Húsz galopp nagydíjat láthatunk az idén, a kiemelt versenyek sorát most vasárnap a Káposztásmegyeri Díj nyitja. Az 1.620.000.- Ft összdíjazású futam Listed besorolású, távja 1400 méter, idén öt ló küzd benne a győzelemért.

Az előző hetekhez hasonlóan holnap is kilenc futamot rendeznek a Kincsem Parkban. Az osztott negyedosztályú hendikep első részével indul a program, majd egy nyeretlen verseny következik, mindkét futamban nyolc-nyolc lovat találunk. Három díj is helyet kapott a programban, sorrendben az első a Tavaszi Díj lesz. A II. kategóriájú versenyben heten állnak majd a startgépbe. Úgy alakultak a nevezések, hogy osztani kellett a nap harmadosztályú hendikepét is, a versenynap negyedik futamaként az 1600 méteres verseny első részét láthatjuk.

Utána a 2000 méteres Igazgatósági Díj következik. Az Elit kategóriás versenyben erős mezőny jött össze, a nyolc induló közül többen is ott voltak évjáratuk legnagyobb versenyén. Ezután egy kis tévénézés jön. Egyrészt a programon szereplő francia futam miatt, de azt gondolom, hogy az utána következő műsor sokkal több embert fog érdekelni. Ugyanis 16:25-kor a SportM csatorna élőben közvetíti Overdose idei első versenyét Hoppegartenből. Reméljük, hogy Dózi futása után jókedvűen mehetünk vissza a pálya mellé, ahol a negyedosztályú hendikep második részét futják majd.

És elérkeztünk a nap főfutamához, az év első kiemelt versenyéhez, a Káposztásmegyeri Díjhoz. Idén a futamot a homokpályán rendezik, az indulók a következők:

Makaam (Varga Z.) – tavaly került hazánkba ez a kiváló származású mén, négy versenyt is tudott nyerni, többek közt a kiemelt Kállai Pál Ev-Budapesti Díjat. Télen egészségügyi problémái voltak, ha abból sikerült teljesen felépülnie, akkor őt kell megverni.

Black Mast (Németh S.) – idei első futása nagy csalódás volt, kiszakadt utolsóként ért célba, hármas győzelmi sorozatot megszakítva ezzel. Nagy kérdés, hogy holnap melyik Black Mastot látjuk, az őszi sorozatnyerőt, vagy a két héttel ezelőtti gyengén teljesítőt.

Morasco (ifj. Kozma I.) – a mezőny egyetlen magyar tenyésztésű lova tavaly az év második felére visszanyerte hosszú kihagyása előtti formáját, megnyerte a Hesp Róbert Ev-t, második lett az Imperiál Díjban. Általában kicsivel hosszabbra szokott futni, de nyert már versenyt erre a távra is.

Eliza Griffith (A. Ajtebi) – két I. kategóriás versenyt nyert a múlt évben, a kiemelt versenyekben nem jutott komolyabb szerephez. Lovasa viszont mellette szól, hisz az arab világsztár zsoké üli.

Father’s Dream (L. Kasal) – van már egy futás a lábában, két hete a Pestmegyei Hp-ben egy harmadik hellyel mutatkozott be. Javulással holnap megismételheti ezt a helyezést.

A főfutamot a harmadosztályú hendikep második része követi, majd a nap legnagyobb mezőnyét láthatjuk a záró futamban, ami egy V/b-s hendikep. A tizenegy lovas mezőnyben találunk hároméves klasszikus versenyre nevezett indulót is.

A versenynap programját itt olvashatják: http://www.kincsempark.com/versenyek/galopp.pdf

Ami pedig a várható időjárást illeti, délután enyhén felhős, mérsékelten szeles időre és 15-18 fok körüli hőmérsékletre számíthatunk. Olyan áprilisira.

A bejegyzés trackback címe:

https://tavoszlop.blog.hu/api/trackback/id/tr112831172

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása