101. NEMZETI DÍJ AZ ÜGETŐN

2010.05.21. 13:48

A nap kiemelt futamában belföldi három és négyévesek mérik össze tudásukat negyven méter mellett. Merengő tavaly őszi párizsi kiruccanása óta nem futott. Kisebb sérülése után új idomárjával jól mozgott a próbafutamban. 13.6-os rekordját szinte biztos, hogy nem fogja megismételni a Kincsem Parkban, ezzel együtt nagyon jó esélyt képvisel. Masterpice tavaly is egész évben talpon volt, és átmentette jó formáját erre az évre is. Új idomárjával is szárnyal, és minden futására döntős.

Élről hét mén mellett csupán egyetlen kanca, Naná indul. Utóbbi a Fergét biztosan nyerte. Noble Rose most nem ad fel neki negyven métert, ez nagyban növeli esélyét. No Not Me a Fergében nem indult, előtte biztosan verte Nanát. Nobody idős lovakat nagy stílusban vert, itt bizonyíthatja klasszisát. A Hico istálló No Not Me mellett Nemes Úrat és No Feart is elindította, akik szintén bizonyították már, hogy gyorsak, de mindkettő hajlamos a hibázásra. Nick Nolte második startjára sokat jött előre, további javulása várható. Nadrág rutinos versenyző, kis javulással döntős lehet. 

A Zápolya Díjban a szlovén vendég, a tizennégy éves elnyűhetetlen Lester a hazai talpon lévő leggyorsabb lovainkkal veszi fel a küzdelmet. What A Man kedvező startszámáról a legerősebb ellenfele. Igazából nyerő sansza nincs is másik lónak, de a harmadik díjért Inarchi, Landlord, Lali király és Kiskarcsi egyaránt eséllyel pályázhat. A belga import Noir Desir indulása még nem biztos. Remek Kincsem Park-i bemutatkozását nem követték hasonló futások.

A keretprogram egyik említésre méltó futama a meghívott hajtók részére kiírt Tenkes Kapitánya Díj. A musical producere Ács Bálint volt az ötletgazda, aki sulkyba ült már az ősszel is, sőt Szilveszterkor megynyerte a Hírességek futamát. Akikkel most hajt: Magyar Attila (Nyuszómuszó), Mészáros Árpád Zsolt (MÁZS), Verebes Linda, Gulyás Kiss Zoltán, Brunner Márta, Pintér Tamás (Oroszlán), Papdi Róbert, Székely Zoltán (Cérna) és Kruchió Ágnes.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://tavoszlop.blog.hu/api/trackback/id/tr472020635

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása