es idővel Overdose hatvan méterrel verte volna a korábbi rekordert.

Telt ház, több, mint tízezer néző várta Overdose-t Hoppegartenben. A tribünön megfagyott a levegő, amikor ismételten csak nagy nehézségek árán sikerült a startgépbe vezetni, ám ez most szerencsére csak másfél percig tartott. Lovasa, Andreas Suborics – akinek ez volt az ötödik győzelme Overdose-zal – kérdésünkre elmondta, Overdose nem indult olyan jól, mint szokott, de időben összekapta, s végig nyugodt volt, 400-zal a vége előtt azért megmutatta az ostort neki, de a végén nem erőltette. Ez abból is látható volt, hogy az utolsó 50 méteren csókot dobált a közönségnek. Hozzátette, hogy Overdose erőnléte és formája a párizsi és római versenyeiket idézte, csak annyit kért tőle, amennyi a biztos győzelemhez kellett.

A PannoniaOverdose.hu tudósítói az első pillanatban nem akarták elhinni Overdose 54,1-es idejét, ugyanis a régi pályacsúcs 57,8 volt, azaz hatvan méterrel előzte volna meg a korábbi rekordert. Mire Gerhard Schöningh, a pálya igazgatója leírta nekünk egy papírra. Az 54,1-es idő jobb a párizsinál, és a Soumillonnal elért budapestinél is. Tehát remélhetően Overdose ismét a régi. Overdose Isten áldásával futott, mert ma reggel egy angol pap megáldotta. Kell is, mert Mikóczy Zoltán itt a helyszínen eldöntötte, hogy Overdose fut a Liverpool melletti Haydock Parkban, a Temple Stakesben, azaz a templom díjban. Ez a győzelem egyben lovasa, Andreas Suborics nagy visszatérése is, akit tavaly fejbe rúgott egy ló, már a visszavonulását is bejelentette, ám szerencsére teljesen felépült, így ez év elején visszatérhetett.

2011. április 17. - Galopprennbahn Hoppegarten,

Berlin-Hoppegarten HOPPEGARTENER FLIEGERPREIS (C kategória) 1000 m, 4 éves és idősebb lovaknak (5000, 2000, 1500, 1000, 500 EUR)

I. Overdose - 59,0 kg - Andreas Suborics

II. Shot to Nothing - 56,0 kg - Filip Minarik

III. Sapphire - 55,0 kg - Stefanie Hofer

IV. Fenella Rose - 53,0 kg - Manuela Murke

V. Aturo - 55,5 kg - Wladimir Panov

6. Xi - 55,0 kg - Piotr Krowicki

7. Always Winner - 59,0 kg - Eugen Frank

8. Ninja Fighter - 55,0 kg - Andreas Helfenbein

9. Mike Stone - 52,0 kg - Tom Schurig

6 hosszal győz, majd 2, 1, 3/4, 1 1/2, 2, 3, és 2 hossz A győztes ideje: 0:54,1

(http://pannoniaoverdose.hu/)

A bejegyzés trackback címe:

https://tavoszlop.blog.hu/api/trackback/id/tr942834313

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása