Kiskarcsi a Dr. Vecseklőy József Emlékverseny győztese

 

A szezon egyik legnagyobb erőpróbáján vettek részt a legkeményebb ügetők szombaton. A Dr. Vecseklőy József Emlékverseny, az egyetlen heatverseny a naptárban, keménységet, állóképességet és gyorsaságot egyaránt igényel a résztvevőktől. Négy éve fordult elő utoljára, hogy harmadik, döntő futamra volt szükség, hisz az elmúlt években Inarchi, Globus és Illetmény sima „kétszettes” meccsen döntöttek a győzelem sorsáról.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Idén minimum két-, de inkább háromesélyesnek tűnt a verseny. Az első heatben Kiskarcsi és Masterpiece addig figyelte egymást a mezőny végén, hogy Imike elorozta előlük a futamgyőzelmet, mégpedig meglehetősen biztosan, kitűnő, 15.2-es lefutási idővel. A sokáig vezető Inarchi a második, Kiskarcsi pedig a harmadik helyen végzett, Masterpiece előtt.  Ezzel eldőlt, hogy Kovács Dóra idomítottja másodiknál már nem lehet rosszabb. A kérdés csak az volt, rá tud-e duplázni. Nem tudott. Két órával később ugyanis Kiskarcsi sokkal közelebb helyezkedett az élbolyhoz, a végén pedig kivédve a hiba nélkül futó Lencsi és Imike támadását behúzta a második heatet, ezzel pedig kicsikarta a döntő futamot. Két fáradt klasszis taktikai csatáját hozta a mindent eldöntő páros mérkőzés. Az első kör, igazából egy pályakerékpáros verseny elejéhez hasonlított. Imike haladt elöl, mögötte egy-két hosszal pedig várakozó pozícióban Kiskarcsi leste az alkalmat, hogy támadhasson. Az igazi verseny az utolsó hatszázon kezdődött, a Prolongo istálló klasszisa robbantott, amire Imikének nem volt válasza, ráadásul a finisben hibázott is. Kiskarcsi és Kolozsi László ezzel folytatták remeklésüket, a fiatal idomárhajtó az elmúlt héten 200.győzelmét aratta, most pedig újra volt oka mosolyogni a díjátadáson. Az összetett verseny harmadik helyén Inarchi végzett, Lencsi és Masterpiece előtt.

A Fickó Díjban What a Man és Kolozsi László is duplázni tudott. A tavalyi Év Lova a múlt héten kisebb meglepetésre győzött, most viszont már nem volt váratlan a sikere. Szinte lemásolva a néhány nappal ezelőtti taktikát és időeredményt, a kilencéves harcos újabb látványos sikert aratott. A mini mezőnyben Bessie, Bulday és Just A Star sorrend alakult ki a nyerő mögött.

Délután kettőkor Magic Diamond Way triplájával indult a versenynap. A négyéves ménnek ezúttal nem kellett a legjobbja a győzelemhez. Kőbán Rita nem ijedt meg a nem túl tökéletes start után, lovával szépen kúszott fel a falon, időben kerülve a fáradó vetélytársakat, a befutóban pedig biztosan hárította az ezúttal is jól futó Metal Boy rohamát. A bronzérem O’sole mio-nak jutott. A régen látott Nemo negyedik helyezéssel vétette észre magát.

Hurry Up Star biztos győzelmét hozta a Sámson Hendikep első része. Boros Károly márciusban már győzött az Adrienn istálló kancájával, most pedig ismételni tudta az akkori teljesítményt. A verseny az utolsó kanyarban dőlt el, a kilencéves ekkor egy pillanat alatt hagyta állva a mezőnyt, ahonnan a végén a két favorit, Kitti és Kétsoprony bontakozott ki, megszerezvén ezzel a dobogós helyeket. Féltestvér sokáig vezetett, a többieknek nem sok momentumuk volt.

Az elmúlt hónapokban sokat dicsértük Joyous Woman-t. Az Oidipus istálló hétévese a Detektor Hendikep megnyerésével újra bizonyította, hogy tartja bombaformáját. Szennovitz Adél végig a frontban tartotta kedvencét, a finisben pedig már egyértelmű volt a siker. Guernica most újra várásra jött és szerzett ezüstérmet a favorizált Lovely Beauty előtt. Jackpot Star az utolsó kanyarban, jó pozícióban hibázott, így hiába rohamozott a végén.

A favoritok játszották a főszerepet a nap ötödik futamában. Nobile a befutó elejéig vezetett, akkor viszont megjelent mellette az újra hiba nélkül futó Malta Sun és Tolnay László idomítottja „letett kézzel” nyerte a versenyt. Milli Nevi ezúttal is jól mozgott, a célban egészen közel szaladt a nyerőre. Hóvirág mutatkozott.

Szintén jött a papír a maximális létszámú Tokaj Hendikepben. A két testvér, Miki és Nikki esélyeshez méltóan futottak, közülük Lakatos Csaba négyévese szerezte meg idei első győzelmét. Jozsó végig a frontban ügetve, könnyű másodikként végzett a favoritok szendvicsében. Láma új kézben bíztatóan mozgott, Maroshévíz gyenge kezdés után gyors második pályával villantott valamit tudásából.

Népes mezőny és nagy izgalom előzte meg a Herczeg Tibor - Morgi Emlékversenyt. A pályán és a tribünön is a nagyobb volt a várakozás az átlagosnál. A meghívott hajtók igen látványos csatát produkáltak, csak az utolsó métereken dőlt el a győzelem sorsa. K Vonal, Vitán Dániellel a kocsijában, a középmezőnyből fokozatosan zárkózva, a célban terítette le a táv felénél szökni próbáló Lucky Boy-t. Imagine egyik kedvenc hajtójával most is jól ment, bronzérem lett a jutalma. A favorit James végig a frontban versenyzett, de a befutóra érve kissé elfáradt.

Kandidátus két közeli negyedik hely után szerezte idei első dobogós helyezését, rögtön egy győzelmet, a nap kilencedik futamában. Juhász Balázs ellenállhatatlanul hozta a hatévest az utolsó kétszázon, a formát futó Knock és Honfoglaló csak a helyezésekért küzdhettek egymással. Klasszikus szinte csak a célban nem volt dobogón, míg Jávor Class kissé késve ért küzdelembe.

Két Derby-aspiráns hároméves csatáját vártuk a Vatikán díjban, de Montgomery rekordjavítással és stílusos győzelemmel meglepte őket. Pontosabban csak Nobody-t, mert Nacho Nico már a startnál elugrálta esélyét. Márton Lajos szépen „kiülte” a versenyt, a sokáig vezető Lézer-Exxon Valdez párost csak a befutóban támadta és előzte meg könnyedén.

A következő hét csendesebbnek ígérkezik az ügetőn, viszont kétszer találkozunk, hiszen újra lesz szerdai versenynap!


 

A bejegyzés trackback címe:

https://tavoszlop.blog.hu/api/trackback/id/tr402114619

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása