2010. június 13-án délelőtt kerekasztal megbeszélésre gyűltek össze a hazai galoppsportban érdekelt egyesületek képviselői. Az Összefogás a Magyar Lóversenyzés Jövőjéért Egyesület alapítótagja, Thury György nyilatkozott a Távoszlopnak az eseményről:

Mely egyesületektől, kik vettek részt a megbeszélésen?

A megbeszélésen a tenyésztői, a futtatói, az idomár és zsoké, az amatőr, valamint az Összefogás a Magyar Lóversenyzés Jövőjéért Egyesület képviselői vettek részt.

Mi volt az összejövetel célja?

Az összejövetel egyik állomása annak a párbeszédnek, amely a közelmúltban a szakmai szervezetek közt elkezdődött. A cél elsősorban az, hogy a szakmának is beleszólása, nagyobb ráhatása legyen a lóversenyzés kérdéseibe. Ez elsősorban a Lósport Szövetség megalakításán keresztül érhető el. A Lósport szövetségen belül a galopp szakág képviselőinek egységes álláspontot kell képviselni, ezért szükség van egy galoppos bizottság, vagy más szervezeti egység (szövetség) megalakítására is, melyben a galoppot érintő kérdések megvitatásra kerülnek. Ezen kívül a megbeszélésen felmerült, hogy szükség lenne egy lóverseny törvény elfogadására is, amely a lóversenyzés specialitásait figyelembe vége szabályozná a területet.

Született-e konkrét megállapodás az egyesületek között?

A felmerült témákban konkrét megállapodás nem született, a következő galopp kerekasztal megbeszélés időpontja azonban kitűzésre került, így a párbeszéd folytatódik.

Melyek azok a témák, ahol további egyeztetés szükséges?

A leendő szövetségen belüli szervezetekről, képviselőik számáról tovább folyik az egyeztetés. Továbbá elhangzott az az ígéret, hogy a megbeszélésen részt vett szervezetek a közeljövőben megkapják a másfél évvel ezelőtt elkészült, de a parlament elé végül be nem terjesztett lóverseny törvény anyagát.

Melyek azok a sarokpontok, melyek közös elfogadása elérhető közelségbe hozná egy jövőbeni Lósport Szövetség megalakulását?

Úgy gondolom, hogy a legfontosabb a leendő Lósport Szövetség tagjainak és a benne tömörülő szervezetek súlyának meghatározása, elfogadása. Én úgy érzékeltem, hogy a szövetség megalakításában minden szervezet érdekelt.

Hogyan értékeli a megbeszélést?

A megbeszélésen többször is elhangzott, hogy a jelen lévők célja megegyezik, mindannyian a színvonalas, jól eladható lóversenyzésben vagyunk érdekeltek. Ez azonban nem jelenti azt, hogy mindenben egyetértünk, hiszen egyes kérdésekben vannak a szervezetek közt ellentétek, ezekben kompromisszumos megoldásra kell törekedni. Én már önmagában azt komoly eredménynek tartom, hogy egy rendszeres párbeszéd kezdődött el, és szakmában érdekeltek közösen keresik a kiutat a jelenlegi helyzetből. A kilábalás hosszabb időt vesz igénybe, de úgy érzem az első lépéseket sikerült megtenni.

A bejegyzés trackback címe:

https://tavoszlop.blog.hu/api/trackback/id/tr422080560

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása