Saldenzar

2010.11.03. 21:56

 

S Szaltánnak adjátok átal

Hercegi üdvözletem,

S véle nagy tiszteletem.”

Alexander Szergejevics Puskin: Mese Szaltán cárról

 

 

A kora novemberi jó idő a vénasszonyok nyarát juttatta eszébe a bécsi Hotel Sacher teraszán komótosan kávéját kortyolgató huszártisztnek. Könnyű szellő fújdogált, amely az opera irányába fújta monogrammos egyiptomi cigarettájának füstjét. Szórakozottan pöfékelve, talán kicsit bamba mosollyal arcán azt figyelte, hogyan állnak meg a lovaskocsik a hotel bejárata előtt, s miként kászálódnak ki a járművekből az érkező vendégek. Azzal mulattatta magát, hogy megpróbálta kitalálni, ki honnan érkezett, milyen társadalmi státusú – bár a Sacher esetében nem mozgott túl nagy skálán a kínálat ez utóbbi tekintetében. - No, itt egy holland textilkereskedő! - nézett egy fiakerből kiszálló, fakó pofaszakállas úrra. Állig gombolt, fekete gyapjúszövet ruhája már-már keresetten egyszerű volt, fehér bőrű kezében kis táskát szorongatott, s a kocsiajtót nyitó, mélyen meghajló fiú szabad bal keze hiába várta az ilyen alkalommal magától értetődő krajcárt. - Goede middag. - mondta azzal a hollandokra jellemző intonációval, amit P. csak úgy nevezett: amikor egy részeg angol matróz németül beszél. Halkan felnevetett. Észre sem vette, hogy Hans, a kávézó főpincére megáll asztala mellett, mert figyelmét újabb esemény kötötte le.

 

A Kärntner Straße felől elegáns pár tartott a terasz felé. P. ültében kihúzta magát, és egyből fülig pirult, mert a fiatal hölgyben felismerte Szerafina Asztafijevát, a világhírű balett táncosnőt, akit rajongói csak Hercegnőnek hívtak. A pironkodásra nem a szemérmesség, hanem a féltékenység adott okot, ugyanis a díva kísérője nem volt más, mint Edwárd, wales-i herceg, akiről mindenki tudta mit jelent, ha egy balerinával korzózik. Mindkettejüket jól ismerte. A herceget a lóverseny pályáról, a szép Szerafinát... máshonnan. - Ha belegondolok, hogy tavaly még párbajoztam is miatta. – merengett a tiszt. Szegény Almássy. Alaposan összeszabdaltam. Lehettem volna kíméletesebb is. Mire a pár vele egy vonalba ért, P. már legnyájasabb mosolyát öltötte magára, udvaroncokat megszégyenítő eleganciával némán hajtott fejet. A köszönést fogadva, Edwárd P. felé intett. - Tonight, in the Jockey Club, my dear P! I shall have to be given the chance to win that belly 50.000 guilders back. (Ma este a Jockey Club-ban, kedves P! Esélyt kell, hogy kapjak, hogy visszanyerjem azt az huncut 50.000 forintot.) - kiáltotta Edward a fiatalember felé.

 

    - No addig álljon fenséged vívó állásban! – fortyant fel magában P., s már zavaros bosszúterveket kezdett szőni a brit trón örököse ellen, amiért az szemet mert vetni Szerafinára, amikor a még mindig mellette álló felszolgáló alig hallhatóan megköszörülte torkát.

     

    - Hansie, was ist? (Mi az, Hansie?) - kérdezte P. kicsit türelmetlenül.

    - Ein Telegramm für Sie, Herr Oberleutnant. (Távirata jött,  főhadnagy úr.)

 

Az ezüsttálcáról Sacher-emblémás borítékot vett el, köszönetképpen elmormolt egy félhangos danke-t és kisvártatva olvasni kezdte az üzenetet. 4 OORAARA GYERE ELEEM AZ AALLOMAASRA, REMEK HIREM VAN. DR. M. Feladási hely: Linz.

 

P. az órájára pillantott, negyed négy volt, kérte a számlát, busás borravalót hagyott, kocsit hívatott és a coupé-ba ugorva kurtán odavetette a kocsisnak: - Hauptbanhof, bitte! Már várta az üzenetet. Barátja, Mándoky Péter, a közismert gödöllői orvos küldte Baden-Baden-ből hazafelé tartva. Mándoky néhány barátjával évescsikó vásárra utazott Németországba. P. sejtette, hogy a jó hír ezzel kapcsolatos. A doktor egy kisebb huszárszázadnyi embert vitt magával. Köztük volt a neves telivér futtató Hitka Péter, Mikóczy Zoltán, Pálfi Gábor, Hajba Ferenc, valamint a tréfára és csínytevésre mindig kész, élénk tekintetű Alexander Kovács mesterzsoké, és Árkos Péter, aki derby-győztes hajtó volt a pesti ügetőpályán. Úgyszintén a csapattal tartott a „császári és királyi udvari fotográfus” megtisztelő címet viselő Patyus Ferenc mester, s olyanokat is magával vitt Mándoky, akiket P. nem ismert, mint például a dr. Molnár, Tussinger, Tiwald, Mahler, Ábrahám, Urbanek, Blazsovits, Veress, Oláh és Horváth nevű úriemberek. Volt egy titokzatos tagja is a delegációnak, egy fiatal gentry Heves vármegyéből, aki senkinek nem volt hajlandó elárulni valódi nevét, mindenki csak Hbm-ként ismerte. (A négyes számot is mindig a rejtélyes betűk mellé biggyesztette, amiből P. arra következtetett, hogy Hbm valójában egy trónját vesztett király, de minimum uralkodó herceg, s a négyes valójában IV., azaz negyedik.)

 

Az állomásra érve P. megnyugvással konstatálta, hogy van még ideje a vonat érkezéséig. Elsétált a hírlapárus standja előtt, s egy virágárus lánytól kis csokor virágot vásárolt, csak azért, hogy közben kicsit udvarolhasson a gesztenyebarna hajú, setétszemű bakfisnak, akit, ha aranyos ruhát ölt, akár perzsa hercegnőként is be lehetett volna mutatni az operabálon. Még a nevét is megtudta: Martha-nak hívták. Fiatal kadétok tiszteletadását viszonozta, akik kicsit hangosak voltak, sapkájuk sem az előírásnak megfelelően állt, s mintha szatmári szilvórium illata lengte volna őket körül. Ebben P. ritkán tévedett. Úgy látszik a kadét urak is hallották már azt a mondást, amit P. öreg alezredese hajtogatott tréfásan mindig: - Fiaim, egy huszártiszt legyen mindig dohányszagú, és enyhén szalonspicces.

 

Az egyik peronon ácsorgó hórihorgas alak Mándokyt juttatta eszébe. Régi barátok voltak. Még a Líceumból ismerték egymást, ahova Mándoky vendéghallgatóként járt, angol szakra. (P. mielőtt felcsapott volna katonának tanársegédként kereste kenyerét ugyanott.) Különös fickó volt ez a Mándoky. Szófukar volt és gyakran mogorva, de baráti társaságban jókedvű, s rendkívül jószívű. Különös tökélyre fejlesztette azt a képességét, ahogy az emberektől elbúcsúzott egy-egy találkozás lezárásaként: általában olyan hangsúllyal köszönt el, mintha az életben többé látni sem akarná a másikat. Mivel szerette, és jól is bánt a pénzzel, akár kiváló kereskedő is lehetett volna. Remekül értett az üzleti ügyekhez. Mindezek ellenére nem volt szűkmarkú, gyakran segítette ki barátait kisebb-nagyobb összegekkel a kártyaasztal mellett.

 

P. szerint azért lett Mándoky orvos, mert megrögzött hipochonder lévén így azonnal tudta diagnosztizálni a legkisebb nyavalyáját is. Rajongott a versenylovakért. Veterinárius nagyapjával, az öreg Matisz Dezső bácsival, akit Bábolnán igen nagyra becsültek, szóval az idős úrral már hatéves kora óta kijárt a versenyekre. Hogy, hogy nem, gyermek fejjel még azt is el tudta valahogy intézni, hogy a bukik elfogadják egy-egy kisebb tétjét. Szenvedélyes játékos volt.

 

Ha jellemeznie kellet volna, P. azt mondta volna még el barátjáról, hogy Bécsben makacsul tartja magát az a pletyka, hogy az Angol Kisasszonyok Intézetének az apátnője minden hónapban csinos kis összeget ád a Sacher főportásának, a minden hájjal megkent Rosenthaler-nak, hogy jelentse, ha az orvos a városban száll meg. Mándoky nem tehetett róla, imádták a nők.

 

P-t gondolataiból a gőzmozdony hangos pöfögése, harsány wilkommen-ek zökkentették ki. Hordárok tolakodtak mindenütt, gyerekek kiabáltak, és egy kutya, akinek a farkára lépett valaki, hangosan felvonyított. Mire észrevehette volna honnan termett elé, máris ott tornyosult P. előtt Mándoky úti ruhás alakja.

 

    - Pejkókám, megfogtuk az Isten lábát! Olyan csikót vettünk, hogy az hét nyelven beszél! - kiáltotta köszönés helyett, és kedélyesen hátba verte a fiatal huszárt.

    - Isten hozott Dokikám, kérlek... - akarta volna átvenni a szót P., de nem tudta, mert barátja levegőt sem véve folytatta.

    - Sárga mén, 6500 jó birodalmi márkába került. Apja Zinaad, anyja Saldengeste. Egy elragadó asszonyság, Frau Haller tenyésztette. Marmagassága 153 centiméter. Mármint a lóé. - hahotázott az orvos.

    - Ti macskát vettetek? - kérdezte kicsit maliciózusan P., de Mándoky csak kacagott, s ismét jókorát csapott barátja hátára.

    - Hogy neveztétek el? - kérdezte a főhadnagy.

    - Saldenzar! - vágta rá Mándoky olyan büszkén, mintha azt mondta volna: India Császára. Böröcz szerint - aki szívélyes üdvözletét küldi - ezzel a névvel Derby-t nyer majd.

     

    Az orvos egy marék aprópénzt nyomott a poggyászával bajlódó tagbaszakadt hordár markába, s önmagáról is megfeledkezve csak ennyit mondott neki magyarul:

    - Vitesse a Sacher-ba fiacskám! - majd barátjához fordult. Nekem hoztad a virágot? - bökött a kis csokorra, amit P. még mindig a kezében szorongatott. Igazán nem kellett volna! - mondta kaján vigyorral az arcán. Kikapta barátja kezéből az őszirózsákat, s ugyanazzal a lendülettel egy arra siető kalapos kisasszony kezébe nyomta. A meglepetten pislogó hölgy mellett szigorúan lépkedő gardedám ereiben megfagyott a vér...

 

Elhagyva az állomást a két barát a szállodába hajtatott, de Mándoky ragaszkodott hozzá, hogy ne ott egyenek, hanem a Grinzing-be menjenek vacsorázni. Kedvenc fogadójukba a König von Ungarn-ba vitették magukat, ahol aztán bőségesen és komótosan étkeztek. Főleg Mándoky beszélt. Részletesen beszámolt az útról, a lóvásárról, az árakról, a fogadókról, a kosztról és a német társasági élet pletykáiról. A zsíros sült csülök után remekül csúszott a jófajta rizling, s mire az úti beszámoló végére értek, mindkét úr jócskán kapatos lett.

 

    - Menjünk a Práterbe, mondassunk jövendőt egy cigány asszonnyal. – javasolta Mándoky.

    - Menjünk, de előtte még húzassuk el a Sánta Bandival a Csínom Palkót! - tódította P.

 

A sánta prímás végül nemcsak a Csínom Palkót húzta el, de még jó néhány kuruc, sőt Kossuth-nótát is, ami itt a König von Ungarn-ban sem volt mindennapos. Csapra verettek egy új hektós hordót, mindenki a magyar urak kontójára fogyaszthatott. A hűvösre fordult, felhőtlen november esti égbolton temérdek csillag hunyorgott, és hunyorogtak a vendégfogadóba, esti pohár borukra betévedő őszhajú magyar aggastyánok is, hogy senki se láthassa a könnyeket, amelyeket a honvédnóták csaltak szemeikbe.

 

Az éjszaka hátralevő részéről csak halvány emlékei maradtak a barátoknak. Az eset után még hosszú évekig vitatkoztak azon, hogy, pontosan hogy, s miként történtek az események aznap este, jelesül ki küldte fel a sárguló levelű szilvafára a cimbalmost játszani, vajon ki pofozta fel, pontosabban ki pofozta meg először a császári titkosrendőr hírében álló Konrad Mayer-t, a lámpa oltogatót, s azon is hosszú viták folytak később, hogy vajon miként kerülhetett a kocsmárosné monogrammos zsebkendője Mándokyhoz. W. A. Werner Amália. Azt meg sem kísérelték feleleveníteni, hogyan jutottak el a cigány jósnőhöz. Vajon a Práterben voltak, vagy a Schönbrunn közeli rétek valamelyik cigány táborának egyik sátrában? Csak azért lehettek biztosak benne, hogy egyáltalán megtörtént az eset, mert mindkettejük pontosan ugyanarra emlékezett.

 

Egy gyéren világított helyiségben, három mécses pislákolt. Egy kerek, alacsony asztal mellett ültek, szemben velük egy zöld szemű cigány asszony, akinek aranyból voltak a fogai. A szoba sebesen forgott körbe-körbe. A jósnő kártyát nem vetett, tenyérbe nem nézett, üveg varázsgömbje sem volt. Egy pohár zavaros folyadékot hörpintett fel, mielőtt munkához látott, s ezután érthetetlen nyelveken kezdett beszélni, majd hirtelen magyarra váltott, s így szólt:

 

 

Minden arany, minden ódon,

Koronásán ül a trónon

A nagy cár, Szaltán, a hős...

 

(…)

 

Behajóztunk nagy utat!

Szilaj doni paripákat

Elcseréltünk jónehányat.

Ám utunk végére jár,

Fordulunk keletre már,

Bujánon túl vitorlázva,

Hős Szaltán cár országába.

 

Országába, koronája, hármas koronája, hármas koronája, szélvész csikó aranysárga... Öt esztendő, öt királyság, harminchárom ádáz várja, tíz diadal, tíz vigasság, harminchárom várja... Lesz, ki meghal, aki nála hányja szénát bogolyába, angyalokkal nyargal, hányja kazalába, szélvész vágta, sebes vágta, óvakodjál Taljánföldtől, óvakodjál egy törpétől, Tengerföldje szülöttjétől, Arany Kehely zöld mérgétől... Bábolnára, Bábolnára...

 

(...)

 

    - Főhadnagy úr! Főhadnagy úr! Méltóztasson felkelni, főhadnagy úr! - rázogatta P. párnáját a vörös hajú, szeplős Petrovity káplár. Várják az urak.

    - Mit akarsz Rozsdás? - dörmögte aléltan P. Milyen urak, és egyáltalán mit keresel itt a szállodámban?

    - Alázatosan jelentem nem a Sacher-ben van, hanem a kaszárnyában – felelte a tisztiszolga, aki rendkívül büszke volt arra, hogy ezt a gúnynevet kapta P-től. Zólyomi és von Misky urak már az istállóban várják. Talán el méltóztatott felejteni, hogy ma együtt vadásznak Ferenc Ferdinánd főherceggel?

 

P. hitetlenkedve nézett legényére. Jó néhány másodpercbe is beletelt, míg tényleg elhitte, hogy ott van ahol van.

- Milyen nap van ma? - kérdezte még mindig félálomban.

- Alázatosan jelentem, Mindenszentek utáni második nap, szerda.

- Hát, ha így állunk - kászálódott fel kemény tábori ágyáról P., - akkor hozz nekem egy jó deci aszútörkölyt, készítsd ki az egyenruhámat, vegyél ki a tárcámból egy húszast, és menj Isten hírével, este 10-ig ne is lássalak.

- Parancs, értettem! Már mindent előkészítettem. - vágta magát haptákba a derék Rozsdás.

- Te egy jós vagy, fiam. Lelépni.

 

A tizedes összecsapta bokáját, s vígan indult az ajtó felé. Bár számított rá, de annyira örült az előtte álló szabadnapnak, hogy egy dallamot kezdett fütyülni önfeledten.

 

- Talán kanárit nyeltél, Rozsdás? Mit fütyülsz?

- Alázatosan jelentem Rimszkij-Korszakov legújabb szerzeményét. - válaszolta a fiú.

- Mi a címe? - kérdezte P.

- Alázatosan jelentem: Mese Szaltán cárról.

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://tavoszlop.blog.hu/api/trackback/id/tr272421182

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

election sc.monitor (törölt) · http://www.valasztas.eoldal.hu 2010.11.05. 18:04:03

szép-szép, csak a szerző elfelejtkezett a nemes társaság egyes számú befizetőjéről:
Báró Csekonics Commandante Castro.

Kupec 2010.11.07. 07:16:57

Tisztelt Művészúr!

A Jóisten tartsa meg szokását! Öröm olvasni, ami kipattan a fejéből. Legközelebbi Krúdy-leves rendelésüket semmi pénzért nem fogom kihagyni, de aztán velő legyen az estebédhez, jó borral, cigányzenével; úgy a boszorkánynyomás is könnyebben elviselhető lesz!

Kovács Ödön Pejkó 2010.11.08. 10:42:58

Drága, jó Kupec Úr,

Igen nagy örömönre szolgálna, ha minél hamarabb létrejönne a találkozás. Mivel tudom, hogy Misky úr barátja, biztos vagyok benne, hogy Ön is ugyanolyan kiváló úriember, mint ő. Minden jót kívánok, nagyon köszönöm dícsérő szavait és sportbaráti üdvözletem küldöm,

P.

MISKY KÁROLY 2010.11.11. 16:38:15

Elet, elet, szent megunt elet, milyen jo visszajonni beled.

MISKY KÁROLY 2010.11.11. 16:55:53

Kedves Pejko baratom!

Elnezeset kerem, hogy nehany hetembe tellet, mig az iras vegere ertem, elszolitott a sorok mellol a szent megunt elet.
Szamos erdekesseget, turpissagot veltem felfedezni a fenti remek irasban, amelyeket vegtelenul elveztem es engedje meg, hogy megosszak Onnel. Egyreszrol On lenyugozo kepzeloerovel rendelkezik, masreszrol nagy rajongoja lehet P. Howard Urnak, harmadreszt deresedo halantekanak terebelyesedesevel humorerzeke egyenes aranyban korrelal. (Feltetelezem mindezt azon megallapitasom alapjan, hogy gimnaziumi eveim idoszakabol nem rendelkezem emlekkekkel a felol, hogy az intezmeny humorestjein kitunt volna. Azonban ez lehet az en mulasztasom is.)

Elet, elet, szent megunt elet, milyen jo visszajonni beled.

Kupec 2010.11.12. 14:11:48

Misky úr nagyon melankólikus hangulatban van. Remélem a hétvégén összefutunk egy jó tál gyöngyöző tyúkhúslevesre.
süti beállítások módosítása