2011. február 15-én közgyűlést tartott a Magyarországi Angol Telivér Futtatók Egyesülete. Már a közgyűlés előtt lehetett tudni, hogy a vezetőségnek lesz miről beszámolnia, hiszen az elmúlt csaknem félév alatt rengeteg tennivaló akadt az egyesület háza táján. A gyűlésen a Távoszlop is képviseltette magát, de éltünk Nagy István titkár invitálásával, és külön időpontot kaptunk a keddi találkozó után, és baráti hangulatban tudtuk megvitatni a MAFE mögött álló, eseményekben gazdag időszakot.

 

Ha az örökmozgónak lenne emberi modellje, azt biztosan Nagy Istvánról mintáznák. A rendkívül energikus, gyors beszédű és rendkívül gyors észjárású férfi mellett mindig van egy olyan érzése az embernek, mintha rajta kívül mindenki más csak az idejét fecsérelné: amíg én kitalálom mi legyen ebédre, ő már tálal is a vendégeknek. Hamar kiderül nincs is sok idő álmodozásra. A Magyar Fejlesztési Bank ultimátumot küldött a magyar lóversenyzésnek: vagy sikerül három év múlva nullszaldósra hozni az egészet, vagy megszüntetik Magyarországon a lóversenyzést. Ez az állítás még a gyűlésen elhangzott. Alig tértem magamhoz azóta is, pedig hozzá tették, hogy ezt az információt nem hivatalos forrásból szerezték. Nincs időm azonban e fenyegetésen újra elmerengeni, mert Nagy úr lendületesen ecsetelni kezdi mi mindent sikerült elérniük az elmúlt időszakban. Kérdeznem sem kell a titkár urat, arról, hogy a szavába vágjak nem is álmodom, legalábbis eleinte.

 

- A Nemzeti Lóverseny Kft. igazgatója Haál Gábor és csapata maximálisan támogatja elképzeléseinket. Az igazgató úr személyében olyan vezetője van a Vállalatnak, aki végre-valahára partnerként kezel bennünket. Nincs olyan terület, ahol ne számítanának véleményünkre és javaslatainkra. Sikerült elérnünk azt, hogy jelentős mértékben csökkenjenek azok az összegek, amelyeket az NL Kft. kaucióként megállapított, a boksz bérlettel kapcsolatban. A jövőben a futtatóknak lovanként csupán egyhavi összeget kell letétbe helyezniük biztosítékként, a tervezett háromhavi helyett. Szintén sikerült elérnünk azt, hogy ne kelljen a tulajdonosoknak újabb ötvenezer forintot futtatói számlájukon tartani a nevezésekre. Itt nincsen konkrét összeg meghatározva, mindenki a saját belátása szerint tart majd olyan összeget a kontón, amilyet csak akar. Egy biztos azonban, és ezt nekünk is el kellett fogadnunk: mivel a nevezésekért előre kell fizetni a jövőben, pénz nélkül a nevezés lehetetlen lesz, hozomra nem fogadják el a lovat. Ez magával hozta azt a problémát is, hogy mivel az indulóadás keddi napokon szokott lenni, álljanak rendelkezésre az új hendikep számok már hétfő délre. Ez a múltban nem mindig volt így, de ígéretet kaptuk arra, hogy ez egyszer és mindenkorra megváltozik, hétfő délre az interneten már olvashatók lesznek az új számok.

 

A hendikepper bizottság felé volt azonban más kérésünk is van. Szeretnénk elérni azt, hogy a jövőben nyerő lovak ne kapjanak tonnányi büntetéseket, hanem a pönalitás mértékét 9 kg-ra mérsékeljék. Abban már sikerült megállapodnunk, hogy a duplázó lovak ne kapjanak egyetlen kiló plusz büntetést sem. Elértük azt is, hogy a második helyezett lovak 1 kg-nál több büntetést ne kaphassanak, a harmadik helyezett beállítása nem változik majd, a negyedikek és az ötödikek fél-fél, illetve egy-egy kiló elengedését várhatják következő futamukban, de reményeink szerint akár többet is. A kvalifikációkkal kapcsolatban a jövőben megszűnik a húsz hosszas szabály. A küszöböt negyven hosszra emeli a bizottság, s ez azt jelenti, hogy hamarabb kaphatnak számot az azzal még nem rendelkező lovak. Aki tehát a nyerőtől negyven hosszon belül van, annak a futása érvényes. Mivel ez egy szakmai lap, nem részletezném, hogy ez milyen előnyökkel jár.

 

Kétévesek tekintetében elértük, hogy úgy kaphassanak majd hivatalos számot a telivérek ha öt érvényes futással rendelkeznek, vagy három érvényes futásuk során egyszer az első ötben végeztek, vagy két érvényes futásuk alkalmával első háromban galoppoztak át a célon.

 

- Nemsokára kijön a propozíció. Abban milyen módosítások lesznek? Sikerült elérni valamilyen változást az egyesületnek a versenykiírásokban?

 

- Ezzel folytattam volna. Igen, lesznek változások. Az Igazgatósági Díj távját 1800-ról 2000 méterre növelte a versenytitkár. A Kanca Díjat 2400 méterre futják majd, s nem az eddig megszokott időpontban, hanem a Derby után, valamikor augusztusban rendezik majd meg. Javaslatunkra a magyar tenyésztésű hároméves lovak nagydíját nem a Derby napján, hanem a Kincsem Díj napján rendezik. A Széchenyi István Emlékverseny a St. Leger utáni időpontra került. A jövőben több nyeretlen verseny lesz majd nyitott import telivérek számára is, így az ő kvalifikációjuk is zökkenőmentesebb lesz. A hazai és import lovak számára nyitva tartott versenyek aránya ötven-ötven százalék lesz.

 

Ugyan erről még csak tárgyalunk, de már idén szeretnénk kiíratni a MAFE Díjat és ezen túl, személyesen ambicionálom az amatőröknek és huszonöt versenyt nem nyert lovastanulók számára indítandó Németh Ferenc Kupát. Ez egy öt, esetleg hatfordulós versenysorozat lenne, amelynek a győztese az év végén a champinonokkal együtt díjat kapna. Nemcsak Feri bácsinak állítanánk ezzel méltó emléket, de úgy gondoljuk, hogy az utánpótlást is motiválnánk egy rangos díj életre hívásával. Mindkét említett versenyben a MAFE értékes tiszteletdíjáért folyna a küzdelem.

 

- Beszéljünk kicsit Alagról.

 

- A cikk megjelenésével egy időben pályabejárásra indulunk Haál úrral Alagon. Erre azért van szükség, mert a pálya nem mindenhol olimpiai minőségű. És tudja szerkesztő úr, most nagyon visszafogottan fogalmaztam. Egyszerűen elfogadhatatlannak tartjuk, hogy a tréningpálya bizonyos részein életveszélyessé vált a lovak felkészítése. De nemcsak a pályáról van szó. Szeretnénk felhívni a pályabejárás alkalmával a vezetőség figyelmét az áldatlan állapotokra, amelyek között az istállók személyzete dolgozni kénytelen. Ezalatt a tisztálkodási lehetőség és illemhelyek hiányát értem, valamint azt, hogy a legtöbb istállóhoz nem tartozik egy olyan helyiség, ahol a lovasok megihatnának egy kávét, vagy munka előtt illetve után összegyűlhetnének. Mivel a futtatók bokszbérletébe a pályahasználat is be van építve, azt hiszem nem kell magyaráznunk, hogy miért fáj nekünk az, ha szeméthalmok vannak a nyári pályán, és hogy a pályára vezető utak elhanyagoltak. Optimista vagyok azonban, és szeretném kihangsúlyozni: Haál úr hozzáállása nagyon megnyugtató.

 

- A Kincsem Parkban mennyivel másabb a helyzet?

 

- Nem sokkal. Ide is tervezzük a pályabejárást, méghozzá a nagyon közeli jövőben. Ami az istállókat és egyéb kommunális helyiségeket illeti ugyanaz a helyzet, mint Alagon. A pálya tekintetében azonban jó híreim vannak. Márciusban kezdődik a homokpálya felújítása, s ez áprilisra el is készül, a gyeppálya rendbetétele azonban egy hosszabb folyamat lesz. A kivitelező két év alatt tudja rendbe tenni.

 

 

- Azt csiripelték a madarak, hogy a MAFE szeretett volna tagokat delegálni a Versenyintézőségbe is. Igaz ez?

 

- Igen, de hamar és nagyon egyértelműen elutasították ezt a tervünket, igaz nem az LFB részéről, bár igényünket nekik jeleztük. Végül is, érthető. Tulajdonosok ne rendelkezzenek egyes futamok végkimenetele felett. Elutasítottak bennünket, ezt mi tudomásul is vettük, de pontosan ezért, úgy érezzük, hogy a jövőben így már lesz jogunk beleszólni abba, ha valamilyen visszásságra derül fény, magyarán, ha esetleg kiderül, hogy valamelyik V.I. tag, ha bújtatottan is, de lovat futtat.

 

- A Jockey Club titkárával jöttem beszélgetni, és mégis a MAFE-éval tárgyalok. Hogy lehet ez?

 

 

- Legszívesebben rendelnék szerkesztő úrnak a sztori előtt valami szíverősítőt, de tartsuk meg a józanságunkat. Helyzet a következő: arra kényszerültünk, hogy a bíróságon felfüggesszük a névváltoztatás iránti kérelmünket, ugyanis a Lovaregylet megtámadta a névválasztásunkat.

 

- De hát a Lovaregylet a Lovaregylet, a Jockey Club meg a Jockey Club. Ráadásul én úgy tudom, javítson ki, ha tévedek, hogy a Lovaregylet 2009 óta nem működik.

 

- Nagyon jól tudja. A Lovaregylet már több, mint két éve egy tagság és vezető nélküli, csak az emlékekben létező szervezet, egy fantom. Egykori vezetője támadta meg a névválasztásunkat, magát a Lovaregylet vezetőjének nevezve a bíróság előtt. Ez azért is furcsa, mert a Lovaregylet soha nem használta jogszerűen a Jockey Club nevet, sem magyarul, sem angolul. A mi terveinkben az volt, hogy angol elnevezésünk Hungarian Jockey Club lesz. A Lovaregylet azt álllítja, hogy a Hungarian Jockey Club elnevezés őket illeti. Ez természetesen nem igaz, hiszen ismétlem, soha nem jegyezték e néven be a bíróságon a Lovaregyletet. Ráadásul a Lovaregylet 2009 óta jogszerűtlenül működik. Nem maradt más választásunk ügyészségi törvényességi felülvizsgálatot kezdeményeztünk amely azt lesz hivatott eldönteni, végül is, hogy ki használhatja majd a nevet. Addig maradunk MAFE. Az egészet csak azért meséltem el, mert sokan azt hiszik a múlt árnyai nincsenek már közöttünk. Ebből látszik, hogy ez nem igaz.

 

- Tényleg jöhetett volna egy dupla viszki. Nem is tudom melyik a magyarabb virtus, a sírva vigadás, vagy ez a folytonos kellemetlenkedés. Mik a terveik a közeljövőre?

 

- A tervek előtt, engedje meg, hogy még néhány szót ejtsek az öltözködési szabályról, amelyet áprilistól foganatosított az NL Kft., szoros egyetértésben velünk. Tudom, hogy ezt már írták több helyen, de nagyon szeretném, hogy tőlem is mindenki halhassa: áprilistól rendkívül szigorú dresszkód lesz a Kincsem Parkban. A jártatóba és a V.I.P. helyre csak öltönyben és nyakkendőben, zárt cipőben lehet belépni. Száműztük a farmerruházatot, a gallér nélküli inget, a nyílt cipőket, a rövidnadrágról nem is beszélve. Mindez urakra értendő. Hölgyeken természetesen lehet szandál stb., de farmer nem. Bátorítanánk a szebbik nem képviselőit a kosztüm és kalap viseletre.

 

Ami a jövőt illeti, szeretnénk valamilyen módon elérni azt, hogy egyes észrevételeinket belefoglalják a Galopp Versenyszabályzatba. De erről engedje meg, hogy többet ne mondjak. Van azonban még valami, ami nagyon, szúrja a MAFE szemét. Eddig úgy tűnt, hogy a Panoráma Éttermet üzemeltető vállalkozóval sikerült megtalálni a közös hangot. Ezt gondolnunk azonban korai optimizmus volt. Az árak ismét elszabadultak, a kommunikáció sem zavartalan. Az üzemeltető vállalkozó megteheti, hogy magas lóról beszéljen velünk, hiszen egy tízéves szerződés van a zsebében, amit még az előző vezetéssel kötött. Ehhez nem is fűznék kommentárt. Jelenleg patthelyzet alakult ki, de minden erőnkkel azon vagyunk, hogy ez megváltozzon.

 

- Nagy úr úgy látom nem tétlenkedtek az elmúlt hónapokban.

 

- Ebben igaza van, bár – kérem ezt ne vegye szerénytelenségnek – a munka dandárja Mikóczy Zoltán alelnökre és jómagamra hárult. Dolgunkat annak ellenére örömmel végezzük, hogy évtizedes elmaradásokat pótlunk, munkánk során nagyon komoly hiányosságokkal találkozunk. Felfoghatatlan, hogy egy olyan országban, mint a miénk, ahol több, mint 180 éve van telivér futtatás, olyan dolgokat kell szóba hozni, amelyeket civilizált államokban nem kellene, gondolok itt az életveszélyes pályára és a lovászok munkakörülményeire. Örömet okoz azonban a remény, hogy mi menthetjük meg a lóversenyzést az enyészettől, mi adhatjuk tovább a jövő nemzedékeinek. Nem beszéltünk még erről sem Haál úrral, sem Mikóczy úrral, de biztos vagyok benne, hogy ha van valami, ami hármunkat összeköt, ami miatt az eddig kapcsolat nagyon produktív, akkor ez az.

- Köszönöm a beszélgetést, Nagy úr. Sok sikert kívánok Önöknek munkájukhoz.

 

- Én köszönöm a lehetőséget. Számíthat ránk máskor is... 

A bejegyzés trackback címe:

https://tavoszlop.blog.hu/api/trackback/id/tr552675758

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kovács Ödön Pejkó 2011.02.21. 12:32:38

@ChampionsLeague:

Alázattal megkövetem Feri bácsi emlékét, és mindenkit, akit ezzel a hibával - misprint - megbántottam. Az észrevétel teljesen helyénvaló.

election sc.monitor (törölt) · http://www.valasztas.eoldal.hu 2011.03.09. 13:15:15

Nem igazán értem, hogy a 2.helyezett miért csak max. 1 kiló büntetést kaphatna, mikor van amikor ő is javul 5-6-8 kilót?

A duplázó lónál meg úgy értelmezem, hogy pl. a kihendikkepelt számhoz nem jön tovább az eddigi kb. 6 kiló, vagy nem a kihendikeppelt szám az alap, haenm bármennyit javul akkor sem kap semmilyen büntit?

Kovács Ödön Pejkó 2011.03.21. 12:32:09

@ChampionsLeague:

Kedves ChampionsLeague!

Szíves figyelmébe ajánlom a következő sort, amely a fenti interjúban olvasható:

"A jártatóba és a V.I.P. helyre csak öltönyben és nyakkendőben, zárt cipőben lehet belépni."

És egy újabb idézet, ezúttal Öntől:

"Ez a lóversenyzés JELENLEGI helyzetében egy báb intézkedés, mondhatni faszság."

Nagyra értékeljük észrevételeit, s örömmel adunk helyt véleményének is (remélem legközelebb figyelmesebben olvassa írásainkat), akkor is, ha az nem egyezik a mi véleményünkkel. Az idézett mondat nyelvezetét azonban erősen kifogásolom. Nem a véleményét bírálom, hanem szavait, egy bizonyos szavát.

Felhívom figyelmét, hogy akármilyen megtisztelő is hozzászólása, a jövőben a hasonló stílust nem tolerálom és az ehhez hasonló kommentet azonnal moderálom.

Üdvözlettel,

P.

Kovács Ödön Pejkó 2011.03.29. 21:29:08

A mai napon ChampionsLeague nevű olvasónkat a kommenteléstől végleg eltiltottuk. Döntésünket azzal indokoljuk, hozzászólásaiban megengedhetetlen, e lap hasábjaira nem illő és a lóversenyzés hagyományaihoz méltatlan kifejezéseket használt.

Kovács Ödön Pejkó 2011.03.30. 14:57:31

@Sea The Stars:
Kedves Sea The Stars,

Valami azt súgja, hogy a ChampionsLeague és a Sea The Stars név egy személyt takar. Testvérlapunk, az abrakmester.hu főszerkesztője felhívta a figyelmünket egy esetre, amelyben "A" nevű kommentelő "B" néven is regisztrálta magát. "A" megállapításaihoz "B" lelkesen helyeselt, s vice versa. A stílus nagyon hasonló itt is. Azóta is jókat kacagunk ezen a szánalmas trükkön.

Blog vagy internetes lap, nekem, a Távoszlop szerkesztőjének egyre megy. Az útszéli stílust ezen a felületen nem tolerálom, nem toleráljuk szerkesztőtársaimmal.

Távolmaradása a Távoszloptól nyílván nagyon hosszú lesz. (Ezzel a lemondásomat firtató kérdésére adtam választ.)

Au revoir,

P.
süti beállítások módosítása